vezető
Lassan eltűnik az MSZP a DK bendőjében
Portálunk már számtalanszor rámutatott, hogy az ellenzéki oldalt kisgömböcként felzabáló gyurcsányisták étvágya csillapíthatatlan. Ezt tükrözi a DK által támogatott előválasztási jelöltek névsora is, melyek között rengeteg a más pártokból importált ember. Karácsony Gergely gittegyletével együtt hamarosan az MSZP is eltűnik a Gyurcsány–párt bendőjében, a haldokló szervezetek tagjai azonban továbbra is a politikából szeretnének élni, ezért karriervágytól fűtve átevickélnek a baloldali összefogást uraló Demokratikus Koalícióhoz. Pozíciókért folytatott belső harcok okoznak feszültséget országszerte az ellenzék berkeiben. Egy-egy posztra viszonylag sokan aspirálnak, mégis égető káderhiányról árulkodik a DK listája, hiszen hiába ajánlják úgy a szavazóik figyelmébe jelöltjeiket, mint akik az Orbán-rendszer leghangosabb ellenségei helyben, ha a budapesti közéletből kikopott, helyismerettel sem rendelkező politikai kalandorokat küldik vidékre. Jó példa erre a „Magyar Liberális Párt” nevű mikroformáció egykori főpolgármester–jelöltje, Sermer Ádám, aki fővárosi kudarcai után a DK áldásával most Matyóföldön próbálna szerencsét, miközben nincs semmilyen mezőkövesdi kötődése.Így pajzsolta az adócsaló, maffiakörökkel kvaterkázó Czeglédy Csabát Ungár Péter a Polbeatben (Ungár-Nacsa vita!)
Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője és Nacsa Lőrinc, a KDNP politikusa voltak a legutóbbi Plebejus Polbeat vendégei, melyben a baloldal maffiakapcsolatai is terítékre kerültek, mikor az ellenzéki összeborulás szombathelyi előválasztási műsorát vesézték ki. Ungár Péter ugyanis az adócsaló Czeglédy Csabával száll ringbe az előválasztás során, Czeglédyt viszont egy nyilvánosságra kerülő hangfelvétel szerint is saját jelöltjének tekinti az alvilág. A szombathelyi helyzet ugyanakkor számtalan morális kérdést is felvet, hiszen ha a legvalószínűbb forgatókönyv érvényesül majd, miszerint a DK nyomásának megfelelően Czeglédy lesz az összellenzéki jelölt, akkor a Schiffer András idején még némi erkölcsi tartással rendelkező LMP teljes mellszélességgel fogja támogatni Czeglédy kampányát, így Ungár Péter könnyen egy bűnöző szárnysegédjévé válhat.Az Ügy: Paloznak a balatoni beépítési láz ellen és Szombathelyé az ország legdrágábban felújított illemhelye (videó)
Szombathelyen jól megy a közpénzszórás mostanság, mióta balliberális vezetése lett a vasi városnak. Nemény András MSZP-s polgármester azzal sírja tele a médiát, hogy kivéreztetik a városát, mert az ő önkormányzatuknak is részt kell vállalni a járvány elleni védekezésben. Nem szedhetik be a teljes iparűzési adót például. Értelmetlen tervekre, túlárazott beruházásokra és a haveroknak vaskos fizetésekre persze van pénz. Az Ügy bemutatta, hogy miközben az ellenzék az atkári és a sárvári illemhelyek felújítása miatt jajveszékel, ilyenre a legtöbb pénzt a szombathelyi balliberális önkormányzat költötte: csak kivitelezésre 18 milliót, egy 17 négyzetméteres illemhelyre, ami egy budapesti lakás négyzetméterárával vetekszik. A PestiTV tényeltáró műsorának második riportja a balatoni beépítési lázzal foglalkozott, illetve az északi oldalon fekvő 600 lelkes kistelepülés, Paloznak harcával, akik teljes építési tilalommal próbálnak gátat vetni a túlépítésnek és megőrizni a falu arculatát. Ez persze nem megy konfliktusok nélkül. A nézők betekintést kaptak a "Mágustanya" tulajdonosaival harmadik éve dúló háború részleteibe is.Csernobil katasztrófája máig hat - Harmincöt éve történt minden idők egyik legsúlyosabb atombalesete
Éppen harmincöt éve annak, hogy felrobbant a csernobili atomerőmű négyes számú reaktora. A történelem eddigi legnagyobb atombalesetét emberi mulasztás, egy előkészítetlen és felelőtlenül levezényelt kísérlet idézte elő. Bár a tragédia egy emberöltővel ezelőtt történt, hatását még ma is érezni, sőt, az éppen tíz éve, Japánban történt súlyos atomerőmű-baleset arra figyelmeztet bennünket: az atomenergiával körültekintően kell bánni, mert bármikor, bárhol előfordulhat egy újabb nukleáris katasztrófa.Ha kell náci, ha kell kommunista, és ha kell a legnagyobb liberális. Ki az?
Az újságírónak hírvadászás közben az egyik legjobb barátja a közösségi média. Manapság ugyanis ott több hírre lehet bukkanni, mint bármelyik más portálon főleg, ha baloldali politikusok kínos bejegyzései után koslatunk. Mi is így tettünk és lám-lám, nem kellett sokat keresgélni. Van ugyanis a magyar politikának egy szereplője, akinek szereplési vágya nagyobb, mint bármely Oscar-díjas színészé. További „erénye”, hogy bármilyen szerepet készséggel eljátszik: ha kell ő a legnagyobb náci, ha kommunistára van igény, nem jelent gondot neki, most viszont a legnagyobb liberális bőrébe bujt, ki tudja meddig. Kitalálták? Segítünk: mai epizódszereplőnk a krumplikirály, Jakab Péter, aki ezúttal a vakcinaigazolványok mumusának elűzésére tesz kísérletet.Magyarország az egészségügyre költi a legtöbbet a helyreállítási alapból
Magyarország az egészségügy fejlesztésére szeretné fordítani a legtöbb pénzt a koronavírus-járvány utáni európai helyreállítási alapból – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, melynek fő témája a miniszterelnök és az Európai Bizottság elnökének brüsszeli találkozója volt. Gulyás Gergely a műsorban beszélt arról is, hogy bizottság elnöke tisztán látja, hogy az uniós források felhasználása átlátható hazánkban. A beszélgetésben szó volt Európa külkapcsolatairól is és elhangzott, hogy megértik azokat a tagállamokat, amelyek biztonsági fenyegetésként tekintenek Oroszországra, de fontos látni, hogy a jó gazdasági együttműködés elengedhetetlen.Az oltásellenesség nem jobboldali fortély, hanem baloldali vívmány
A baloldal ugyanolyan ostobán kezeli az oltáskampányt, mint néhány éve a migrációt. Ugyan a hitszegő Jobbikkal szélesedett a szivárvány minden színében pompázó összefogás, ám ettől még éleslátásuk nem javult. Az oltásellenesség nem azért fog ráégni az ellenzékre, mert valaki csalárd módon rásütötte, hanem azért, mert balga módon tényleg azok voltak és részben azok ma is. Mikor „háborúban állunk”, nem kooperálnak, nem segítenek, hanem egyre szélsőségesebb hangnemben támadják a közös – a kormányzat mellett az egészségügyi és lakossági – védekezést. Rövid távon ugyan politikai hasznot húznak, ám ha a választásokig folytatják – amiben egyelőre kételkedni nincs okunk –, akkor ezt a szavazók keményen megbüntetik majd.Ajánljuk még

















