vezető
Szilágyi Ákos: Elraboltak egy részt az országunkból, és úgy tűnik, semmivel nem tudjuk őket emiatt kiengesztelni
Az elmúlt napokban erős érzelmeket és általános felháborodást váltott ki, hogy Munkács városi tanácsa egyik napról a másikra elbontatta a munkácsi várban álló Turul-szobrot, hogy a helyére az ukrán címert tegye. „Visszaszáll a turulmadár a munkácsi várra” – üzenik a kárpátaljai magyarok a közösségi oldalakon a provokációra reagálva, és arra buzdítanak, minél többen osszák meg az üzenetüket. És ne feledjük, optimizmusra van okunk, hiszen egyszer már eltávolították a Turult, de az akkor visszakerült. Az esetről Szilágyi Ákossal, a magyar zászló és címer napjának a megálmodójával váltottunk pár szót, aki szerint szomorú, hogy még mindig itt tartunk és hogy az ukránok még mindig nem vették észre magukat.Hszi Csin-ping: Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem adja fel a katonai lehetőséget
Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő külpolitikai, pártpolitikai és gazdasági kérdésekről is beszélt a Kínai Kommunista Párt (KKP) vasárnap nyílt 20. kongresszusán. Hszi Csin-ping a Hongkonggal kapcsolatos helyzetet úgy jellemezte, hogy az fontos fordulóponthoz érkezett, áttért a káoszból az irányításba.Német újságíró: érdekes és tartalmas volt a pódiumbeszélgetés Orbán Viktorral
Érdekesnek és tartalmasnak találta az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott pódiumbeszélgetést Tomasz Kurianowicz, a Berliner Zeitung újságírója, aki a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában kiemelte: a beszélgetés után jobban megértette a magyarok és a magyar kormány álláspontját. Tomasz Kurianowicz úgy fogalmazott: sokkal tisztábban látja már, hogy milyen szempontok alapján véli Orbán Viktor elhibázottnak az Európai Unió szankcióit Oroszországgal szemben.10 év múlva autónk sem lesz... és boldogok leszünk? – Hardcore Hobbista Várkonyi Gáborral
Tényleg az elektromos autóké a jövő? Mindenért a szén-dioxid a bűnös? Miért teszi tönkre Európa a saját autópiacát? Vége annak, hogy privát autónk van? Ha a tömegközlekedést mostantól közösséginek hívjuk, attól kevésbé lesz koszos-büdös a metró? Politikai kérdéseket csinálunk a gazdaságiakból, morálisat a gyakorlatiból, jóemberkedést az ésszerűségből? Ezekre a kérdésekre keresi a válasz a Hobbista csapata, Várkonyi Gábor autópiaci szakértő segítségével.Félelemfelmérés Németországban
A félelem egyre jobban növekszik a németekben a folyamatosan növekvő megélhetési költségek miatt, ahogy ezt egy hosszútávú kutatás, „A németek félelmei” (Die Ängste der Deutschen) kimutatta. Egy aggódó pillantás a pénztárcába már elég ahhoz, hogy a félelem eluralkodjon rajtuk. „Általánosságban elmondhatjuk, hogy az emberek sokkal jobban aggodalmaskodnak, mint egy évvel ezelőtt” – nyilatkozta a Junge Freiheitnek Grischa Brower-Rabinowitsch kutatásvezető, az eredmények csütörtöki sajtóbemutatóján. „A félelemindex minden megkérdezett esetében átlagosan, 6 százalékponttal nőtt, ezzel elérte a 42 százalékot és ezzel csúcsot döntött az elmúlt négy évben” – tette hozzá.A teljes dollárbaloldal érintett lehet az amerikai kampányfinanszírozási botrányban: Hajnal Miklós elárulta, hogy a Momentum közös kasszáról kampányolt MZP-vel – kivéve akkor, ha ez illegális (Videó)
Egyre összefüggéstelenebb kifogásokkal próbálnak menekülni az amerikai kampányfinanszírozással lebukott MZP közeléből a dollárbaloldal szereplői, eközben azonban már sikeresen összezavarták magukat is: Hajnal Miklós szerint például a Momentum csak magyarországi adományokból kampányol(t), azt azonban elejtette, hogy bizony az Action for Democracy által finanszírozott MMM is beszállt a számla szétdobásába. Ez pedig azt jelenti, hogy a teljes hatpárti ellenzéki koalíció érintett lehet a külföldi kampányfinanszírozás elfogadásában.100 nap és Veszprémre figyel egész Európa
Pontosan 100 nap múlva rajtol az EKF, vagyis az a nagyszabású kulturális programfolyam, amellyel Veszprém és a Balaton-régió végérvényesen felírja magát Európa kulturális térképére. Pénteken ünnepélyes keretek között a visszaszámlálást is elindították a királynék városában, Európa 2023-as kulturális fővárosában. Másodszor kapott lehetőséget magyar város arra, hogy egy teljes éven át a kontinens kulturális központjaként mutathassa fel értékeit és hagyományait a nemzetközi közönségnek. 2023-ban Veszprém ráadásul nem önállóan, hanem a Balaton régióval közösen lesz Európa Kulturális fővárosa. A pénteki rendezvényen hangsúlyozták: az EKF cím viselése nem csupán az év során megrendezett programok sokaságáról szól, sokkal inkább olyan, hosszútávon fenntartható folyamatok elindításáról és megerősítéséről, amelyek a 2023-as éven messze túlmutatnak.Orbán Viktor: Háborús időkben ütőképes, békét garantálni képes, elrettentő erejű hadseregre van szükség! (Videó)
Orbán Viktor is felszólalt ma Budapesten az önkéntes katonák eskütétele és a Lynx gyalogsági harcjárművek átadása alkalmából tartott rendezvényen. A kormányfő beszédében kijelentette, hogy vissza fogják adni a Magyar Honvédség megbecsülését, önbecsülését, szervezettségét és tettrekészségét.Ajánljuk még

















