Pesti Srácok

vezető

Itt a vége, Orbán Viktor: a "karakán" Fegyőr lemondásra szólította fel a magyar kormányt (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 július 23.
Óriási hetet futott a magyarországi ellenzék – vélhetően magukat sem neveznék már magyarnak – hiszen Cseh Katka és apuci közel 5 milliárdos uniós pénzforrása, Fegyőr nevetséges lemondósdija és Dobrev elképesztő hazugsággyára is helyet kapott a toplistán a mai Karanténban. Természetesen Cseh Katalin vergődése volt a legérdekesebb, aki igen meglepő módon hazugságspirálba került, miután kiderült, hogy édesapja mellett ő is részese volt annak a céghálónak, amely közel 5 milliárd forintnyi uniós pénzt nyert meg furcsa körülmények között. Cseh a Pesti Riporter kérdésére is zavarosan hebegett-habogott, kipréselt szófoszlányait azonban pár órával később már meg is lehetett cáfolni. Ilyen az, amikor az uniós forrásokért aggódó, magát korrupcióellenesnek tartó politikus a saját csapdájában végzi, persze néhány milliárd forinttal gazdagabban. Dobrev Klára ehhez képest kiszámítható, hiszen minden szava hazugság és méreg, Gyurcsány felesége ugyanis arról beszélt, hogy Orbán Viktor semmilyen pénzt nem kap az uniótól, a magyar óvodásoknak pedig nincs mitől félni, hiszen a beteg drag queenek csak jót tesznek a néhány éves gyerekekkel az oviban. Fegyőr is megvillant a héten, aki szerint a magyar kormány beismerte, hogy lehallgatta a fél világot, igaz, vaskos hazugságát nem sikerült alátámasztani. A legkarakánabb magyar ellenzéki politikus itt tulajdonképpen abba is hagyta borzalmasan szánalmas mondanivalóját, de mi még megleptük a Karanténvlog nézőit a patinás Jobbik hatalmas közleményével, amelyet ugyncsak érdemes lesz megnézni. Tartsatok most is velünk!
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.