vezető
Jakab Péter vezetésével önmagát számolja fel a Jobbik
Semmi sem változott a Jobbik háza táján, folyamatosan látszódik az a fajta balra tolódás, amely egy ideje már meghatározó irányvonalat jelent a Jobbik vezetésén belül – nyilatkozta a PestiSrácoknak egy, a Jobbikból korábban távozó, de neve elhallgatását kérő forrásunk. Mindezek mellett az őszi tiszaújvárosi időközi választás kapcsán komoly botrány pattant ki, hiszen az ellenzék közös, jobbikos jelölje, Bíró László minősíthetetlen módon tett rasszista és antiszemita kijelentéseket, ám a balliberális oldalt ez egyáltalán nem zavarja.Parázs viták és Orbán-beszéd az idei Tranzit kínálatában
Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mond az idén a koronavírus-járvány miatt mindössze ötszáz fő részvételével megrendezett Tranziton – írja a Magyar Nemzet. Az esemény kapcsán Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója kiemelte, "úgy gondoljuk, hogy a közéletről, hazánk jövőjéről való vitatkozás viszi előre az országot", majd hozzátette, a rendezvényre sikerült a magyar közéletben meglehetősen ritka politikai vitákat szervezni.Már az időhúzásra szánt idő is letelt - Mit kezd Karácsony a Biodóm mostohaberuházásával?
Azért érzi ám Karácsony Gergely, hogy a tavaly decemberben megakadt Biodóm befejezése mégiscsak valahol a főváros ügye, mégiscsak Budapestnek jó a Biodóm, és Budapestnek rossz, ha nincs. Viszont azt is tudjuk, hogy a fővárosnak "nincs pénze lóvéra", különösen egy olyan beruházásra, amelyet Karácsony már zuglói polgármestersége idején is csak támadni tudott. Mikor kiderült, hogy a projektre elfogyott a pénz, a főpolgármester nagy körültekintés és alapos szakmai megfontolások alapján az időhúzás mellett döntött, mint szokott általában. A Biodóm befejezésének felülvizsgálatára szánt legalább négy, de minimum hat hónap azonban letelt...A liberális sajtó már építgeti a hazai etnikai konfliktusokat is!
A 444.hu készített terjedelmes interjút Márton Jocival, aki magát radikális roma polgárjogi és LMBTQ -aktivistaként definiálja. A fiatalember impozáns eredményei közé tartozik többek között az a tény, hogy rózsaszín szoknyás képét maga Soros György osztotta meg Twitter-oldalán. Emellett olyan gondolatokkal örvendeztet meg minket a kisebbségi aktivista, ami szerint a cigányság, és minden „elnyomott” kisebbség számára a radikalizmus jelentené a megoldást vélt vagy valós sérelmeikre. Mi tagadás, a liberális sajtó már építgeti a hazai etnikai konfliktusokat is.A hazai termékek vásárlására buzdít Orbán Viktor (videó)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn reggel a közösségi oldalán közzétett videóban arra kéri a magyar embereket, hogy a külföldi árucikkek és élelmiszerek helyett válasszák a magyar termékeket. A videóban elhangzik: fontos, hogy megtermeljük, amire szükségünk van, és ezen termékek megvásárlásával nemcsak a hazai vállalkozásokat és a magyar gazdaságot támogatjuk, de kevésbé is függünk másoktól.Az ellenzék balatoni hazugságai és a valóság
A magyarországi politikai ellenzék egyik legfelkapottabb témája manapság a balatoni strandok „köznép” általi használhatósága. Fennen hirdetik, hogy a Balatonon alig vannak szabadstrandok, a tó teljes partvonalának mindössze 3 százalékát teszik ki, a fizetős strandok pedig olyan mérhetetlenül drágák, hogy az egyszerű, bérből és fizetésből élő magyar családok nem engedhetik meg maguknak, csakis a fideszes oligarchák és NER-lovagok tudnak a Balaton partján pihenni, mintegy kisajátítva a tavat. Egyúttal követelik szabadstrandok nyitását, illetve fizetős strandok szabadstranddá tételét, és aláírásokat gyűjtenek, hogy minden településen legyen egy szabadstrand. Nos, lássuk a konkrét számok tükrében a valós helyzetet.Gyurcsány a tévedések programját hirdette meg
Programot hirdetett 2022-re Gyurcsány Ferenc, amely címként akár a bukott miniszterelnök mára szállóigévé vált kijelentését is viselhetné, miszerint "elk.rtuk". A DK elnökének az ország kormányzásáról alkotott elképzeléseiről - vagy fogalmáról – ugyanis csak annyit tudhattunk meg, mint kormányzása alatt, ezzel pedig nem mondhatnánk, hogy pontos felvilágosítást kaptunk. Mindenesetre az újabb - enyhén borgőzös – bejegyzés őszödi szinten "őszintének" tűnik, hiszen, ha mástól nem is, akkor immáron személyesen Gyurcsánytól azt már biztosan tudjuk: a balliberális kormányzás hibát hibára fog halmozni – de ennek ellenére és éppen ezért konglomerátumának össze kell tartania.A fiatalok szerint durván túl lett tolva a feminizmus – Dezse Balázs videóblogja
New York régen menő volt, ma már nem az; hála a balliberális vezetésnek, közel félmillió ember hagyta el a várost néhány hónap leforgása alatt. A polgármester mindeközben csak a BLM-et támogatja és engedély nélkül festeget az aszfaltra. Az amerikai nép azonban lassan talán magára talál; egy felmérés szerint a fiatalok többsége úgy gondolja, hogy a feminizmus túl messzire ment, és egyáltalán nem tud a "mozgalom" támogatókat szerezni a fiatal generáció körében. Ezen a héten arról is szó lesz, hogy milyen lenne egy korábbi önmagunknak elmondani, hogy mi vár majd rá 2020-ban.Ajánljuk még

















