Pesti Srácok

Hány polgármester kell öt méter műfű felszedéséhez? (Videóval frissítve!)

Tarlós István még főpolgármesterként nagyjából a tízezredik budapesti fa elültetéséből kerekített olyan médiaeseményt, amilyet a baloldali polgármesterek egy tucat fa elültetéséből vagy akár minden utcaseprésből szoktak az elmúlt hónapokban. Most éppen az Andrássy úton, az Oktogonnál cseréltek ki néhány fát, amelyeknek a gyökérzete tönkrement – állítólag a műfű miatt –, továbbá elkezdték felszedni a műfüvet. Ebben a világrengető eseményben pedig nemcsak Soproni Tamás terézvárosi polgármester akart villogni, hanem természetesen Karácsony Gergely, sőt, a helyetteseik is.

Minden fontos, bejáratott panel elhangzott a rövid eseményen. Az egyik lényegi állítás, hogy a fák meghalnak (sic!). Tehát már nem kipusztulnak, hanem – az érzékenyítés nagyobb dicsőségére – már meghalnak, ahogy az emberek. A másik lényegi állítás, hogy az előző, fideszes vezetés miatt halnak meg a fák.

Fő attrakciónak azt szánta a Soproni Tamás terézvárosi polgármesterből, Temesvári Szilvia környezetvédelemért felelős alpolgármesterből, Karácsony Gergely főpolgármesterből és Kerpel-Fronius Gábor átláthatóságért, részvételiségért, innovációért és fenntartható fejlődésért felelős főpolgármester-helyettesből álló csapat, hogy az egy évvel ezelőtti kampányszövegeket megismétlő beszédek után, a kamerák kedvéért felgöngyölítenek néhány méternyi műfű-szőnyeget, amelyet majd eltakarítanak a Főkert munkásai. A politikusok nem könnyen ugyan, de megbirkóztak a feladattal. Jól megmutatták, hogy milyen bátrak, a fák ujjongása pedig csak az autók zaja miatt nem hallatszott.

A műfű ugyan nem HAL MEG, mert nem fa, mégis rosszkor volt, rossz helyen. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

A meghirdetett sajtóesemény másik közlése az volt, hogy a felszedett műfüvet évelő árnyéki gyeppótlóra cserélik. Ezt pedig aztán sövényre cserélik – ahogy azt Soproni Tamástól megtudtuk, azt viszont csak a Főkert tudja, miért van szükség ilyen köztes megoldásra. Főleg, hogy amint arról az „évelő árnyéki gyeppótlók” meghatározás is tanúskodik, itt éveken át életképes növényekről van szó, amelyek mégis MEG FOGNAK HALNI, amikor felszedik őket, hogy odakerülhessen a végső megoldásnak szánt sövény. Amikor az ügy odaér, természetesen utána fogunk járni, hogy kinek a lelkén szárad az ártatlan növények halála.

Négy budapesti politikushoz mindössze egyetlen szakember is elég, hogy szakszerűen meg tudjanak locsolni egy facsemetét. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ha már az Andrássy út gyepéről volt szó, és Soproni Tamás is jelen volt, megkérdeztük, hova lett az a jó nagy rakás gyepszőnyeg, amelyet a tavalyi kampányban fektetett le a csapatával, még csak polgármester-jelöltként. Határozottan bizonygatta nekünk, hogy az a gyepszőnyeg bizony odakerült, csak hát a felelőtlen gyalogosok és főleg autósok kitaposták. Bizonyára csak szerencsétlen véletlen, hogy pont azokon a részeken nincs most egyáltalán fű, ahol Soproniék egy éve, suta mozdulatokkal felkapálták a gyepszőnyeg kedvéért. De majd most, innentől fogva már jól fognak gondoskodni a zöldről.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.