Pesti Srácok

vezető

A terrorszervezetek egykori tisztjei irányították a magyar kultúrát – Komlós János (ÁVH), Kardos György (Katpol), Sarlós László (Katpol)

MGMező Gábor A Hálózat 2020 augusztus 30.
Vörös polip: ezzel a címmel indul el a Hálózat rovat kutatójának új műsora a PestiTV-n. A szeptembertől kéthetente, csütörtök este jelentkező adásokban azt a posztkommunista hálózatot igyekszünk felderíteni, amely máig uralja, de legalábbis befolyásolja Kelet-Közép-Európát. Ebben és a következő cikkben egy olyan családot mutatunk be, amely iskolapéldának is tekinthető. Sarlós László, a Zeneműkiadó egykori vezetője feleségével együtt évekig a hírhedt és rettegett Katpolnak dolgozott, később együtt tartóztatták le őket (amikor az ÁVH lefejezte a rivális terrorszervezetet), hogy aztán a kultúra és külkereskedelem területén fussanak be nagyszerű karriert. Sarlós László az ötvenes évek második felétől már az állambiztonságnak dolgozott „Somkuthy” fedőnéven; akkor zárták ki a hálózatból, amikor Londonból hazahívták, hogy átvegye a Zeneműkiadót. Felesége ezután részt vett a Világgazdaság (a HVG elődje) megalapításában. Fiuk, Sarlós Gábor gyerekkorában Angliában élt, remekül megtanult angolul, és bár a Marxon eleinte nem tartozott az éltanulók közé, mégis remek pozíciót kapott, szabadon utazgatott külföldre. Ennek természetesen megvolt az ára: az állambiztonság megpróbálta beszervezni. Természetesen a rendszerváltás után is felfelé ívelt a karrierje, ma leginkább a PR területén ismert, de szívesen politizál, idén a Népszavában támadta kormányt. Hab a tortán, hogy a kis Sarlós karrierjét egy KISZ-titkár, Greskovits Béla egyengette. Ismerős a név? Az SZDSZ neoliberális közgazdászáról, a CEU mostani oktatójáról van szó. Azaz egy újabb csápról.

Ma 80 éve tért haza Észak-Erdély

PPPetruska Péter Magyar ugar 2020 augusztus 30.
Ma nyolcvan éve, 1940. augusztus 30-án hozták meg Bécsben azt a döntést, amely visszajuttatta Csonka-Magyarországnak a húsz évvel korábban, Trianonban Romániának ítélt partiumi és erdélyi országrészeink jelentős részét. A határozat meghozatalában a nagyhatalmi machinációk egész sora és a szerencse is közrejátszott, ugyanis ha a Szovjetunió ugyanekkor nem lép fel területi követelésekkel Romániával szemben, aligha hihető, hogy Németország és Olaszország hagyta volna érvényesíteni az egyébként velük szövetséges románokkal szemben a magyar érdekeket. A magyar diplomácia azonban – akkoriban nem túl gyakori módon – ezúttal észnél volt és tökéletesen helyezkedett, és elérte azt, amire a magyar társadalom a leginkább vágyott: az igazságtételt. Visszakerült szinte a teljes Székelyföld, bár csalódásra adhatott okot, hogy a Mezőségben meglehetősen kurtán-furcsán húzták meg a határokat a román fennhatóság alatt maradó földgáz-lelőhelyek miatt, és az a szokatlan történelmi helyzet is előállt, hogy Kolozsvár határváros lett, pedig korábban soha nem volt az. A második bécsi döntés okozta össznépi eufóriát mindenesetre semmi sem érzékelteti jobban, mint az ekkor már súlyos beteg Babits Mihály utolsó verseinek egyike, amellyel erről a jelentős és örömteli évfordulóról most mi is megemlékezünk.