wagner csoport
GEOrgPOLITIKA – Mindenki parázik a Wagnertől
A Wagner zenészei folytatják a Fehéroroszországba való áttelepülést, ami komoly félelmeket gerjeszt Lengyelországban, Litvániában és persze Ukrajnában is. A lengyelek nekiálltak megerősíteni a lengyel–fehérorosz határt szögesdróttal és tankcsapdákkal. A litvánok nemcsak akadályokra építenek, hanem a német Bundeswehrre is: Boris Pistorius német védelmi miniszter 4000 katonát küld Litvániába, hogy ezzel szavatolja az ország biztonságát, amely elválasztja Kalinyingrádot az orosz anyaországtól. Érdekes, hogy a nyugat szerint komoly repedések keletkeztek Putyin hatalmi struktúrájában, és leírták a Wagnert is mint katonai faktort, ennek ellenére védelmi lépéseket tesznek ellene...A nyugati sajtó szerint újra megbukik Putyin, de már tényleg mindjárt
A Foreign Affairs amerikai lap keddi cikkében a szerzők arról értekeznek, hogy az Ukrajna ellen elindított invázió rávilágított: Putyin nem az az érinthetetlen egyeduralkodó, akinek eddig tartották. 2022 februárja előtt, bár agresszívnak tűnhetett, Vlagyimir Putyin egy jó hadvezérnek mutatkozott kifelé.Andrzej Duda: a Wagner csoport és az orosz atomfegyverek fehéroroszországi jelenlétével megváltozott a térség biztonsági helyzete
Megváltozott a térség biztonsági helyzete annak bejelentésével, hogy Fehéroroszországba telepítik a Wagner orosz fegyveres csoportot és az orosz atomfegyvereket, és a NATO-ban konkrét, határozott döntéseknek kellene születniük erre válaszul – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán, Kijevben, az ukrán és a litván államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.GEOrgPOLITIKA – Fehérorosz bázisa lett a Wagnernek
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a nehézfegyverek átvételének előkészületeit a Wagner katonai magáncégtől. Közölték, hogy a fegyverek a nemzeti fegyveres erők egységeihez kerülnek. A minisztérium által a közösségi médiában kedden közzétett rövid közlemény nem közölt további részleteket a fegyverátadásról. A Wagner csoport jelenleg számos olyan fegyverrel rendelkezik, mint a reguláris csapatok, köztük harckocsikkal, légvédelmi rendszerekkel és támadó repülőgépekkel.A Wagner-lázadás legfontosabb kérdései – The Fair Right (videó)
Érdekes fordulatot vett az ukrajnai háború. A Wagner-csoport vezére, Jevgenyij Prigozsin bejelentette, hogy a katonáival elindul Moszkva felé és megtámadja a fővárost. Ez a lendület persze viszonylag hamar alábbhagyott, de Prigozsin kitartott álláspontja mellett, miszerint az orosz védelmi minisztert és vezérkari főnököt le kell váltani. A hír hallatán a baloldali sajtó teljes holdudvara valóságos katartikus állapotba került. Már-már pezsgőt bontottak, és hősként ünnepelték a pár napja még fasisztaként feltüntetett Wagner-vezért. Majd jött a hír, hogy a lázadásnak vége, Prigozsin megnyugodott, a Wagner pedig hazamegy. Putyin Oroszországában azonban egy zendülést ennyivel nem lehet megúszni... háborús helyzetben pedig ez hatványozottan igaz. Prigozsint ugyanakkor valahogy még mindig nem hívták el "teázni", de még csak ablaktisztítás közben sem érte tragikus baleset. Mi állhat a háttérben? A válaszokat senki sem tudja, de ahogyan Robert C. Castel írta az egyik posztjában: félig átgondolt válaszok helyett most jól átgondolt kérdésekre van szükség. A videóban pontosan ezeket a kérdéseket fogjuk feltenni.Fehéroroszország harckészültségben – Kuleba szerint a Wagnernek tovább kellett volna folytatni a lázadást
Újabb segélyszállítmányok érkeznek Ukrajnába, miközben Kijev több irányból támadja az oroszokat. A szombati Wagner-villámlázadás után csak lassan csillapodnak a kedélyek. Vlagyimir Putyin elszámoltatná a felelősöket, közben Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezére Fehéroroszországba érkezett. Aljakszandr Lukasenka tegnap harckészültségbe helyezte a fehérorosz hadsereget, miközben a Wagner-zsoldosok az országban építenek bázist. Újabb békemisszió indult Moszkvába, hogy tárgyaljon az ukrán–orosz konfliktusról.Veszélyben volt az orosz atomarzenál a Wagner-csoport lázadása miatt? – Stier Gábor elemzése a PS-nek (Videó)
Minek is nevezzük ezt a 22 órás, ponyvaregénybe illő Wagner-lázadást? Sokan puccsot emlegettek, de ez annál kevesebb volt, hiszen Prigozsinnak láthatóan nem volt sem társadalmi, sem pedig politikai támogatottsága. Sokkal inkább nevezhetjük katonai lázadásnak, zendülésnek, ám ha a tartalmát és a fellépés módját is figyelembe vesszük, akkor akár fegyveres zsarolásnak is. De vajon színjáték volt ez az egész? Aligha. Hiszen hat helikoptert és egy repülőgépet, egy hidat, utakat – ez a veszteség több tízmilliárd forintnyi – még Oroszországban sem szoktak díszletként feláldozni azért, hogy megtévesszék mondjuk az ukránokat, kiugrasszák a nyulat a bokorból, vagy félreállítsanak egy minisztert. Ami biztos, hogy a Wagner-csoport katonái ijesztő gyorsasággal haladtak Moszkva felé. Vajon veszélyben volt az orosz atomarzenál? Volt-e szerepe a lázadásban a nyugati titkosszolgálatoknak? Mi lesz Prigozsin és a Wagner sorsa? Ezeket a témákat elemezte lapunknak Stier Gábor a moszkvater.com főszerkesztője. Részletek a videóban.Mi lesz a Közel-Keleten, ha Putyin úgy dönt, hogy kivégzi a Wagner-csoportot?
A egynapos oroszországi lázadás miatt a Wagner-csoport, azaz az orosz hadsereg magánzsoldosai kerültek a nemzetközi figyelem központjába, ami végül azzal zárult, hogy az elnök korábbi szövetségese, Jevgenyij Prigozsin eltűnt, a hírek szerint Fehéroroszországba távozott, a Wagner zsoldosserege pedig szétszéledni látszódik. A Wagner-csoport viszont az orosz állam "meghosszabbított kezeként" működött a kulcsfontosságú afrikai és közel-keleti államokban, ezért kérdéses, hogy a történtek után is képes lesz-e Moszkva ilyen erős jelenlétet biztosítani a térségben. Ezzel a kérdéssel is foglalkozott a Middle East Eye tanulmányában.Biden tagadja, hogy közük lett volna a Wagner-csoport lázadásához
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter igyekezett megnyugtatni az afrikai szövetségeseket, hogy a Wagner-csoport több ezer, a kontinensre telepített harcosát nem vonják vissza a parancsnokuk, Jevgenyij Prigozsin által a hétvégén vezetett lázadás után. A Russia Todaynek adott interjújában Lavrov ígéretet tett arra, hogy "kiképzők" és "magán katonai vállalkozók" maradnak a Közép-afrikai Köztársaságban és Maliban, a szubszaharai Afrika két olyan országában, ahol a Wagner-csoportnak a legnagyobb a jelenléte.Ajánljuk még

















