vezető
Tarsolyék minden projekthez úgy álltak, hogy az erkölcsi és anyagi sikerrel is járjon
Tarsoly Csaba nyomozati szakban tett vallomásainak ismertetésével folytatódott kedden a Questor-ügy miatt indult büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A tíz társával együtt különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolt Tarsoly tavaly márciusban részletesen beszámolt az 1990-ben alapított cége alakulásáról, és a Győri ETO-park, illetve a város focicsapatának felfuttatásáról.Baloldali paranoia - Gréczy szerint Orbán irányítja Juhász Pétert
Hatalmas balos belvita robbant ki Vágó István egy publikus Facebook-posztja alatt – szúrta ki a Mandiner.hu. Gréczy Zsolt többek közt azzal vádolja Juhász Pétert, hogy Orbán bábja. A DK szóvivője ezt azzal indokolja, hogy az Együtt politikusa rászervezett a baloldali ellenzék október 23-i tüntetésére."A nyugati sajtó a baloldalé, ezért ragadtatják el magukat Orbán bírálatában"
Az osztrák és a német sajtó túlnyomórészt baloldali, így nem kell meglepődni azon, hogy elragadtatják magukat Orbán Viktor bírálatában, míg a 2006-os erőszakos események nem érték el az ingerküszöbüket - egyebek között erről beszélt Andreas Unterberger, a Die Presse és a Wiener Zeitung egykori főszerkesztője a Magyar Hírlapnak adott interjújában.A pedagógus érdekvédők szerint a kötelező gimnáziumi felvételivel a gyerekeket a "Híd alá" lökik
Ugyan még csak elképzelésről van szó, máris sorakoznak a kötelező felvételi - leghamarabb is 2019-ben történő - bevezetése mellett és ellen. Mendrey László a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke rossz ötletnek tartja a véleménye szerint "orbáni" kijelentésen alapuló tervet. A nagyobbik pedagógus-szakszervezet oktatási szakértője szerint pedig arra megy ki a játék, hogy az államnak minél kevesebb középiskolát kelljen fenntartania és a gyerekek a "Híd alá" kerüljenek. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint komoly előkészítésnek kell megelőznie a bevezetést."Még mindig nem gyógyult meg a 2004. december 5-én megbetegedett nemzet" - Interjú Kelemen Levente oklándi lelkésszel
Az október 2-i kvótanépszavazáson mulasztási bűnt követtek el azok, akik otthon maradtak - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Kelemen Levente oklándi unitárius lelkész, a Tiszteletbeli Székely cím adományozásának egyik elindítója. "A népszavazás eredményének az a tanulsága Székelyföldön és a határon túl, hogy még többet kell dolgozni, még többet kell tenni, és tovább kell gyógyítani a nemzetet. Mert a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazáson az tudatosult bennünk, hogy a nemzet beteg, amely azóta persze sokat gyógyult, de még mindig nem épült fel" - nyomatékosította Kelemen Levente. Kiemelte, 2004-ért meg lehet bocsátani és meg is kell, de nem szabad elfelejteni, hogy mi történt akkor december 5-én. "A határon túli magyaroknak olyan magyarországi kormányra van szükségük, amelyik a székely zászlót ott tartja a Parlament épületén. Mi azokért imádkozunk, akik azt a zászlót kitették és ott tartják, akik a székely zászlót felvállalták és hagyják, hogy ott lobogjon" - szögezte le Kelemen Levente.Ajánljuk még

















