vezető
"A nemzeti oldalnak minden oka megvan az aggodalomra" – Kondor Katalin a Polbeatben
A nemzeti oldalnak minden oka megvan az aggodalomra. Egyrészt azért, mert veszélyben van a nemzetünk, másrészt pedig, ami a kultúrát illeti, azért, mert nagyon sok fontos tettünket és olyan nagyszerű személyiségeket, akik a közelmúltban sokat tettek a nemzetért, továbbra is negligálnak – mondta Kondor Katalin, a Lovas István Társaság elnöke és a Magyar Rádió egykori elnöke a legutóbbi Polbeatben, Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve. Huth Gergely arra a benyomására kérdezett rá, hogy a Lovas István-sajtódíj legutóbbi átadó ünnepsége egyfajta csendes tüntetés volt a nemzeti oldal mellett. Kondor Katalin arról is beszélt, hogy szeretnék, ha a kormányzat két fontos kérdésben, a jog és a kultúra témakörében tárgyalóasztalhoz ülne velük. Puzsér szabadkozik, hogy ő nem CIA-ügynök, noha nem is vádolta ezzel senki – Különvélemény
A Budapest TV egykori sztárja, Puzsér Róbert ma mindenkit megbélyegez, aki nem a 444 narratíváját szolgálja ki. Moszkovita, oroszbarát, fasiszta, Európa árulója stb. Könnyen repül a jelző, noha ő volna az első, aki rögtön putyinistává avanzsálna, ha Orbán Viktor egy nap fejet hajtana a fegyverlobbinak. Ugyanakkor a nemzet morgója eljutott addig a pontig, hogy már a Bite nevű szörnyeteget sem szabad kritizálni, hiszen az, aki ma elítéli a megrontókat, szerinte Orbán Viktor „fasiszta” kormányát támogatja. A „hajrá magyarokat” szégyelli a Momentum, de a „slava ukraini” üvöltve megy nekik – Karanténvlog
Ezen a héten is összejött a nagy csapat, hiszen a DK árnyékszéke újból ülést tartott, ahol a reményt és az európai Magyarországot emlegették, természetesen saját magukra értve. Azt sajnos nem sikerült hozzátenniük, hogy ezt a Kánaánt egyszer már megtapasztaltuk 2010 előtt és soha többet nem szeretnénk. A gyurcsányista politika jelenleg az ellenállásra koncentrál és munkamegtagadásra ösztönzi az embereket, ez lenne az európai Magyarország a Gyurcsány–Dobrev klán részéről. A Karanténvlog erre is lecsapott, de Szabó Tímea dadogása is megihletett bennünket, aki az orvosi kamara ügyében a szokásos hergelő paneleket felmondva slamasztikába került, amikor konkrétumokra került a sor, így szánalmas módon csak terelésre futotta és mellébeszélésre. Lendvai Ildikó sem maradhatott ki a szórásból, az egykori kommunista cenzor förtelmes stílusban osztotta az észt, antidemokratikus kormányról hadovált, csupán a tükröt felejtette otthon. Végül a Momentum kedves kis úttörői kerültek a Karanténvlog kalapácsa alá, akik üvöltve harsogták, hogy „slava ukraini”, megfeledkezve a hazánkat folyamatosan támadó és gyalázó ukrán attitűdről és a kárpátaljai magyarok folyamatos vegzálásáról. Természetesen felmerült bennünk az a kérdés is, hogy ha ennyire tudják harsogni az ukránok dicséretét, vajon miért nem fér ki a szájukon egy „hajrá magyarok” felkiáltás. Vélhetően méltóságon alulinak tartanák. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike