vezető
Vádat emelt az ügyészség a zaklatási botrányba keveredett Donáth László ellen
Vádat emelt az ügyészség Donáth László ellen – tudta meg a PestiSrácok.hu. A volt MSZP-s képviselőt, evangélikus lelkészt folytatólagosan elkövetett szeméremsértéssel és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértéssel vádolják. A momentumos Donáth Anna édesapjának zaklatási botránya 2019 augusztusában robbant ki, amikor napvilágot látott, hogy több nőt is zaklathatott. Az ügyészség szerint feljelentés, orvosi iratok, tanúvallomások és igazságügyi pszichológusszakértői vélemény bizonyítja a cselekményeket.Orbán Viktor: március 15-ig minden hatvan év feletti regisztrált állampolgárt be fogunk oltani
Nem tudom azzal biztatni a hallgatókat, hogy javulna a helyzet – mondta Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután ismertette a legfrissebb járványügyi számokat. A kormányfő ugyanakkor arról is szólt, hogy fordulóponthoz érkeztünk: eddig a vírus támadott, mi védekeztünk, most pedig mi támadunk. Orbán Viktor az interjúban ismertette: március 15-ig minden 60 év feletti állampolgár megkaphatja a vakcinát. A kormányfő a világban dúló vakcinaháborúról is szót ejtett, kifejtve: látszik a magyar nyilatkozatokból, hogy kik melyik érdek mellett szólalnak meg. A baloldal a járvány negatív hatásaitól várja a kormány bukását, amit a miniszterelnök logikus gondolatnak, ugyanakkor erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezett, és aláhúzta: a baloldal ezzel túl messzire ment.Magyarország után Brüsszel is engedélyezheti az orosz oltóanyagot
Rövid időn belül engedélyezheti az Európai Unió az orosz vakcinát, a Szputnyik V-t, miután a tekintélyes brit orvosi szaklap, a The Lancet kedden publikálta tanulmányát, amelyben megerősítette, hogy a Szputnyik V 91,6 százalékban hatásos a koronavírus-fertőzés ellen. Korábban már portálunk is beszámolt arról, hogy a német kancellár, Angela Merkel is kijelentette: támogatja Oroszország kérését az orosz vakcina engedélyeztetésére az Európai Gyógyszerügynökségnél. Magyarország az elrontott brüsszeli vakcinabeszerzést látva az EU-t megelőzve kötött szerződést az orosz vakcinák beszerzéséről.Fürjes: húsz év alatt kétezer-milliárd forint jut vasúti fejlesztésre, akár egy Dunát keresztező alagút is épülhet
A vasút a város aranytartaléka – mondta el Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Portfolio konferenciáján. Fürjes mellett Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, valamint Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója mutatta be a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát (BAVS). A terv húsz év alatt kétezer-milliárd forintnyi, döntően uniós forrásból valósulhat meg, amelyből 2030-ig ezermilliárd forint biztosított. Úgy tűnik, épülhet egy új, Dunát keresztező alagút a Déli és a Nyugati pályaudvar között. Az elkészült és most bemutatott stratégiáról és a kapcsolódó környezeti hatásvizsgálat szövegéről 2021. március 6-áig van lehetősége minden érdeklődőnek véleményt mondani. A terv szövege ezután kerül a kormány elé.Fidesz: amíg Gyurcsány emberei hazudoznak, addig országszerte zajlik az idősek oltása
A baloldalnak az az érdeke, hogy elhúzódjon a járvány és zavart keltsenek az oltásban – reagált a Fidesz csütörtökön a Demokratikus Koalíció (DK) politikusainak nyilatkozatára. Csütörtöki online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet (DK) budapesti főpolgármester-helyettes azt mondta: a kormány felkészülés, oltási terv nélkül vágott neki a második koronavírusos évnek. Komáromi Zoltán, a párt egészségügyi szakpolitikusa pedig azt mondta, hogy szerinte a háziorvosok sem kapnak megfelelő tájékoztatást. Gyurcsányékhoz csatlakozott a rémhírgyártásban Szabó Rebeka is: Zugló szivárványkoalíciós alpolgármestere csütörtöki Facebook-bejegyzésében azzal riogatott, hogy a kormány az európai engedéllyel nem rendelkező kínai vakcinával mérgezi a nyugdíjasokat, miközben a focisták persze a Moderna termékét kapják. Szabó állításaiból természetesen semmi nem igaz, ugyanakkor jól illeszkedik a baloldal oltásellenes kamuhadjáratába, amelynek – mint Krekó Péter szíves közlése óta tudjuk – színtiszta politikai haszonszerzés a célja.Hadházy az uniós főügyésznek: hogyan lehetne kényszeríteni Magyarországot, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?
Az ellenzék háza táján továbbra is sláger, hogy Magyarországnak csatlakoznia kell az Európai Ügyészséghez. Kimeríthetetlen a téma, így vélhetően a függetlenobjektív Transparency International most meg is fejelte ezt azzal, hogy online konferenciát szervezett. Az eseményen felszólalt Laura Codruţa Kövesi európai főügyész, valamint Ligeti Katalin professzor, aki korábban Věra Jourová tanácsadójaként is dolgozott. Meglepő módon felbukkant Hadházy Ákos is, aki arról érdeklődött, hogyan lehetne kényszeríteni Magyarországot arra, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.Mit keresett Margaret Thatcher a szentendrei lakótelepen?
Nem túlzás azt állítani, hogy az 1980-as évek első felének legnagyobb diplomáciai szenzációja volt itthon Margaret Thatcher brit miniszterelnök 1984-es magyarországi látogatása. A hivatalos vizit természetesen nem a semmiből jött; mint azt az időközben a titkosítás alól feloldott dokumentumok mutatják, hosszas, évekig tartó szervező munka előzte meg a látogatást, amelyben a világpolitika éppen aktuális fordulatai is bőségesen befolyásolták, hogy végül mikor kerülhetett rá sor. Thatcher asszonynak még arra is figyelnie kellett, hogy a tárgyalások során milyen témákat nem illik érintenie, még ha a nyugati közvélemény valamelyest el is várta tőle a közvetlen konfrontációt Kádár Jánossal. Aligha maradt volna meg azonban a politikai emlékezetben ez a hivatalos látogatás, ha nem fűszerezték volna azt szokatlannak számító kísérő programokkal, mintegy érdeklődő nyugati turistaként is tekintve a szabad világ akkor legnagyobb befolyású női vezetőjére.Családtámogatások helyett alapjövedelem? Miért ilyen ostoba a liberális oldal? – Nézze meg a Pesti galerit! (Videó!)
Miért vagy ekkora ostoba idióta? – üzenték a galeris fiúk a PestiTV-ből az ellenzéki Azonnali véleményvezérének, Vági Mártonnak, aki azt a penetráns neomarxista szájöblögetést böfögte fel magából a portálon, hogy a túlnépesedett, globális klímakatasztrófa felé sodródó bolygón miért nem annak jár jutalom, aki nem hoz világra egy újabb, szén-dioxidot kibocsátó, komoly ökológiai lábnyommal bíró embert. Vági Márton ezen undorító véleménye sajnos nem egyedi és elszigetelt eset, ilyen az ellenzék és ilyen a liberális oldal, hiszen hány ilyen véleménybe botlottunk már bele, hányan törölték volna már el a családtámogatásokat, és ebből is látszik, mi lenne itt, ha kormányváltás történne – mondták a Pesti galeri tagjai, Szarvas Szilveszter, Dezse Balázs, Szabó Gergő, Bokor Gábor és a vendégfotelben helyet foglaló Schéda Zoltán, a PestiTV hírolvasója. A gyerekes családok ne kapjanak támogatást adóforintokból, de persze az alapjövedelem az jár Vági Mártonnak. Ők így gondolkodnak. Alapjövedelem legyen, adóból, közös pénzből, családtámogatás nem. Menthetetlenek – hangzott el a Pesti galeriben. Nézze meg a Pesti galerit, a PestiTV furkóklubját!Mi történt a Karácsony által ígért energiatudatos, szociális bérlakásokkal Zuglóban? Spoiler: semmi
Karácsony Gergely 2018 novemberében, mint zuglói polgármester büszkén hirdette, hogy a kerületben elsőként valósul meg az úgynevezett E-Co-Housing, egy innovatív és olcsón fenntartható önkormányzati bérlakásokra épülő közösségi „ökoház”. A nagyszabású projektre másfélmilliárd forint támogatást kapott az önkormányzat az Európai Bizottságtól, azonban az azóta eltelt két és fél évben egy kapavágás sem történt a telken. A közösségi tér ettől függetlenül „megvalósult”: drogosok és hajléktalanok foglalták el a területet. A környéken élőket egyre jobban aggasztja a romló közbiztonság, és persze az építkezés bizonytalan sorsa.Ajánljuk még

















