vezető
Hódmezővásárhelyen az ellenzék valójában nem állított jelöltet, hanem beállt Márki-Zay mögé
Vasárnap Márki-Zay Péter nyerte a hódmezővásárhelyi polgármester-választást a Fidesz–KDNP jelöltje ellen. Az eredmény mindenkit meglepetésként ért, és persze rögtön meg is kezdődött az esemény tovább- és túlgondolása az ellenzék részéről, amely most majdnem egységesen úgy véli, ha Hódmezővásárhelyen legyőzhető a Fidesz, akkor országos szinten is. Törcsi Pétert, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója a PestiSrácok.hu-nak elmondta, ha az ellenzéki pártok logója szerepelt volna Márki-ZayPéter kiadványain, akkor nem biztos, hogy ugyanilyen eredmény született volna. Kifejtette, egy önkormányzati választás során az ország és az emberek biztonságának a kérdése nem nyom feltétlenül annyit a latba, mint amikor arról kell dönteni, hogy kit bíznak meg a választók kormányalakítással.Sportszerűtlenül játszik politikai pályán az olimpiai bajnok vízilabdázó jobbikos?
Egy olimpiai bajnok sportolótól az lenne a minimum, hogy ha politikai pályára lép, ott is a fairplay szabályai szerint játsszon. Steinmetz Ádám ezzel szemben abszolút sportszerűtlen volt, kihasznált, felhasznált bennünket - mondta a PestiSrácok.hu-nak Farkas László, Balatonszentgyörgy polgármestere. Somogy megyében napok óta forrnak az indulatok, miután a Jobbik színeiben országgyűlési képviselőjelöltként induló Steinmetz magánbeszélgetésre találkozót kért a térség polgármestereitől, majd az ott elhangzottakat a megkérdezésük nélkül hozta nyilvánosságra, előbb a Facebookon, majd kampánykiadványában is, úgy szerepeltetve a településvezetők gondolatait, mintha azok Steinmetzet ajánlanák a választóknak. Elértük telefonon az olimpiai bajnok vízilabdázót is, aki azt mondta, tanult az esetből és sajnálja, ha kellemetlenséget okozott.Orbán: Kettőzött erővel kell dolgoznunk
Kettőzött erővel kell dolgoznunk, ez a tanulság, és ezen fogunk dolgozni – nyilatkozta hétfőn Orbán Viktor a hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás eredménye kapcsán a HVG.hu-nak. Hozzátette, „mi csak úgy véletlenül, vagy szerencse, vagy a többiek gyengesége révén sose nyertünk választást, ha mi nyerni akartunk, a mi közösségünknek kétszer, háromszor annyi energiát kellett mozgósítania, mint az ellenfeleinknek”.Márki-Zay a neolib világtérképen: Vásárhely a téma a Guardiantól a The New York Timesig
Az éhes kutyák általában örülnek az eléjük hulló maradéknak, így érthető, hogy miért kapta fel a külföldi sajtó is a hódmezővásárhelyi választás eredményét. Az Orbán Viktoron fogást általában nem találó nyugati lapok fősodra az elmúlt órákban szorgalmasan, a brüsszeli érdekekhez igazodva számolt be Márki-Zay Péter győzelméről, mintha a “független” politikus valóban a Fidesz leváltásának szimbóluma lenne. Az objektív nyugati sajtó stílusából és hangneméből úgy tűnik, hogy már borítékolták is az áprilisi kormányváltást. Ami az egyik legérdekesebb, hogy az összes cikknél Orbán Viktorról tettek be vezető képet, mintha nem Hegedűs Zoltán, hanem maga a miniszterelnök veszített volna a városban.Választási szabálysértés miatt marasztalták el Vajda Zoltánt, az Együtt képviselőjelöltjét
Megsértette a választási kampánytevékenységekre vonatkozó jogszabályt az Együtt-Korszakváltók Pártja egyik budapesti képviselőjelöltje, amikor az ajánlásgyűjtés helyszínéül egy köznevelési intézményt adott meg. Vajda Zoltán Tamást a történtek miatt részben elmarasztalta az illetékes választási bizottság, amely eltiltotta a további törvénysértéstől.Nagy Ervin: változzon a Fidesz hozzáállása, és kérjen bocsánatot a diktatúrázó ellenzék!
A hódmezővásárhelyi időközi választás tanulsága az (is), hogy a balliberális ellenzéki pártok arcrándulás nélkül képesek együttműködni a torzóvá vált Jobbikkal, a kormánypártoknak pedig a Soros-elleni kampány helyett többet kellene beszélniük az eredményekről. És mielőtt elfelejtjük: azoknak, akik ezidáig a nemzetközi térben diktatúráztak, és most örömtáncot járnak, a demokrácia győzelmét ünneplik, azonnal bocsánatot kell kérniük! Egyesével mindenkinek, minden igaztalan szaváért.Vona: Ha bent maradunk az EU-ban, rabszolgák leszünk (videóval)
Az megvan, amikor Vona Gábor nem csak az általa egekig marasztalt muzulmán törököket, de Oroszországot is az egekbe dicséri? Vagy amikor úgy gondolta, az Európai Unió kizsigerel minket, és amint hatalomra kerülne, kivezetné Magyarországot az elnyomó nagyhatalmak karmai közül? Egy kedves olvasónk hívta fel figyelmünket egy 2013-as Vona-videóinterjúra, ahol még a 180 fokos fordulat előtti Jobbik-elnök olyan kijelentéseket tett, amelyekért ma valószínűleg szembe is köpné magát.Ajánljuk még

















