vezető
Korányi Dávid holokausztnaplóra hivatkozott, mégis keverte a fasizmust és a nácizmust
Ezen a héten sem panaszkodhatott a Karantén, hiszen bőséges ostobaságcsomaggal jelentkeztek szokásos versenyzőink, és természetesen a gonoszságmutató is kiakadt. Menetrendszerűen érkezett Kálmán Olga, aki végleg hülyét csinált magából a DK-hoz való csatlakozással, Gyurcsány zsoldjában pedig láthatóan a kötelező fröcsögés nélkül nem is lehet megszólalni. Ebben igazán partner volt Arató Gergely is, a másik gyurcsányista, aki úgy belezavarodott saját mondatába, hogy ki se tudott jönni belőle. A Karantén bemutatja a frakcióközi LMBTQ-csapatot is, hiszen a mostani nehéz helyzetben az volt a legfontosabb az ellenzéki politikusoknak, hogy szivárványos zászlóval pózoljanak és megalakítsák ezt a képviselőcsoportnak nevezett masszát. Nem felejtettük ki Tóth Bercit, az MSZP társelnökét sem, ugyanis az ATV-ben oktatták ki és világosították fel a mantraszerűen ismételgetett hazugságát követően. Végül elhoztuk nektek a dollárpapát is, hiszen Korányi Dávid, Karigeri volt tanácsadója, aki közel 2 milliárd forintot hozott a baloldalnak, most bizony megsértődött. Hiszen a tiltott kampányfinanszírozás szerinte menő dolog, a demokrácia pedig az, amikor a baloldal nyer. Tartsatok most is velünk!Gerő András: A politikát mindig az elitek csinálják – Hardcore Hobbista
Gerő András történész, a Habsburg Intézet igazgatója, a Politikai Hobbista Plusz vitaműsor egykori állandó résztvevője ezúttal nem vitázni, hanem elemezni jött. Történészként látja a párhuzamot az első világháborút megelőző időszakkal, ami ráadásul szakterülete is. Ezért aggasztja az akkorihoz hasonló irracionális viselkedés a politikusok részéről. De elegendő-e a háborús eszkaláció elkerüléséhez, Oroszország megállításához, ha elég sokszor elmondjuk, hogy Putyin őrült és gonosz?A tanárok nagyon, a diákok kevésbé tudják, hogy miért is tüntetnek (Videó)
Az ötödikeinél valamivel kisebb létszámú, de még mindig igen népes tüntetéssel jelentkeztek "a tanárok mellett szolidaritást vállaló" Amnesty International diákok, akiknek legfeljebb szószólóik tudhatják, hogy pontosan miért is tüntetnek, a diákok ugyanis kevésbé voltak tudatosak. Az őket kísérő tanárok már annál inkább, szerintük a Kormányinfón elhangzott 770 ezres bruttó átlagbér is kevés – de azért most jól jönne. Viszont Varju László eközben "járulékos veszteségként" hirtelen elismerte, hogy jó állapotban van a költségvetés.A magyar baloldal sormintája: moszkoviták, internacionalisták, globalisták, szivárványkoalíció, dollárbaloldal
A moszkoviták voltak azok a baloldali „aktivisták”, akiket egy birodalom szűk száz évvel ezelőtt abból a célból képzett ki, illetve támogatott anyagilag és politikailag egyaránt, hogy illegális eszközökkel – a második világháború után – megdöntsék a magyar államot. ’56 után aztán jöttek az úgynevezett szocialisták, akik szovjet fegyverekkel építették tovább a diktatúrát. Végül a rendszerváltoztatás után bukkantak fel a nyugati mintákat szolgai módon másoló liberálisok, akik belehaltak abba, hogy összefogtak a „reformkommunistákkal”, de mégis megszületett egy régi–új globalista elit, ami egész 2010-ig tartotta magát. Most itt áll előttünk Márki-Zay Péter, akinek szövetségesei, a szivárványkoalíció tagjai már a választások előtt valamiféle „alkotmánypuccsról” beszéltek, s aki most azt állítja, hogy azóta is érkezik pénz Amerikából.„Független” és „civil” sztáraktivisták, avagy gondolatok a noÁr-jelenségről
A mostanság zajló pedagógustüntetések egyik fontos mellékszála, hogy olyan figurák tűntek fel annak oldalvizén, akiknek jelenléte finoman fogalmazva is kontraproduktív, nemkívánatos. Az ellenzéki politikusok jelenléte és rátelepedése a helyzetre szintén egy önálló írás témája lehetne, de ez a mostani cikk a megmozdulások „sztáraktivistája” és annak mozgalma kapcsán íródik. A túlmozgásos színész, rapper, aktivista, webshop-üzemeltető és polihisztor, Molnár Áron ugyanis nem csupán egy személy, aki rátelepült (vagy rátelepítették...?) a pedagógusok tiltakozására. Személye és a személyéhez kapcsolódó mozgalom valójában egy olyan jelenség szerves része és éppen aktuális megnyilvánulása, amelyről érdemes egy kicsit bővebben is szólni.Sosem találnád ki, mit képvisel az új, lila m&m's cukorka – Hardcore Hobbista
Az emberek változnak, a piacnak pedig követnie kell az emberek igényeit... mondanánk egy ideális világban, de nem ilyenben élünk. A piac már nem kiszolgálni, hanem formálni akarja az igényeket. Már nem akar kreatív és formabontó lenni, mivel ma már az nem is elég. Ha nem foglal állást legalább egy "woke" őrületben, akkor nem is veszik. Így született meg a lila m&m's cukorka is, ami ezt hivatott képviselni.Orbán Viktor most közvetlenül a német nagyközönséghez beszélhetett és az igazságával sokkolta is a liberálisokat – Politikai Pankráció (videó)
A Politikai Pankráció legutóbbi adásában a beszélgetés résztvevői, Kosik Kristóf ügyvéd és rockzenész, Bálint Botond, a PestiSrácok.hu vezető szerkesztője és Huth Gergely újfent rácsodálkozhattak a szólásszabadság németországi helyzetére, a német "haladók" szerint ugyanis Orbán Viktor nagy hatású és sikerű berlini pódiumbeszélgetését egyszerűen nem lett volna szabad megengedni, engedélyezni. Orbán Viktor nagyon keményen mondta bele a németek arcába, hogy Magyarország bizonyosan nem akar utánuk menni azon az úton, amin most ők járnak. A Financial Times egyik véleménycikkének szerzője pedig valami olyan gondolatba gabalyodott bele, hogy szerinte 1956-ban az amerikaiak megvédték Magyarországot. Mi másképpen emlékszünk. A pedagógussztrájk legrosszabb része is szóba került, jelesül az, hogy egyes tanárok, iskolák gátlástalanul felhasználják a rájuk bízott gyerekeket a saját politikai céljaik érdekében.GEOrgPOLITIKA – Kuleba is Karigeri lett és dúl a drónháború az ukrán égen
Kulebát megvezette két orosz vlogger, Lexus és Vovan. Akárcsak Karácsony Gergelyt, csőbe húzták az ukrán külügyminisztert is, mivel kiadták magukat Washington volt moszkvai nagykövetének, Michael McFaulnak. Az ukrán külügyminiszter elismerte a Kercsi híd elleni támadást és a belgorodi robbantást. Közben folyik a drónháború Ukrajna légterében. Kijev szerint az Orosz Föderáció iráni gyártmányú, Sahíd (Mártír) típusú öngyilkos drónokkal támad fontos infrastrukturális célpontokat országszerte. Moszkva és Teherán tagadja, hogy a robotrepülőgépeket az Iszlám Köztársaság szállítaná az orosz hadseregnek.Már a 770 ezres fizetést is keveslik a tanárokért tüntetők, galacsinokkal dobálva "szolidálnak" (Galéria!)
Pénteken délutánra ismét demonstrációt hirdettek meg a tanárokat képviselő, illetve a bérfeszültségre rátelepedő "civil" szervezetek. A tüntetők 17 óra után az Andrássy úton két sávot lezárva indultak el a Belügyminisztérium irányába. A politikamentesnek meghirdetett tüntetésen több ellenzéki politikus is megjelent, de rajtuk kívül többek között a TASZ aktivistái is hergelik a tömeget. A jelszavak között – Gulyás Gergely után szabadon – a financiális fókuszúak kifejezetten hangosak, a PestiSrácok.hu által megkérdezett tüntetők pedig ennek megfelelően az ígért 778 ezres átlagbérrel sem lennének elégedettek.Ajánljuk még

















