vezető
Olimpiai kitüntetést kapott Gallov Rezső, Vitray tanítványa, aki a Kádár-diktatúrában is szabadon mozoghatott
Óriási tapssal fogadta a MOB, hogy az Európai Olimpiai Bizottság „2017 European Olympic Laurel” díjjal tüntette ki Gallov Rezsőt. A magát Vitray tanítványának valló sportújságíró, sportvezető a Kádár-diktatúrában újságíróból lett a MÚSZ-főtitkára, később kétszer is megengedték neki, hogy Kanadában dolgozzon, és utána mindig új életet kezdhetett itthon is. Pályafutása a rendszerváltás idején indult be igazán.Lövések az ügetőn: néhány hét múlva eldől Vizoviczki verőemberének sorsa
Hamarosan a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik az alvilág hírhedt verőemberének, Tanyi Györgynek és három társának a pere - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az egykoron Vizoviczki László védelmét is ellátó férfit és társait azzal vádolják, hogy több mint húsz évvel ezelőtt, a budapesti Kerepesi úti ügetőn meg akarták ölni Lakatos Csaba hajtót. Tanyi első fokon tizenegy évet kapott, de az ügyészség és a védelem is fellebbezett a döntés ellen, így került az ügy a Fővárosi Ítélőtáblára. A gyilkossági kísérlet része volt annak a 90-es években dúló magyar maffiaháborúnak, amelynek során több mint száz robbantással, valamint fegyverrel elkövetett merényletet hajtottak végre.A gárdamellény másik oldala: 300 ezer roma ajánlószelvényért kuncsorgott Vona Gábor! (videóval)
Döntő vallomások kerültek a PestiSrácok.hu birtokába, amelyek azt igazolják, hogy Vona Gábor a Jobbik cigányellenességének csúcspontján, a 2010-es választásokat megelőzően személyesen próbált meg szert tenni 300 ezer kopogtatócédulára a már elhunyt Sárközi Antal "Bandi" dunántúli cigányvajdával és tanácsadójával folytatott titkos budapesti megbeszélésén. Az ügy a bulvárlapokban - puszta vádként - már 2012-ben napvilágot látott, ám bizonyítékok hiányában gyorsan elhalt a botrány. Vona Gábort tegnap a Blaha Lujza téri aluljáróban próbáltuk faggatni a vajdával történt találkozójáról, de a kérdést meg sem hallgatva azt közölte, hogy ő csak a bíróságon hajlandó reagálni portálunk felvetéseire.Lendvai Ildikó szerint az MSZP saját lényegét adná fel, ha szövetkezne a Jobbikkal
Hisz az MSZP továbbélésében, abban, hogy szükség van a pártjára a baloldalon, a Jobbikkal viszont semmiképpen sem fogna össze Lendvai Ildikó – derült ki a Mandineren megjelent nagyinterjúból. A szocialista párt korábbi elnöke szerint ha esetleg a választást meg is nyerné egy ilyen furcsa szövetség, teljesen kormányképtelen lenne, így semmit sem érnének el vele, csak szégyenben maradnának. A korábbi vezető szoci politikus azt is cáfolta, hogy cenzor lett volna, de azt elismerte, hogy meghozta a maga kompromisszumait az állampárti időkben.Gaudi-Nagy Tamás: Vállalhatatlan a Jobbik irányváltása, Vona megalázkodott a balliberális elit előtt
A klasszikus nemzeti radikális támogatói kör jelentős részéhez hasonlóan hatalmasat csalódott és kiábrándult a Jobbikból Gaudi-Nagy Tamás. Az egyre inkább a balliberális táborhoz húzó párt egykori képviselője szerint volt társainak politikája immár vállalhatatlan irányt vett, és az ellenzékhez hasonlóan kritizálja a kormány azon törekvéseit is, amelyekről már egyértelműen bebizonyosodott, hogy Magyarország javát szolgálják. Gaudi szerint egyértelmű, hogy Soros György nemzetközi hálózata az álcivil hálózatok tevékenységén keresztül hazánk vesztére tör, és ennek konkrét bizonyítékai vannak. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat alapítója sürgetőnek tartja a V4-es államok különféle eszközökkel történő kibővítését, mert az így létrejövő új erő gátat szabhat a brüsszeli elit azon törekvésének, amelyek Európa megsemmisülését eredményezhetik.„Orbánnak mennie kell. Magyarországot ki kell gyógyítani Orbán Viktorból” (PS-videó!)
A Jobbik kivételével minden olyan ellenzéki pártnak választási szövetséget ajánl az MSZP, amelyek nem "bundáznak", hanem valóban kormányváltást akarnak 2018-ban – közölte Molnár Gyula csütörtökön Ajkán. A pártelnök jelezte: áldozatokra is hajlandóak, ha a pártok beállnak a közös jelöltek mögé az egyéni választókerületekben – erről a DK-val már küszöbön a megállapodás, a közös listáról kell még tárgyalni. Gurmai Zita pedig arról beszélt, Magyarországot ki kell gyógyítani Orbán Viktorból. Tehát Magyarország szerinte beteg...Összefogtak a devizahitelesek Gyurcsány ellen
Összefogtak a devizahitel-károsultakat képviselő szervezetek, hogy a jövőben közösen lépjenek fel az „ősbűnösök” felelősségre vonásáért és a tisztességes, méltányos kárrendezésért – közölte a Magyar Időkkel Falus Zsolt, a Bankcsapda Egyesület elnöke.Megtorpedózta a felső korlát nélküli migránskvótát egy cseh néppárti képviselő – interjú Tomáš Zdechovskýval
Brüsszelben a lengyelek és magyarok ellen bevetendő 7-es cikkelyen, Orbán Viktoron és a nemzeti konzultáción kívül az egyik legnagyobb kérdés épp a tagállamokba érkező migránsok menedékjogával kapcsolatos "dublini rendszer" reformja. Az új tervek szerint ezentúl nem az első európai országban bírálnák el az érkezők menedékjogát, hanem egy véletlenszerű számítógépes rendszer alapján először más tagállamokba irányítanák őket. Portálunknak Brüsszelben exkluzív interjút adott Tomáš Zdechovský, az Európai Néppárt cseh képviselője, aki sikeres aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy megállítsa a kártékony folyamatot.Bayer Zsolt: „A liberális értelmiség nem létező ügyekért küzd, pedig csak szimplán hülyék és kretének”
A kulturkampf akkor is kulturkampf, ha egymással versengő emlékezetpolitikai narratíváknak hívjuk, bár ez utóbbi kétségtelenül civilizáltabb elnevezés, s mint olyan, sokkalta jobban megfelel a manapság elvárt PC-normáknak. Az Akvárium klubban ezúttal a jobboldali értelmiség legemblematikusabb tagjai, Schmidt Mária, Bayer Zsolt és L. Simon László ismertették egy pódiumbeszélgetés során, hogyan érdemes viszonyulnunk a történelemhez, amennyiben nem kívánunk része lenni a világon ciklikusan, időről időre végigvonuló baloldali hiszteronarratíváknak.Ajánljuk még

















