vlagyimir putyin
Putyin kifejtette álláspontját Bidennek az ukrajnai rendezésről
Vlagyimir Putyin orosz elnök kifejtette amerikai hivatali partnerének, Joe Bidennek az ukrajnai politikai rendezés megközelítéseit – közölte kedden a Kreml. A moszkvai tájékoztatás szerint Putyin a politikai rendezésnek a minszki intézkedéscsomagon alapuló módjáról beszélt. A két vezető másodszor beszélt telefonon az amerikai elnök beiktatása és először azóta, hogy Biden egy televíziós interjú során egyetértett azzal a riporteri megállapítással, hogy Putyin egy gyilkos.Biden találkozót javasolt Putyinnak
Közleményében a Fehér Ház részletezte: az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztetett kedden, telefonon Joe Biden amerikai és Vladimir Putin orosz elnök. Mint az amerikai elnöki hivatal írta: a beszélgetés során Joe Biden hangsúlyozta az Egyesült Államok elkötelezettségét Ukrajna területi integritása mellett, és aggodalmának adott hangot a jelentős orosz haderő-összevonás miatt a Krím-félszigeten és Ukrajna határán.A németeknek is elegük van az EU-s vakcinabeszerzésből, az oroszoknál kilincselnek
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a németek sem szeretnének még egyszer abba a hibába esni, hogy a brüsszeli bürokraták miatt maradnak oltás nélkül. A Szputnyik V nevű orosz vakcinát egyelőre csak Magyarországon alkalmazzák az Európai Unió tagállamai közül, ez azonban nagyon rövid időn belül változhat. Több nyugati ország is előre haladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal annak érdekében, hogy heteken belül orosz vakcinához juthassanak – számolt be a borsonline.hu.Putyin aláírta a törvénymódosítást – még kétszer jelöltetheti magát az elnöki tisztségre
Aláírta hétfőn Vlagyimir Putyin a választási törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva a lehetőséget, hogy még kétszer jelöltesse magát a tisztségre.A Kreml szerint nagyon ijesztő a helyzet a Donyec-medencében
Nagyon ijesztő a helyzet a Donyec-medencében – jelentette ki újságíróknak pénteken, Moszkvában a Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov szerint a Donyec-medencei demarkációs vonalnál nagyon ijesztő valóság alakult ki: az ukrán fegyveres erők nem egyes esetekben, hanem esetek sokaságában követnek el provokációkat.Az orosz vakcina uniós engedélyeztetéséről is tárgyalt Putyin, Merkel és Macron
A délkelet-ukrajnai konfliktus kiéleződéséről, a Szputnyik V vakcina uniós bejegyzésének és gyártásának kilátásairól, valamint a Navalnij-ügyről tárgyalt egyebek között kedden videokonferencia keretében kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő. Szóba került Oroszország és az Európai Unió viszonya is. Putyin kifejezte készségét a normális és az átpolitizáltságtól mentes együttműködés helyreállítására, amennyiben ez iránt kölcsönös érdeklődés mutatkozik.Putyin szerint szabályozni kell az országok magatartását az információs térben
Nemzetközi szabályrendszert kell kidolgozni az országok információs térben való magatartására vonatkozóan – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén pénteken.Ajánljuk még
















