vlagyimir putyin
Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy indul a 2024-es oroszországi elnökválasztáson (Videó)
Bejelentette Vlagyimir Putyin hivatalban lévő orosz államfő pénteken, hogy elindul a 2024-es elnökválasztáson. Erről először annak a beszélgetésnek a részvevői számoltak be a sajtónak, amelyet az államfő folytatott a Kremlben pénteken a haza hőseinek napja alkalmából rendezett ünnepség résztvevőivel, később pedig erről videofelvételt is közöltek.GEOrgPOLITIKA – Putyin a Közel-Keleten vág vissza Amerikának
Nem véletlen, hogy az orosz elnök az Egyesült Arab Emírségekbe és Szaúd-Arábiába látogatott, hiszen Oroszország is tagja az OPEC-nek, azaz a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének. A tárgyalások egyik célja a kőolaj-kitermelés csökkentése, mivel az felnyomja a jelenleg alacsony árakat. Szaúd-Arábia is bejelentette csatlakozási szándékát a BRICS-országokhoz, és Putyin elnök Mohammed bin Szalmán herceggel már most megegyezett abban, hogy a kereskedelmüket nemzeti valutában folytatják – tehát a dollárt és az eurót kizárják a közös áruforgalomból. Ez nyilvánvalóan nem fog tetszeni az Egyesült Államoknak, mivel a dollár gyengüléséhez vezet. Moszkva kérésére a BRICS-országok rubelben és más nemzeti valutákban, például kínai jüanban vagy indiai rúpiában számolnak el egymással. Ez Oroszország válasza a szankciókra.Vlagyimir Putyin: nem ismétlődhet meg a szovjet évek politikai elnyomása
Nem ismétlődhet meg a szovjet évek politikai elnyomása Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő az elnöki emberi jogi tanács hétfői moszkvai ülésén.Putyin közölte, hogy Oroszország fokozni fogja világpolitikai aktivitását
Oroszország fokozni fogja aktivitását a világpolitikában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn a Kremlben, 21 új külföldi nagykövet megbízólevél-átadásán."Kivel kell beszélnem Európában, ha megállapodásra akarok jutni?" - így élt Henry Kissinger, az utolsó nagy diplomata
Mint korábban lapunk is beszámolt róla, százéves korában szerdán meghalt Henry Kissinger, az amerikai diplomácia ellentmondásos alakja, Richard Nixon és Gerald Ford külügyminisztere. A hidegháború alatti világdiplomácia kulcsfigurája, Kissinger “ma meghalt connecticuti otthonában” – közölte tanácsadó cége, a Kissinger Associates közleményében. Elhunytával “Amerika elvesztette az egyik legtekintélyesebb és leghallgatottabb hangját a külpolitikában” – fogalmazott George W. Bush volt amerikai elnök. A 20. század példátlan jelentőségű politikusának gondolkodása és döntései milliók, tágabb értelemben milliárdok életét befolyásolta, hiszen a világ ma létező – és szétesőben lévő – keretei nem kis részben az ő működése nyomán alakultak ilyenné.A volt orosz főtárgyaló megerősítette ukrán kollégája állításait: tanácsadói csoport akadályozta meg, hogy Zelenszkij aláírja a békeszerződést
Kijev több százezer ukrán katona életét menthette volna meg, ha tavaly tavasszal aláírja a békeszerződést Moszkvával – jelentette ki kedden Vlagyimir Megyinszkij orosz elnöki tanácsadó, aki akkor az Ukrajnával tárgyaló orosz küldöttség vezetője volt.Putyin: Oroszország agressziónak fogja tekinteni a belső viszály külső provokálását
Oroszország agressziónak fog tekinteni minden olyan külső provokációt, amelynek célja a vallások és etnikumok közötti belső konfliktusok szítása – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orosz Népi Világtanács 25. kongresszusának keddi ülésén megtartott beszédében.Három harci repülőgép lelövéséről számolt be az orosz védelmi minisztérium
Három ukrán harci repülőgép lelövéséről számolt be vasárnapi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium. A beszámoló értelmében két Szu-27-est a Herszon megyei Velika Olekszandrivka és Novorajszk felett semmisítettek meg, egy MiG-29-est pedig a Dnyipropetrovszk megyei Pjatyihatkinál. Ezzel az ukrán fél által a háború folyamán elveszített katonai gépek száma 542-re emelkedett a moszkvai statisztika szerint.Bevallották az ukránok, hogy már rég béke lenne, ha nem ragaszkodnának a NATO-csatlakozáshoz
Mindent bevallott péntek este az 1+1 ukrán televízió Moszejcsuk+ című adásában David Arahamija, az ukrán kormánypárt, a Nép szolgája (Szluha narodu) frakcióvezetője: egyértelműen beszélt az orosz-ukrán béketárgyalások megszakadásáról, a béke áráról, a Nyugat beavatkozásáról és a 2024-es ukrajnai választásokról is.Ajánljuk még

















