vezető
Öt perc – Méhlegelő újratöltve: az ellenzék szerint az akkumulátorok minden életet kiirtanak az országban, de Karácsony megmenti a pocsolyába petéző békákat
Teljes abszurditásba borult a héten a magyar közélet: a hazánkban építendő akkumulátorgyárak parlamenti vitájában megtudhattuk, hogy nem számít a nemzetgazdaság, se az uniós irányelvek, mert a debreceni CATL üzem sivataggá változtatja az országot és kipusztít minden életformát. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy a tervezett gyár helyén termelik Magyarország teljes élelmiszer-felhasználását, így még éhen is fogunk halni. És hogy mindez kinek áll érdekében? A DK szerint ebben is Putyin keze van, de nem kell félnünk a zöldapokalipszistől, hiszen itt a jó Karácsony Gergely, akinek a szakértői megszakértették, hogy a Római-part "pocsolyákba petéző" békaállományát miképpen menthetik meg. Ez pedig csupán néhány milliárd forintba és úgy 2000 ember árvízvédelmébe kerül. A baloldal szerint csak a háborúban magyarok a kárpátaljaiak, egyébként választási csalást elkövető ukránok
Micsoda gazemberség, hogy most ugyanazok a baloldali politikusok használják „morális eszközként” a háborúban elesett kárpátaljai magyarokat Orbán Viktorral szemben megfogalmazott kritikájukban, akik évekig „leukránozták” őket! Azokról a vacak emberekről van szó, akik évek óta választási csalással vádolták, és akik megfosztották volna szavazati joguktól a határon túli magyarokat. Azokról a hitvány személyekről beszélünk, akik azzal riogattak, hogy a kárpátaljai magyarok elveszik majd az anyaországban élők munkáját, nyugdíját. Hány magyarnak kellett ahhoz meghalnia, hogy Cseh Katalin, Dobrev Klára és az RTL Klub is ráébredjen, hogy Kárpátalján nem hazudozó és a Fidesz "választási csalását" megszervező ukránok, hanem életüket, nyelvüket, kultúrájukat, identitásukat védelmező magyarok élnek? Nigériai hátterű gyülekezetben folytathatta aberrációit a fiatal fiúkat megrontó karateedző
"Én egy elkeseredett özvegy édesanya vagyok és szeretném tájékoztatni önöket egy szomorú tényről. (...) Elöljáróban csak annyit, ha nem hisznek nekem, kérjenek információt a rendőrségtől, hogy van-e eljárás egy budapesti képviselőjük ellen, több feljelentés után, melyben fiatalkorúak ellen elkövetett szexuális zaklatásról van szó" – áll egy birtokunkba került levélben, amelyet körülbelül egy éve juttattak el egy több, nagy, vidéki központtal működő, nigériai hátterű modern gyülekezet vezetéséhez. A levélíró édesanya állítása szerint a gyülekezetben gyászfeldolgozást remélő, akkor 16 éves fiát rontotta meg a szóban forgó budapesti képviselő. Az a karateedző, akiről a minap írtuk meg, hogy több mint tíz éve folytathat aberrált viszonyt 18 év alatti fiúkkal. F. M.-et a BRFK a másfél éve tartó nyomozásban meg is gyanúsította 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, hatalmi, befolyási viszonnyal visszaélve elkövetett szexuális kényszerítéssel. A PestiSrácok.hu újabb gyomorforgató részleteket tudott meg az ügyről. III. kerületiek a PS-nek: Karácsonyék gettóba kényszerítenének minket (Videó)
Abszurd, hogy Karácsony Gergely fontosabbnak tart 500 fát, mint 2000 embert – vélekedett a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva dr. Búzás Antal Győző, az Egyesület a Római-partért elnöke. Az aktivista ezzel a főváros azon döntésére utalt, miszerint a Római-part árvízvédelmét ellátó gátrendszert a partvonal helyett a Királyok útja–Nánási út nyomvonalán valósítaná meg, a főpolgármester szerint azért, hogy a folyópart közvetlen környezete változatlan maradhasson. A projekt így Karácsony saját bevallása szerint is 25 százalékkal drágább lenne, ráadásul mintegy 2000 környékbeli lakost hagyna védelem nélkül, akik a főváros által tervezett gátrendszer és a Duna partja között rekednének, emiatt pedig úgy érzik, a főpolgármester egy gettóba zárja őket. Karácsonyék szerint ez csak az ingatlanspekulánsok problémája, az ügyben tartott tájékoztatón azonban számos civil megjelent, akik transzparensekkel tiltakoztak a Fővárosi Önkormányzat tervei ellen. Szabó Tímea, a körzet országgyűlési képviselője is megjelent az eseményen, akit arról kérdeztünk volna, hogy miképp tervezik kivitelezni az egyébként jogszabályba ütköző projektet, a politikus azonban – sokatmondó módon, a bejutásra váró tömegen átverekedve magát – elmenekült a kérdések elől. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!