vezető
Hunnia-portrék: Gyógytornász, méhész és "terrorista" (előzetes)
"Már az első találkozásunkkor egy egészen abszurd kombinációt láttam a védencem esetében: gyógytornász, méhész és terrorista. És ez a helyzet az évek múlásával semmit sem veszített az abszurditásából" – így fogalmazott a Hunnia-per tizenegyedrendű vádlottjáról a PestiSrácok.hu-nak Fábián Róbert Zoltánról védője, dr. Enzsöl Péter. Róbertet első fokon a megismételt eljárásban 12 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék, az ügyészség még ezt sem fogadta el, súlyosbítást kért. Hunnia-portrék riportsorozatunk utolsó részéből megismerhetik az Erdélyből a kétezres évek elején Magyarországra költözött értelmiségi családot, az elismert gyógytornász házaspárt, Róbertet és Hajnalkát, valamint gyermekeiket, akik közül a kisebb, Apor a mai napig nem tudja, mi történik édesapjával. A 8 éves fiút eddig sikerült megvédeniük valamelyest attól, hogy súlyosabban sérüljön a 15 éve tartó büntetőeljárás alatt. Nem úgy az írónak készülő kamasz lányt, aki belebetegedett, amikor egy éve, az ítélethirdetés napján hiába várták haza apát. Békeffy Magdolna a PS-nek: Aki arra esküdött fel, hogy életeket mentsen, attól elfogadhatatlan a "sztrájk" kifejezés is
Az egész tevékenysége a MOK-nak, az amit mostanában csinál, arról teljesen egyértelmű, hogy semmi köze nincs a betegellátáshoz, sem az orvosok érdekképviseletéhez, ez innentől már politikai tevékenység, amit én elfogadhatatlannak tartok – mondta el a PestiSrácok.hu-nak dr. Békeffy Magdolna, aki most, hogy az Országgyűlés lehetővé tette, hogy a tagság nem kötelező, úgy döntött, kilép a kamarából. A belgyógyász továbbá hozzátette, hogy a MOK levelében megfogalmazottakkal ellentétben az orvosok igenis vezényelhetőek, hiszen emberi életek múlnak rajtuk, ebben a szakmában pedig a sztrájk kifejezés nem is létezhetne. Az idegsebész, Csókay András kifejezetten örül, hogy hátrébb léptették a kamarát, a háziorvosok között pedig többen is jobbnak látják az új rendszert, mint a régit, mert például nem kell a jövőben éjszakázniuk. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint zökkenőmentesen indult az új rendszer két vármegyében is, a MOK fenyegetésével kapcsolatban pedig a rendőrség is vizsgálódik. Minden igaz volt Biden elnök fiáról, amit a "tényellenőrök" letiltattak a közösségi médiában és amiről hallgatott a liberális sajtó
Jelentős szerepet játszott Joe Biden választási győzelmében – a halottak közötti sikeres mozgósítás mellett – az is, hogy sikerült az amerikaiak jó része elől eltitkolni, hogy az elnök fia, Hunter Biden miket művelt. Drog, szexuális bűncselekmények, korrupció – egy két-három évados politikai sorozatot össze lehetne hozni annak a híres laptopnak a tartalmából, Az elnök fia címmel. A választási eredményekre már nem lesz hatással, és lehet, hogy a következő választásra nyomtalanul eltűnik a köztudatból újra, de egy normálisabb világban a Biden-család ukrajnai ügyei az orosz–ukrán háború kapcsán különösen erősebb kétségeket és kérdéseket vetnének fel. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!