vezető
"A szivárványos lobbi arra törekszik, hogy gyengüljön a civilizáció" – Budaházy Edda és Osváth Zsolt a Polbeatben (PS-videó)
Ezen a héten is folytatódott az egyáltalán nem baráti vita az R56 Sörözőben az éppen zajló Pride-hónapról. Múlt heti vendégünk, Osváth Zsolt vlogger most Budaházy Eddával, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítójával csapott össze. Arról vitáztak, hogy egy meleg pár fel tudna-e nevelni egy gyereket, és ilyen környezetben egészséges emberként tudna-e felnőni az örökbefogadott. Budaházy Edda szerint ez abnormális, és a szivárványos lobbi arra törekszik, hogy gyengüljön a civilizáció. A műsort a PestiSrácok.hu két újságírója, Zelenka Dóra és Dezse Balázs vezették.A koronavírus miatt elhalasztják a Tranzitot, a nyár legizmosabb közéleti fesztiválját
Elhalasztják a Tranzit Közéleti Évadnyitó rendezvényt, mert a szervezők között kedden koronavírussal fertőzöttet találtak – tájékoztatta a Kommentár Alapítvány a sajtót. A világra nyitott, konzervatív identitású fiatalok számára szervezett, jó hangulatáról közismert rendezvényen pénteken Orbán Viktor miniszterelnök mondott volna beszédet, míg a többi napra különleges vitákat szerveztek a rendezők, többek között Szijjártó Péter és Mesterházy Attila, Novák Katalin és Ujhelyi István, Dömötör Csaba és a momentumos Hajnal Miklós, illetve Gulyás Gergely és Tóth Bertalan között, s pódiumbeszélgetésen vett volna részt Rogán Antal, Kocsis Máté, Varga Judit, Schmidt Mária és sok más közéleti személyiség. A szekcióvitákban, illetve a kérdezők között a PestiSrácok.hu és a PestiTV több arca is fellépett volna.Kutatás bizonyítja: Gyuri bá sameszai megszállták a strasbourgi bíróságot
Egy kutatás szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán minden ötödik bíró Soros György zsoldjában áll. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag nem nagyon van olyan strasbourgi per, amelybe a spekuláns legalább egy samesza révén ne szólhatna bele, ne befolyásolhatná azt a neki tetsző irányba. Az elfogultság miatt valamennyi olyan ítélet megkérdőjelezhetővé válik, amelyhez ilyen, Soros-pórázon lévő figuráknak közük van/volt. Nem meglepő: a strasbourgi ítéletek jelentős része a magukat a mesterséges népvándoroltatástól megvédeni próbáló nemzetállamok ellenállását próbálja letörni, Gyuri bá elvárásai szerint. A botrányos kártérítések miatt euro milliárdok sorsa a tét.Antiszemita vád a magyarok ellen, avagy hogyan magyarázzuk meg Bíró László múltját
A legrosszabb SZDSZ-es időket idézi a jó öreg antiszemita-kártya kijátszása a német kormány piciny, de annál hangosabb magyargyűlölő csoportja részéről. Persze, Michael Roth nem tudhatja, hogy mi már jól ismerjük e politikai bunkósbot felszínének minden centijét; a magyar jobboldal talán jobban is tenné, ha csak nevetne ezen, de valahogy nem akaródzik felfelé görbíteni ajkaink szegletét. Nem tudunk őszintén kacagni azon, hogy a Sargentini-jelentés után megint az antiszemitizmus terjedésével vádolják meghatározó európai balliberális politikusok, most éppen egy bizonyos Michael Roth (vezető képünkön) Magyarországot. Mert a receptet – hazai segédanyaggal – aljas módon írták meg: az országban vélelmezett folyamatot emlegetnek, és ennek kapcsán vetik fel a kormány felelősségét. Azaz – a balliberális érveléssel szemben – éppen fordítva folyik a lejáratás: nem a kormányt támadják (amihez bárkinek szíve joga van), hanem a magyarság szellemi állapotát szidalmazzák és ennek apropóján hibáztatják az Orbán-kormány politikáját. Nem utolsósorban pedig ennek köszönhetően hazai elvtársaik ügyesen elterelik figyelmünket a „másfajta” antiszemitákról, azokról a jobbikos politikusokról, akikkel ez idáig riogattak minket, ám mára – az összefogás szent zászlaja alatt – mindent megbocsátottak nekik.Jobbcsapottal védte meg magát a külvárosban, most felhozná az ökölvívást a mélypontról – Interjú Bajkai István bokszelnökkel
Kár tagadni: az amúgy szimpatikus, zseniális bokszoló Erdei Zsolt elnökként megbukott. Utódja, Bajkai István jogász, politikus hihetetlen nehéz helyzetben vette át a sportág hazai irányítását. A tavaly megválasztott elnök egy külvárosi tanulóotthonban nőtt fel, ahol megtanulta a keménységet, az önvédelmet, amelyben a Vasasban végzett tréningek segítették. Erre szüksége is van, hiszen a hosszú Csötönyi Sándor-éra és azt követő rövid Erdei-elnökség alatt tovább zuhant lefelé a sportág. Nem beszélve a botrányos, túlárazott ifi vb-rendezésről... „Az elmúlt szűk egy évben emiatt volt minden, amit csak el lehet képzelni – mondta a PS-nek. – Alkudozások, kifizetések, ki nem fizetések, minket pereltek be, mi pereltünk. Szinte minden szerződéssel volt valamilyen negatív kicsengésű utómunka. Ezt kellett koordinálni. Konszolidálni.” A jövő szerencsére biztató, Bajkai jó sportdiplomáciai kapcsolatokat épít, átlátható, jól működő szövetséget akar, és látja a reményt arra, hogy az ökölvívás újra az lehet, ami volt: magyar sikersportág. Lépésről lépésre. Exkluzív interjú az elnökkel.Karácsonynak fontosabb a Pride, mint az államalapítás ünnepe? – Pesti Lányok vlog (videó!)
Az elmúlt héten rendhagyó módon ünnepeltük meg Magyarország születésnapját: a koronavírus miatt elmaradt a tűzijáték és a szokásos programsorozat is. Mi a magunk módján mégiscsak megemlékeztünk Szent István napjáról, míg a balliberálisoknak a nemzeti ünnep hetében is kedvenc témájuk, az LMBTQ és a melegbüszkeség volt a legfontosabb – bár lehet, hogy kissé túltolták a propagandát. Az ellenzéki polgármesterek sorra tűzték ki a szivárványos zászlót a Pride-hét nevében, miközben az államalapításról meg sem emlékeztek. Mondhatnánk, hogy tőlük nem is várhatunk mást, ismét "csak a szokásos formájukat" hozták, de vajon meddig kell még eltűrnünk ezt az arroganciát és provokációt? A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival egy igen erős témával búcsúzik a nézőktől! Nézze és ossza meg a videót!„Azért meztelenkedek az Instán, mert más is ezt csinálja” – Így hatnak a trash médiacelebek a fiatalokra
Döbbenetes kijelentés ütötte meg a minap a fülemet. Egy, a legnagyobb videómegosztó csatornán élőben közvetített videóban világított rá a 15 éves instaceleb Zsebibaba a mérgező influenszerek lényegére, a közösségi média káros hatására és arra, hogy milyen visszafordíthatatlan pöcegödörré vált manapság a közösségi média a tinik számára. A fiatal lány mindezt persze véletlenül árulta el, úgy, hogy ő maga egyáltalán nincs tisztában kijelentésének súlyával. De hogyan is lenne, ha nincs felnőtt, aki elmondja ezt neki?A jellemtelenség, mint művészi erény
A kommunizmus bukása után „nagy művészek” tömegéről derült ki, hogy nem véletlenül lettek ők a nagy művészek. Ki nyíltan, ki titokban, ki nyíltan és titokban is mindent megtett a kommunizmus világméretű győzelme érdekében. A közös az volt bennük, hogy nem érezték szükségét annak, hogy bármilyen módon is megmagyarázzák, miként is volt ez. Ők mindig is – a helyi kommunista párt tagjaként, a diktatúra kegyeltjeként, sztárjaként – a demokráciáért, a liberális jogállamért harcoltak, és aki ezt kétségbe meri vonni, az rohadt fasiszta.Messi elhagyná az FC Barcelonát
Közel húsz év után Lionel Messi bejelentette, el akarja hagyni az FC Barcelonát. A pletyka már régóta tartotta magát, de most a hír annyival erősebb, hogy a klub kedden megerősítette, hogy az argentin írásban is jelezte a távozási szándékát. A bejelentés 11 nappal azután történt meg, hogy a Barcelona a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében megalázó 8-2-es vereséget szenvedett a Bayern Münchentől – írja a 24.hu.Ajánljuk még

















