vidék
A baloldal ígérete a vidéknek: jönnének a génmanipulált vetőmagok, az agrármultik és a szövetkezetesítés
Az ellenzéki politizálás teljesen Budapest-centrikus, és talán még néhány nagyobb város kap valamekkora figyelmet tőlük. Ez a szinte közhelyszerű megállapítás most is igaz, ezért érdemes utánanézni, mit is ígérnek valójában a vidéknek az ellenzéki politikai erők, és milyen sors jutna a legkisebb településeknek. Az ellenzékkel szemben a kormányoldal az agrárium és a magyar gazdák támogatását, illetve a kisvárosok és falvak népességmegtartó erejének növelését hangsúlyozza.A vidékiek nagy többsége elégedett a kormány munkájával
Bár a fővárosiak és a vidékiek többsége is elégedett a kormány illegális migrációval kapcsolatos intézkedéseivel, illetve családpolitikájával, de a vidéken élők határozottan nagyobb arányban támogatják a kabinet munkáját – mutat rá a Real–PR 93 legújabb felmérése. Rendszeresen megtapasztaljuk az országgyűlési, illetve önkormányzati választásokon, hogy az eredményekben alapvető eltérések vannak a főváros és a vidéki Magyarország között – írta a Magyar Nemzetnek az eredményeket kommentálva a közvélemény-kutató cég.Analfabétának tartják Karácsonyt a szülőfalujában (videó)
Nem oda való, alkalmatlan, nevetséges, sőt analfabéta – így vélekedtek Karácsony Gergelyről szülőfalujában az Origo érdeklődésére reagálva a helyiek. A főpolgármester ugyanis egyszerű falusi srácot alakított szombaton, mikor bejelentette, hogy ő is megméreti magát az ellenzéki előválasztásként emlegetett bolhacirkuszban.Lassan nem telik el úgy hét, hogy a baloldal ne gyalázná a vidékieket
Lassan nem múlik el úgy hét, hogy a baloldal politikusai és megmondóemberei ne gyaláznák a vidéken élőket – hívja fel a figyelmet cikkében a Drót.info. A portál emlékeztetett: a jobbikos N1TV-n nemrég Pörzse Sándor és Havas Henrik értekezett a legnagyobb egyetértésben arról, hogy a magyar az buta, paraszt és zsellér, akit lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr.Közel 14 ezer vidéki szálláshely felújítása kezdődhet meg
Lezárult a Kisfaludy-program magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztését célzó pályázata; a másfél hónapos időszakban több, mint 16 ezer vidéki szálláshely pályázott, közülük 13 471 szálláshely kaphat augusztus folyamán szobánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, összesen mintegy 45 milliárd forintot a kormánytól – jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón, csütörtökön, Budapesten.Időpontfoglalás nélkül is lehet okmányügyeket intézni a vidéki kormányablakokban
A védelmi intézkedések betartása mellett fokozatosan bővül a személyes ügyintézés lehetősége a közigazgatásban. A veszélyhelyzet ideje alatt lejárt okmányok cseréje esetében vidéken – tehát Budapesten és Pest megyén kívül – nem kötelező előzetesen időpontot kérni, a kormányablakkal nem rendelkező településeken pedig ismét szolgálatba állnak a mobilizált ügyfélszolgálatok. A foglalkoztatási ügyfélszolgálatok az ország teljes területén, időpontfoglalás nélkül is fogadják ügyfeleiket.Robbanásszerűen beindulhat a falusi turizmus: sok vendégre számítanak a pünkösdi hétvégén
Sok vendégre számítanak pünkösdkor a falusi turizmusban; már most nagy az érdeklődés a május végi hosszú hétvége szálláslehetőségei iránt – közölte Frankó Pál, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Ajánljuk még
















