vezető
A magyarság túlélte a XX. századot és őrzi az összetartozás hitét – Csak Gyurcsányék nem írták alá a MÁÉRT zárónyilatkozatát
Nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely mögöttünk, magyarok mögött áll. A nemzet, a szétszakítottság, a 20. század minden megpróbáltatása ellenére megmaradt és cselekvőn őrzi az összetartozásba vetett hitét – fogalmaz a határon túli és hazai szervezeteket és politikai pártokat tömörítő MÁÉRT kedden elfogadott zárónyilatkozata. Egyetlenegy parlamenti párt nem vett csak részt az ülésen és így nem írta alá a dokumentumot szokás szerint, a határon túli magyarság elutasításából politikai tőkét kovácsoló, a magát ugyanakkor európainak és demokratának beállító Gyurcsány-párt.A lengyel miniszterelnök szerint az unió széteséséhez is vezethet a jogállamisági követelmények politikai használata
Budapesten találkozott Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök elmondta, hogy a tagállami vélemények összehangolását várták a német elnökségtől, de ez nem történt meg, napirenden marad az a politikai javaslat, amely a jogállam homályos fogalmához kötné az egyes tagállamok pénzügyi támogatását. A miniszterelnök elmondta még: a vétó egy törvényes eszköz, amelynek alkalmazása hazafias kötelessége volt, mert a jelen javaslat súlyosan sérti a magyar és természetesen a lengyel érdekeket is. A lengyel miniszterelnök szerint az unió széteséséhez is vezethet a jogállamisági követelmények politikai használata. Mindkét fél kifejezte, hogy közösen tesznek meg mindent ennek a problémának a megoldása érdekében.Fekete-Győr András már azt is megszabná, hogy melyik párt indulhat el a választásokon (a Magyar Kétfarkú Kutya Párt például nem)
A Momentum elnöke, Fekete-Győr András a Klubrádióban osztotta meg gondolatait a nagyérdeművel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 2022-es országgyűlési választási részvételére vonatkozóan (mely pártnak ő nem tagja és nem tisztségviselője). A pártelnök nemes egyszerűséggel közölte, hogy vagy az összellenzéki konglomerátummal szövetségben, vagy egyáltalán nem indulnak majd politikai riválisai a soron következő választáson, természetesen a demokrácia dicsőségére – számolt be a mandiner.hu.Boomerlázadás – A gyűlölet magját vetették el azzal, hogy Trianon napja ünnepnap lesz Romániában (VIDEÓ)
A PestiTV Boomerlázadás című műsorában Tisóczki Flóra műsorvezető a kettős állampolgárságról és a határon túli magyarok helyzetéről beszélgetett vendégeivel. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Szent-Iványi István SZDSZ-alapító, volt államtitkár, valamint Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója jöttek össze a műsorban, hogy a határon túli magyarok jelenéről és jövőjéről beszélgessenek.Operatív törzs: folytatódik a tömeges tesztelés
Folytatódik a tömeges tesztelés, ami az emberek védelmét és az egyes szakmák átfertőzöttségének megállapítását segíti – hangzott el a járvány elleni védekezést irányító operatív törzs csütörtök délutáni tájékoztatóján. A tesztelés folytatódik, a szükséges védőeszközök rendelkezésre állnak, a résztvevők pedig fegyelmezetten végzik a dolgukat. Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy az elmúlt napon nem volt olyan meghalt személy, akinek ne lett volna valamilyen krónikus betegsége. Egész Európában az egészségügyi ellátórendszer nagy teher alatt van, és Magyarországon is – fogalmazott.Kormányinfó – Nincs szándék a további szigorításra
A fertőzésszám mérséklődik, vagy legalábbis beállt egy állandó szintre – fogalmazott Gulyás Gergely a csütörtök délelőtt tartott online Kormányinfón. A miniszter aláhúzta: a korlátozások várhatóan nem fognak változni a következő egy hétben. A karácsonyi intézkedésekkel kapcsolatban egyelőre türelmet kért. Gulyás Gergely a vakcina-kísérletekről szólva elmondta: a kínai kutatók állnak a legjobban az ellenszer gyártása szempontjából, rossz hír azonban, hogy a Pfizer gyógyszergyár, amely ígéretes szérummal állt elő, először Észak-Amerikába szállít Európa helyett. A jogállamisági vitákról szólva Gulyás Gergely elmondta: nem létezik elfogadott jogállamisági feltételrendszer, így annak a bíróságon való megtámadása is képtelenség.Orbán: a járvány alatt bebizonyítottuk, a magyarság összetartozása hús-vér valóság
Összetartozásunk nemcsak történeti, szellemi gondolat vagy előföltevés, hanem hús-vér valóság. Ez az év és a világjárvány bebizonyította, hogy mi, magyarok valóban összetartozunk – jelentette ki Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) keddi ülésére készült videóüzenetében. A miniszterelnök hangsúlyozta: a magyarság bebizonyította, minden élet számít határon innen és határon túl.Ez aztán a zöld városvezetés, megszüntetni a 153 éves Főkertet? – Fürjes Balázs beolvasott Karácsony Gergelynek
A 153 éves Főkert 6.000.000 m2 zöldterület fejlesztési és fenntartási feladatait látja el, 30.000 fasori fa, 47.000 parkfa, 8.609.583 m2 fővárosi védett terület és 1.183.532 m2 fővárosi erdőterület gondozását végzi. A zöld Budapest garanciája, ne szüntesse meg a főpolgármester! – írta ki Twitter-oldalára Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, aki azt kéri Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy ne vonja össze a jelentős fővárosi közszolgálati vállalatokat és ne hozza létre a központosított budapesti óriáscéget.Ajánljuk még

















