Pesti Srácok

vezető

Terrortámadás Bécsben: több ember meghalt, az egyik merénylő az Iszlám Állam híve volt (Exkluzív videók!-Frissítjük!)

Bokor Gábor Világugar 2020 november 3.
A zsinagógánál elkövetett támadás Bécs egyik belső kerületében történt, a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. Az elkövetők Kalasnyikovval kezdtek lövöldözni az osztrák fővárosban egy zsinagóga közelében. A zsidó imaházat őrző rendőrt lelőtték a támadók, a járőr összeesett, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A hivatalos információk eddig három ártatlan halálos áldozatról és tizenöt sérültről számoltak be. Az osztrák illetékesek immár hivatalosan is terrortámadásként kezelik a kialakult helyzetet. Ausztriának egyre több ország vezetése fejezi ki szolidaritását, Csehország ugyanakkor bejelentette, hogy fokozott ellenőrzéseket rendelt a két állam közös határán. Ennek oka lehet az is, hogy a merénylők közül többen még menekülnek a hatóságok elől, utóbbiak pedig felhívták a figyelmet, hogy támadók fel vannak fegyverezve, és rendkívül veszélyesek. A helyzetet szemlélteti, hogy az osztrák kormány Bécsbe vezényelte a hadsereget is. Egy terrorista még biztosan szökésben van. A támadást már Donald Trump is elítélte Twitter-bejegyzésében, a magyar kormány részéről legelőször Szijjártó Péter reagált Facebook-posztjában. Az egyik támadó az Iszlám Állam híve volt. Az osztrák belügyminisztérium közlése szerint kedden reggel az osztrák rendőrség több házkutatást tartott és többeket letartóztatott Bécs belvárosában “az (egyik) elkövető környezetében”. A helyiek féltik az életüket, egy a lövöldözés közelében dolgozó férfi úgy fogalmazott, ez olyasmi, amilyet legfeljebb Amerikában, vagy Irakban és Afganisztánban lát az ember, nem itt, Ausztriában. Egy balliberális osztrák lap főszerkesztője azt állítja azonosította az egyik elkövetőt, Florian Klenk szerint egy második generációs, albán származású migráns gyilkolhatott Bécsben. Sebastian Kurz osztrák kancellár kedden úgy értékelte a történteket, hogy a civilizáció és a barbárság küzdelmének vagyunk szemtanúi.

Döntött a Kúria: másodfokon újra kell tárgyalni a szegedi VIP-parkolóbérletek ügyét

Magyar ugar 2020 november 2.
Nem nyugodhatnak meg Botka emberei, még nem úszták meg pénzbüntetéssel az ingyen parkolóbérlet-osztogatást: a Kúria kimondta, hogy törvényes volt a Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése, azaz a Gyulai Törvényszéknek másodfokon újra le kell folytatnia a büntetőpert. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség még 2016-ban emelt vádat hat ember ellen többrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. A százszázalékos önkormányzati tulajdonban lévő parkolási cég két egymást követő vezetőjét, a parkolási üzletág vezetőjét, valamint három akkori önkormányzati vezetőt, Mózes Ervin volt címzetes főjegyzőt, Solymos László volt alpolgármestert és Kalmár Gábort, Botka László kabinetvezetőjét azzal vádolták meg, hogy éveken át jogosulatlanul osztogatták ingyen a VIP-listásoknak a több tízezer forint értékű kombinált parkolóbérleteket, ezzel negyvenmillió forint kárt okozva a városnak. Első fokon a Gyulai Járásbíróság még felfüggesztett börtönre ítélte Botka embereit, akik közül ketten mellesleg a mai napig magas pozíciókban dolgoznak: Kalmár továbbra is Botka kabinetvezetője, Mózes Ervin pedig a vízmű igazgatóságának elnöke és tanácsadó is a városházán. Az ügy másodfokon azonban abszurd fordulatot vett, amikor a Gyulai Törvényszék tanácsa részben elévültnek nyilvánította az ügyet, a kiszabott büntetést pedig pénzbüntetésre enyhítette. Mára már jogerős a határozat, miszerint az egész másodfokú eljárás hemzsegett az eljárási hibáktól, ezért meg kell ismételni.
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.