vezető
A dombóvári fideszes kétharmad után a tiszások Jim Jones öngyilkos szektájánál is erősebb fokozatba kapcsoltak
Talán mindenki ismeri Jim Jones gyakorló elmebeteg és szektavezér történetét, aki minden szépet és jót ígért a követőinek, amiből aztán kegyetlen elnyomás, agymosás és őrület lett. A történet pedig úgy végződött, hogy miután nehéz volt már visszagyömöszölni a szellemet a palackba, Jones ciánnal mérgezett üdítőt itatott a mindent is önként benyelő tömeggel, így mintegy 900-an lettek tudatosan öngyilkosok egy messiáskomplexusos őrült miatt. Ezt az egyelőre virtuális szeppukut láthattuk a vasárnapi időközi választásokat követően, de a folyamat nem most kezdődött a csapatnál. A fideszes jelölt 64 százalékos győzelmét követően ugyanis a jelenlegi kormánypártok összeomlását sikerült kihozni Magyar Péteréknek az eredményekből, úgy, hogy ők el sem mertek indulni. Tényleg ijesztő állapotban vannak egyesek.Jött, látott, bevásárolt, veszített, hazament, és már most sem emlékszünk Pressman nagykövetre
Ha nem lenne ennyire sekélyes, a pressmankodás lehetne ezentúl a felesleges erőlködés megfelelője a szinonimaszótárban. A csávó úgy jött ide, hogy kirobbant egy színes forradalmat, és úgy távozik, hogy a covid és a háború miatt megrendült magyar gazdaság ellenére a térség legstabilabb kormánya integethet neki örömkönnyes búcsút a reptéren. Már ha érdekelne valakit, ahogy komoly ábrázattal az arcán feltipeg a repülőre.Breaking: Mark "gyíkember" Zuckerberg leszereli a tamponautomatákat a férfimosdókból
Mark Zuckerberg most tényleg lebuktatta magát, hogy gyíkember: nincs senki más ugyanis, aki ennyire gyorsan tudna politikai oldalt, meggyőződést, értékrendet váltani… talán a Tisza-szektás átöltözők, akik nemrég még momentumosok voltak. Szóval. A Facebook-vezér Trump győzelme óta jelentős irányváltást hajtott végre a cége háza táján: eltávolította például a kommunista “tényellenőröket,” több konzervatív szemléletű munkatársat vett fel, és hozzájárult Trump beiktatási alapjához. A legújabb lépésével viszont véglegesen beköltözött Trump és a kibontakozó új korszellem hátsójába: megszüntette a Facebook főhadiszálláson a gender mosdókat, leszereltette a férfimosdókból a tamponautomatákat, és a szivárványos zászlók is lekerültek mindenhonnan. De ez még mindig nem minden.Candace Owens szerint Macron "nagymamája" igazából a "nagypapája"
Candace Owens a közösségi oldalán jelentette be, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy Emmanuel Macron még nem volt tizenhét éves mikor kapcsolatba került jelenlegi feleségével (akkori zongoratanárnőjével, alias Macron nagyi), de az amerikai újságírónő ennél nagyobb titokra is rátapintott, nevezetes arra, hogy Macronné igazából Macron bácsi, amit szintén bizonyítékai vannak. Valamire rátapinthatott, ugyanis a francia elnök azonnal jogi következményekkel kezdte fenyegetni.Puzsér és Vona sokat kockáztatott a tüntetéssel, de vajon megérte? | The Fair Right (videó)
Vona Gábor, a Második Reformkor elnöke Rogán Antal lemondását követelte a vasárnap délutáni tüntetésén, ahol többek között Puzsér Róbert és Pitz Dániel is felszólalt. A megmozdulást majdnem minden szempontból sikeresnek is nevezhetjük. Először is azért, mert sokan még hetven résztvevőre sem számítottak, miközben ennek legalább a duplája volt jelen, illetve az is pozitívum, hogy egy útszakaszt sem kellett lezárni a "tömeg" miatt, de még csak a hangosításra sem kellett vagyonokat pazarolni. Igaz, Rogán Antal azóta sem mondott le, de legalább Pressman abban a tudatban hagyhatja el hazánkat, hogy Vona Gábor és Puzsér Róbert még mindig képes legalább 150 embert utcára vinni.A lényeg az, hogy a Tisza Párt és Magyar Péter megint nem kapott egyetlen szavazatot sem!
Ezt a politikát követők számára persze felesleges leírni, de Magyar Péter a képzeletében azt a választást is megnyeri, amelyen el sem indul, most is úgy tudja, hogy ő nyert Tolnában tegnap. Pedig még Török Gábor szerint is a Fidesz sikere ez a választás.A McDonald's hátralép... vége a woke korszaknak? – DezseVű
Sokáig nem hittük volna, hogy lehetséges az ilyesmi, de talán a világ egy normálisabb irányba kezd elmozdulni? Nem véletlenül kérdésként teszem fel ezt a jól látható tényt, mert nem vagyok benne biztos, hogy a dolog őszinte és nem politikai nyomásra történik, ahogy egyébként az sem biztos, hogy a DEI-t erőltető cégek alapból nem normálisak. És az is eszembe jutott, hogy esetleg annak idején éppen a a woke fordulat volt az, ami valójában politikai nyomásra történt. Mindenesetre örvendetes, hogy a legfrissebb pletykák szerint a McDonald’s is, négy évvel azután, hogy bevezette a sokszínűség előmozdítását célzó kezdeményezéseit, most több ilyen gyakorlatot megszüntet.Fogadjunk, hogy így reagálnak majd a Tisza-szektások a hamarosan aktuális eseményekre!
Emlékszik mindenki arra az időszakra, amikor évekig hallgatnia kellett a jobboldali szavazóknak, hogy mekkora “Fidesz-birkák”, mert vakon követik Orbán Viktort, és mindent elhisznek a miniszterelnöknek? A Tisza-szekta megjelenésével a “birka” szó visszanyerte régi értelmét, és egy kedves, puha, legelésző állat jut legfeljebb eszünkbe, ha ezt halljuk. Viszont komolyan megijedünk attól (miközben kicsit nevetünk is), hogy olyan emberekkel élünk egy országban, akik vasárnap este elhitték, hogy egy 63 százalékos győzelem egy időközi választáson azt jelenti, hogy “Orbánnak vége”, és hogy Magyar Péter nem azért nem indult el, mert egy gyáva sz@r, hanem azért, “mert inkább 2026-ra készül”, vagy azt, hogy “nem akart lealacsonyodni ehhez a versenyhez.” Ha hiszik, ha nem, ezek és ehhez hasonló vélemények olvashatóak Magyar Péter posztja alatt, aki épp Kubatov Gábor és Rogán Antal lemondását követeli, mert nyert a Fidesz. Értik, ugye? De mindez megihletett: szóval arra kérem a kedves olvasót, hogy fantáziáljunk egy kicsit arról, hogy a közeljövőben hogyan fog reagálni a Tisza-szekta a fontos politikai eseményekre.Dr. Csibi Krisztina, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte nagyon nagy fölénnyel a dombóvári időközi országgyűlési képviselő választást, megszerezve a szavazatok 63 százalékát
Dr. Csibi Krisztina, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a dombóvári időközi országgyűlési képviselő választást a szavazatok bő 63 százalékával. Értékelhető eredményt még a Mi Hazánk jelöltje, Dúró Dóra ért el a szavazatok 19 százalékával. Amint az várható volt, komolyan vehető kihívó nélkül a választói érdeklődés mérsékelt volt, a részvétel alatta maradt a 35 százaléknak, ami időközi választás esetén nem példa nélüli. A feldolgozottság jelenleg 99 százalék, gyakorlatilag megvan a végeredmény.Ajánljuk még

















