washington
Novák Katalin: Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is
Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is – jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Washingtonban, miután amerikai politikusokkal és kutatóintézetek vezetőivel folytatott megbeszéléseket.Azbej Tristan: A kormány célja, hogy lebontsa az üldözött keresztényeket körülvevő hallgatás falát
Magyarország célja, hogy lebontsa az üldözött keresztényeket körülvevő hallgatás falát – jelentette ki Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps (Magyarország Segít) című program megvalósításáért felelős államtitkárság vezetője Washingtonban, csütörtökön, miután részt vett az évente megrendezett nemzetközi imareggelin. A washingtoni imareggeli jelentős politikai esemény: az idén is a világ több, mint 140 országából érkeztek meghívottak az amerikai fővárosba.Szijjártó: Magyarország és Brazília elutasítja, hogy a Globális Migrációs Csomag hivatkozási alap legyen
Magyarország és Brazília szorosan együttműködik az ENSZ-ben annak érdekében, hogy a magyar kormány által korábban elutasított Globális Migrációs Csomagot a világszervezet ne tudja részenként a nemzetközi jog hivatkozási alapjává tennie – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel Washingtonból csütörtökön, miután tárgyalt Ernesto Araújo brazil külügyminiszterrel.A Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották Novák Katalint
Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát a konzervatív Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották pénteken, Washingtonban. A jobbközép és jobboldali pártokat tömörítő, 1983-ban Londonban életre hívott Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) – amelynek hatvan országból több, mint nyolcvan párt a tagja, és Stephen Harper volt kanadai konzervatív kormányfő az elnöke – csütörtökön és pénteken az amerikai fővárosban tartotta szokásos, félévenkénti tanácskozását.A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságát hangsúlyozta Németh Zsolt Washingtonban
A határokon átívelő nemzetegyesítés fontosságát hangsúlyozta Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke Washingtonban, az amerikai magyarok legnagyobb ernyőszervezetének díszvacsoráján, pénteken.Az Egyesült Államok kilép a párizsi klímaegyezményből
Az Egyesült Államok hivatalosan is tájékoztatta az ENSZ-t, hogy kilép a párizsi klímaegyezményből, megkezdve ezzel a kilépés hivatalos folyamatát, amely a 2020-as amerikai elnökválasztást követően zárulhat le és akkortól lép majd hatályba. A 2015-ben kötött párizsi klímaegyezményt azóta a világ szinte minden országa aláírta, így a klímaváltozás elleni küzdelemről szóló megállapodást, de Washington gazdasági érdekeire hivatkozva ellenáll, sőt, a globális klímaegyezmény hatásainak ellensúlyozására készül.Washington megtagadta a vízumot az orosz ENSZ-küldöttség tíz tagjától
Megtagadta az Egyesült Államok a beutazó vízum kiadását az ENSZ-közgyűlés 74. ülésszakának általános vitájára készülő orosz küldöttség tíz tagjától – közölte az egyik érintett, Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke az Interfax hírügynökséggel kedden.Trump üzent Macronnak: "Washingtonnak nincs szüksége közvetítőkre"
Az Egyesült Államoknak nincs szüksége közvetítőkre az Iránnal folytatandó párbeszédhez – hangsúlyozta hétfőn New Yorkban Donald Trump amerikai elnök az Emmanuel Macron francia államfő diplomáciai erőfeszítéseire utaló újságírói kérdésre válaszolva.Felmentették a vádak alól Barack Obama volt elnök fehér házi jogi tanácsadóját
Felmentették a vádak alól Barack Obama volt elnök fehér házi jogi tanácsadóját, Greg Craig ügyvédet. A Washington egyik legbefolyásosabb demokrata párti jogászaként számon tartott ügyvédet azzal vádolták meg, hogy félrevezette a hatóságokat, majd a nyomozás során eltitkolt információkat az ukrán kormánynak végzett munkájáról.Ajánljuk még
















