Pesti Srácok

vezető

Hollik István: Az ellenzéki roncskoalíció a Belvárosban is csak rombolni tudna (PS-interjú)

HGHuth Gergely Arcok 2018 február 27.
A legfontosabb feladatunk, hogy megvédjük a kultúránkat, ne hagyjuk, hogy az életünket megváltoztassák - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Hollik István, a Fidesz és a KDNP képviselőjelöltje a Budapest V. és I., illetve a VIII. és IX. kerületének magját magába foglaló belvárosi választókörzetben. A kereszténydemokrata politikus szerint a klasszikus, keresztény alapokon nyugvó európai kultúrát védeni ma lázadással ér fel, de ez talán vonzó lehet a legfiatalabb választók számára is. "Nem gondoltam volna, amikor az IKSZ-et létrehoztuk, vagy amikor Gyürk András elkezdte szervezni a Fidelitast, majd később a Tranzit közösséget, hogy ezek a társaságok lesznek végül a jobboldali safe-spacek, ahol még lehet szabadon beszélni és vitatkozni" - tette hozzá. A választókörzetében induló ellenzékiekről szólva megjegyezte, a roncskoalíció győzelme a lehető legrosszabb fejlemény volna a belvárosiak számára. Juhász Péter, az Együtt jelöltje például csak rombolni, zavart kelteni, dulakodni és füttyögni képes, miközben nem számolt el a zűrös előéletével, adótartozásaival és alvilági kapcsolataival. Az is reális veszély, - mutatott rá Hollik István - hogy a kerítésbontó ellenzék győzelme és például Karácsony Gergely javaslata, hogy a több ezer üres belvárosi lakást migránsoknak kellene odaadni, no-go zónává, migránsgettóvá változtatná Budapest egyes részeit. Ahogyan ez Nyugat-Európában számos helyen megtörtént. És az reális veszély, hogy a kétes kapcsolatokkal bíró Juhász és társai győzelme visszacsalogatná a Belváros frekventált részeire a nagy nehezen elűzött maffiát. - Itt az elmúlt nyolc-tizenkét évben olyan közterületfejlesztés ment végbe, amire száz éve nem volt példa Budapesten, ezt az utat kell folytatni, hiszen van még feladat - jelentette ki a képviselőjelölt, megígérve, hogy neki mindig nyitva lesz az ajtaja a helyi polgárok előtt.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.