vezető
Majdnem az összes csatatérállamban Donald Trump vezet, karnyújtásnyira a győzelem
Közel lehet a győzelem a republikánus elnökjelölt számára, hiszen Donald Trump majdnem az összes csatatérállamban vezet és növeli is az előnyét. Hétből hat helyen Trumpnak áll a zászló, a legfontosabb talán ezek közül Pennsylvania, ahol ugyancsak nő Trump előnye. Ilyenkor szokott jönni a demokrata zombihadsereg, reméljük, hogy most nem így lesz.Kamala Harris hazaküldte a stábját, Trump pedig vezet a csatatérállamokban (KÖVESSE VELÜNK A LEGFRISSEBB ESEMÉNYEKET!)
Kamala Harris mozgósítja Joe Biden kézfogós barátait, Donald Trump pedig folyamatosan kerüli a golyókat: a világ vezető demokráciája elnököt választ – ha hagyják neki. Ismét kiélezett választások elé néz az Egyesült Államok minden idők – bár ezt gyakran mondjuk, de mégis– egyik legdurvább kampányát követően. Legutóbb Reaganre lőttek rá – aki aztán végigmondta beszédét–, Trump viszont az egész kampányt végigvitte. A legendás elnökhöz hasonló történelmi változást hozna Trump második kormánya, hiszen a mocsár lecsapolásával még mindig adós – ebből a mocsárból pedig most Kamala Középosztálybeli Harris emelkedett ki. A színtér készen áll, a zenészek hangolnak, a PestiSrácok.hu pedig élőben követi az amerikai választások legfrissebb fejleményeit.Indiában Trumpért imádkoznak, nem az egyébként félig indiai Kamala Harrisért
Indiában hindu papok és keresztény gyerekek gyűltek össze, hogy imádkozzanak Donald Trump győzelméért a közelgő választáson. A ceremóniát egy bizonyos Swami Vedmurtinand Saraswati hindu pap vezette, aki Trump vezetésében látja a világbéke és stabilitás helyreállításának esélyét. A dolog legviccesebb része, hogy Kamal Harris részben indiai (nem, nem fekete), tehát nagyon úgy tűnik, hogy a saját honfitársai sem kedvelik igazán.GEOrgPOLITKA – Pennsylvania állammal győzhet Donald Trump?
Amerikai szakértők szerint a 19 elektori szavazattal rendelkező állam döntő lehet az elnökjelölt számára. Szoros a verseny, ám Donald Trump picivel vezet még a baloldali amerikai sajtó szerint is. Eközben a rendőrség kordonoz és készültségbe helyezték a Nemzeti Gárdát is, mivel zavargásoktól tartanak."Ma is fel kell ismernünk, kik a hazafiak és kik a haza elárulói" - Ilyen volt a Halhatatlanok napja (videó és galéria)
Idén is sor került portálunk szervezésében a Halhatatlanok napjára a budai Bem József téren. Az eseménnyel a nemzeti emléknapon, november 4-én azokra a hősökre emlékeztünk, akik akkor is folytatták a harcot a szabadságért, mikor a szovjet csapatok Magyarországra törtek, nem rettentek meg a túlerőtől, és bár helyzetük kilátástalan volt, a nagyhatalmak pedig csak ígéretekben segítettek, ők felvették a harcot a hazánkért, a szabadságunkért, illetve méltatjuk 1956 és az antikommunista küzdelem mártírjait és hőseit szerte a Kárpát-medencéből.Csúcsos lepedőktől a pizzakapuig: a Demokrata Párt rövid története
Nagy utat tett meg USA két nagy pártja. Miközben Republikánus Párt a gazdagok pártjából gyakorlatilag munkáspárttá lett, a Demokrata Párt faji szegregációban utazó, a Ku-klux-Klánnal szoros kötelékben repülő, a csórók szavazataira hajtó pártból lett egy kizárólag a felső középosztálybeliek érzelmeit megmozgató életmódpárt.Egy transznemű férfi beperelte a Hooterst, mert nem vették fel pincérnőnek
Biztosan tudják, van egy népszerű amerikai étteremlánc, amely… khm… telt keblű, csinos felszolgáló lányokkal határozza meg önmagát, a neve pedig Hooters. Nos, ezt az éttermet pereli egy magát nőnek képzelő (transznemű) férfi, aki azért lett dühös, mert nem vették fel dolgozni. Értik, ugye? Mert férfi, az étterem pedig telt keblű, csinos lányokat alkalmaz. Vitatkozhatunk azon, hogy ez mennyire van rendben, de azt inkább egy másik cikkben.Állítása szerint nehezen marad Sebestyén Balázs “pártatlan” Lakatos Márk ügyében, mert Ábrahám Róbert a Pesti Srácoknál dolgozott
Bicskanyitogató beszélgetés zajlott le a ma reggeli Balázsék rádióadásban, ahol az adás vége felé “véletlenül” szóba került a Lakatos Márk körüli botrány is, melyet két hete robbantott ki Ábrahám Róbert.A hatalom és a szexuális visszaélés kéz a kézben járnak és most elérték a hágai nemzetközi bíróságot is
A magyar belpolitikában már évek óta megszokott, hogy időnként előkerül valakiről egy kompromittáló hangfelvétel, rosszabb esetben kép vagy videó is. Ilyen volt a Borkai-ügy, Gréczy kézimunkázása, a budaörsi polgármester keserves próbálkozása egy örömlánnyal és az egykori jobbikos polgármester anál ajánlata is. Ne legyünk álszentek, ahogy sok mocskot, úgy ezt is Nyugatról honosítottuk, elég csak Clintonra és Monica Lewinsky titkos kis afférjára gondolnunk, aminek tanulsága az lett, hogy az orális szex, nem szex. Most azonban nem várt helyen bukkant fel a szexuális zaklatás vétsége, mégpedig a hágai nemzetközi bíróság főügyésze járt a hírek szerint tilosban, amikor egyik női munkatársát próbálta rávenni egy kis enytyempentyemre. Az ügy pikantériája, hogy a vádlott részben a nemzetközi emberi jogokra szakosodott, így hát pontosan tudnia kell, hogy bűn-e amit elkövetett, vagy sem. Mi magyarok pedig végre morális fölényt szereztünk, amiről levelet is írtunk az érintett hatóságnak.Ajánljuk még
















