vezető
Hamarosan napirendre veheti a parlament a kvótákkal kapcsolatos EP-határozatot
A Fidesz-frakció kezdeményezni fogja hétfőn, hogy az Országgyűlés vegye napirendre azt az európai parlamenti (EP-) határozatot, amely gyakorlatilag a "Soros-terv" több pontjának végrehajtását vetíti előre - mondta Halász János, a frakció szóvivője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Későbbi sajtótájékoztatóján a témával kapcsolatban kiemelte, példátlan támadás indult Magyarország és a nemzeti szuverenitás ellen, most már nyíltan is, "a magyar emberek akarata ellenére és feje fölött akarnak bevándorlóországot csinálni hazánkból".Fontos megélni, hogy nem hagynak magunkra - Kárpátaljai magyarok adománya az üldözött keresztényeknek
Sok olyan apró dolog, amit a nyugati világban fontosnak tartunk, eltörpül, és az igazán személyes, őszinte, alázatos élet válik fontossá és hangsúlyossá - fogalmazott portálunknak Taraczközi Ferenc lelkész, aki a kárpátaljai reformátusok pénzadományát vitte nemrégiben Irakba, az üldözött keresztények számára. A PestiSrácok.hu-nak adott interjújában emellett arról is beszélt, van amikor a szeretet nyelvére van szükség, de most a kemény szavaknak jött el az ideje az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban, mert különben a kárpátaljai magyarságnak nincs jövője Ukrajnában.Szögre akasztjuk a kabátot - Baloldali újságíróktól megtudtuk, csak ők tudnak újságot írni
A baloldali sajtó krémjének elmondása alapján úgy tűnik, újságot csak baloldali ember írhat, mivel az újságírás baloldali kiváltság – derül ki az Echo TV-n futó Informátor című műsor legújabb adásából, amely a sajtószabadság kérdésével foglalkozik. Az EU-ban a sajtószabadságot Cohn-Benditnek hála már 2011-ben eltemették, hazánkban erről többek között a manipulált betelefonálós műsorairól elhíresült Bolgár Györgyöt, a Nap TV azóta nyugdíjba vonult fenegyerekét, Juszt Lászlót, és az arroganciája mögé testet növesztő Havas Henriket kérdezték a műsor készítői.Az Iszlám Állam szellemisége tovább él - A magyar küldöttség tapasztalatai Irakban (GALÉRIÁVAL)
Az Iszlám Állam rémuralma csak katonai értelemben szűnt meg, a szellemisége azonban tovább él - nyilatkozta portálunknak Azbej Tristan, iraki látogatásának tapasztalatairól. Az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott helyettes államtitkárság vezetője hozzátette, egy olyan közegben, ahol saját szomszédaik árulták el a keresztényeket az Iszlám Állam szélsőségeseinek, és még a menekülttáborokban is rettegniük kell, az együttélés soha nem tér vissza a rendes kerékvágásba. Azbej Tristan arról is beszélt, hogy a Hungary Helps program azért összpontosít kifejezetten a keresztény települések rendbetételére, mert ez az egyedüli lehetőség arra, hogy a keresztények a menekülttáborokból ne Európába és más nyugati országokba kényszerüljenek elindulni, hanem a szülőföldjükön maradhassanak.A kormány szerint Hadházy Ákos hazudik a nemzeti konzultációról
Hazudik a nemzeti konzultáció sikeréről Hadházy Ákos, aki szándékosan keveri össze a beérkezett és a feldogozott kérdőívek számát – reagált az LMP társelnökének kijelentéseire a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A kabinet szerint a betelepítési kvótáról szóló konzultáció az eddigi legsikeresebb társadalmi egyeztetés.Az összefogásba belefér a náci - Magyar György szerint ma a választás nem elvi kérdés
Nem számít, hogy valaki kicsit náci, vagy nagyon, az összefogás egy technikai és nem elvi kérdés, a cél szentesíti az eszközt – nagyjából így foglalhatóak össze Magyar György kijelentései, aki Orbán Viktor kihívójaként beszélt az EchoTV-ben. A magát civil indulóként aposztrofáló, Havas Henrik műsoraiban rendszeresen megforduló ügyvéd szerint a Jobbikban is megkezdődött egyfajta elmozdulás, Vona Gábor már nem egyenruhában jár a Parlamentbe, és arról beszél, el kell mosni a jobb-, és a baloldal határait.Brutális merényletsorozat Egyiptomban: 305 halott és több mint száz sebesült
Több robbantásos merényletet követtek el pénteken Egyiptomban egy mecsetnél. Az áldozatok száma percről percre emelkedik, a BBC legutóbbi jelentése szerint háromszázöten meghaltak és legalább 120-an megsebesültek. A robbantások után géppuskával vadászták a menekülőket. Jelenleg drónokkal üldözik a dzsipen menekülő terroristákat. Cikkünket frissítjük!Ajánljuk még

















