vlagyimir putyin
GEOrgPOLITIKA – Mindenki parázik a Wagnertől
A Wagner zenészei folytatják a Fehéroroszországba való áttelepülést, ami komoly félelmeket gerjeszt Lengyelországban, Litvániában és persze Ukrajnában is. A lengyelek nekiálltak megerősíteni a lengyel–fehérorosz határt szögesdróttal és tankcsapdákkal. A litvánok nemcsak akadályokra építenek, hanem a német Bundeswehrre is: Boris Pistorius német védelmi miniszter 4000 katonát küld Litvániába, hogy ezzel szavatolja az ország biztonságát, amely elválasztja Kalinyingrádot az orosz anyaországtól. Érdekes, hogy a nyugat szerint komoly repedések keletkeztek Putyin hatalmi struktúrájában, és leírták a Wagnert is mint katonai faktort, ennek ellenére védelmi lépéseket tesznek ellene...Minden, amit tudnod kell a Wagner-lázadásról – Hardcore Hobbista
Vajon zseniális előre megbeszélt átverés volt a hétvégi Wagner-puccs, vagy Putyin és az orosz állam leszerepelt az ügyben? E két véglet közt vitáztuk végig az első félidőt. A másodikban Szilágyi Zoltán extrémfutó mesélt a sarkvidéki hidegben maratonozás és a dél-amerikai vulkánmászás viszontagságairól.A nyugati sajtó szerint újra megbukik Putyin, de már tényleg mindjárt
A Foreign Affairs amerikai lap keddi cikkében a szerzők arról értekeznek, hogy az Ukrajna ellen elindított invázió rávilágított: Putyin nem az az érinthetetlen egyeduralkodó, akinek eddig tartották. 2022 februárja előtt, bár agresszívnak tűnhetett, Vlagyimir Putyin egy jó hadvezérnek mutatkozott kifelé.Veszélyben volt az orosz atomarzenál a Wagner-csoport lázadása miatt? – Stier Gábor elemzése a PS-nek (Videó)
Minek is nevezzük ezt a 22 órás, ponyvaregénybe illő Wagner-lázadást? Sokan puccsot emlegettek, de ez annál kevesebb volt, hiszen Prigozsinnak láthatóan nem volt sem társadalmi, sem pedig politikai támogatottsága. Sokkal inkább nevezhetjük katonai lázadásnak, zendülésnek, ám ha a tartalmát és a fellépés módját is figyelembe vesszük, akkor akár fegyveres zsarolásnak is. De vajon színjáték volt ez az egész? Aligha. Hiszen hat helikoptert és egy repülőgépet, egy hidat, utakat – ez a veszteség több tízmilliárd forintnyi – még Oroszországban sem szoktak díszletként feláldozni azért, hogy megtévesszék mondjuk az ukránokat, kiugrasszák a nyulat a bokorból, vagy félreállítsanak egy minisztert. Ami biztos, hogy a Wagner-csoport katonái ijesztő gyorsasággal haladtak Moszkva felé. Vajon veszélyben volt az orosz atomarzenál? Volt-e szerepe a lázadásban a nyugati titkosszolgálatoknak? Mi lesz Prigozsin és a Wagner sorsa? Ezeket a témákat elemezte lapunknak Stier Gábor a moszkvater.com főszerkesztője. Részletek a videóban.Putyin: polgárháborút sikerült megakadályozni Oroszországban
A Wagner katonai magánvállalat lázadásának elfojtásában részt vevő katonák gyakorlatilag polgárháborút akadályoztak meg Oroszországban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a Kremlben, a Katedrális téren, a műveletben részt vett fegyveres testületek és szakszolgálatok tagjai előtt.Hétmilliós szerződéses hadsereg felállítását sürgette egy orosz képviselő
Hétmilliós szerződéses hadsereg felállítását szorgalmazta hétfőn Leonyid Szluckij, az orosz Liberális Demokrata Párt vezetője, parlamenti képviselő, hogy az ország biztonságának garantálásához ne legyen szükség zsoldosokra.Mi lesz a Közel-Keleten, ha Putyin úgy dönt, hogy kivégzi a Wagner-csoportot?
A egynapos oroszországi lázadás miatt a Wagner-csoport, azaz az orosz hadsereg magánzsoldosai kerültek a nemzetközi figyelem központjába, ami végül azzal zárult, hogy az elnök korábbi szövetségese, Jevgenyij Prigozsin eltűnt, a hírek szerint Fehéroroszországba távozott, a Wagner zsoldosserege pedig szétszéledni látszódik. A Wagner-csoport viszont az orosz állam "meghosszabbított kezeként" működött a kulcsfontosságú afrikai és közel-keleti államokban, ezért kérdéses, hogy a történtek után is képes lesz-e Moszkva ilyen erős jelenlétet biztosítani a térségben. Ezzel a kérdéssel is foglalkozott a Middle East Eye tanulmányában.Putyin azóta bujkál, mióta a Wagner mégsem akarta kitűzni a szivárványos lobogót a Kremlre, de már elmúlt
Az Ukrajna területén zajló háborúval kapcsolatban az első pillanatoktól kezdve csupán egyetlen dolog biztos: semmit nem szabad elhinni, amit látunk, vagy olvasunk. A nyugati woke-média gyakorlatilag az első naptól kezdve szerves része a háborús propagandának, kizárólag a balos hírportálokat olvasva egy megreccsent Oroszországot látunk, amelynek vezére csonthalmokon ül, ukrán szüzek vérét issza, és már többször meghalt, mielőtt rákos lett, ezután pedig az emberek elfordultak tőle és az oligarchái sem fogadják már el vezérnek, akik inkább a sátánnal paktáltak le, aki sokkal kevésbé gonosz. De a múlt hétvégén tényleg megérkezett a várva várt fordulat, a csoda, amire a Nyugat már évek óta vár: saját csatlósai végezték ki Putyint… de legalábbis megbukott, Orbán Viktorral együtt, amikor kitűzték a Kremlre a szivárványos zászlót… Jó, csak majdnem, de a diktátor helyzete azért nem túl rózsás, viszont még jól is kijöhet belőle. Szóval, aki jót akar röhögni, annak érdemes elolvasgatni az elmúlt két nap szalagcímeit. Segítettünk kicsit a gyűjtésben.A politikát felkészületlenül érte Prigozsin puccskísérlete, ezért az elemzők magukra maradtak és jó munkát végeztek
Egy ideális világban a biztonságpolitikai elemzés nem a politika folytatása lenne más eszközökkel (copyright: Robert C. Castel), csak hát nem egy ideális világban élünk. De volt egy jó hétvégénk, amikor a jó idő és a hálás társadalom bőkezűsége miatt messze földön nyaraló politikusok nem rendeltek szakvéleményt, az elemzők pedig végre a hivatásuknak élhettek.Ajánljuk még

















