vezető
A természet nem tárgyal, a gravitáció pedig nem egy vélemény
Nemrég bekerült az alkotmányba: az ember férfi vagy nő lehet. Vagyis a rendelkezés alapján két biológiai nem létezik, a férfi és a nő. Ez pedig azért problémás, mert eleve problémás az, hogy ennek bele kellett kerülni egy alkotmányba… szóval van egy evidencia, amit törvénybe kell foglalni, mert ez a túlélésünk záloga, de bizonyos körök nem biztos, hogy maguktól tudják. És ez gáz. Olyan ez, mintha azt kellene leírni, hogy van kezünk. Szóval ilyenkor húsvétkor, amikor jó esetben a feltámadásról, örök életről elmélkedünk, akkor az embernek eszébe jutnak olyan elhanyagolható apróságok is, mint például a megmaradás. És persze “ha már homár”, akkor elgondolkodunk azon is, hogy manapság akkora a jólét, és olyan korlátlan a szabadság és az ezzel járó unalom, hogy már nem az élelemért, a biztonságért folyik a harc, hanem konkrétan azért, hogy szabadon választhassuk meg a saját öngyilkosságunk formáját. Pedig ha egy ember, vagy egy nemzet nem vállalja fel azt, aki – vagy ami –, megszűnik létezni. És ez igaz az egész emberiségre is. Magyar huszárok húsvétja az első világháború frontvonalában
Az 1914 és 1918 közötti időszakról elsősorban a Nagy Háború rémképe jelenik meg előttünk. Egy olyan háborúé, amelyhez – hazájuk hívó szavára – Európa minden országának fiai büszkén és boldogan csatlakoztak, a polgárok – anyák, feleségek és idősebbek – pedig virágokkal kísérték útjukra fiaikat és férjeiket. Majd a dicsőséges bevonulás és boldogság addig soha nem látott pusztításba és tragédiába csapott át, amely óriási emberáldozatokat követelt. De a háború vészterhes időszakában – amikor a harcban álló nemzetek fiai a győzelem reményében egymás ellen harcoltak – még akkor is megjelent előttük, ahogy huszárjaink előtt is, egy kis reménysugár, amelyet nem tábornokok és politikusok hoztak el hőseinknek, hanem az egyik legnagyobb keresztény ünnep, a húsvét szent ünnepe, Krisztus feltámadásának napja. Így, erre a kis időre a béke reményébe vetett hit a keleti frontot is átjárta, ahol huszárjaink és a cári hadsereg katonái harcoltak egymással. Nagypéntekes nemzet - A mindig megismétlődő keresztre feszítés a mi sorsunk
Ilyenkor húsvétkor, a szenvedés, a halál, a remény, a hit, s a feltámadás időszakában az ember egy kicsit magába száll s eltűnődik. Már aki. De a normális polgár elgondolkodik: mit csináltunk rosszul, mit nem? Mikor voltunk gonoszak, mikor jók? Megérzéseink, ítéleteink, igazságérzetünk jó irányban haladnak-e? Változott-e önismeretünk, hajlandóak vagyunk-e a keresztény, civilizált morál parancsait betartani? Elveinkhez hűek maradtunk vagy a könnyebb megoldások felé mozdultunk el? Félelmeink jogosak-e, a küzdelmekre bátorságunk elegendő lesz-e? 
