washington
Történelmi szövetséget köthet Orbán Viktor és Donald Trump
Hétfőn washingtoni idő szerint kora délután kerül sor a Fehér Házban Orbán Viktor és Donald Trump történelmi jelentőségű találkozójára, amelynek során a felek zárt ajtók mögött tárgyalnak majd. Egyelőre csak találgatni lehet, hogy miről beszélnek majd, portálunk azonban korábban már megpróbálta megjósolni a jövőt Kiszelly Zoltán segítségével: a politológus úgy véli, nem véletlen, hogy a találkozó időpontja két héttel az EP-választás előtt van, ami jelentheti azt is akár, hogy az amerikai elnöknek ajánlata van Orbán Viktor számára, de valószínűleg a haderőreformról is szó lesz.Hivatalosan is bejelentette a Fehér Ház Orbán Viktor és Donald Trump jövő heti találkozóját
A Fehér Ház hivatalos közleményben is bejelentette Orbán Viktor magyar kormányfő és Donald Trump amerikai elnök jövő hétfői találkozóját a Fehér Házban. A közlemény hangsúlyozta, hogy a megbeszélésekre Magyarország NATO-csatlakozásának huszadik évfordulóján kerül sor.Még az EP-választás előtt akar Orbánnal találkozni Trump
Donald Trump amerikai elnök munkalátogatásra hívta meg Orbán Viktor miniszterelnököt Washingtonba. A találkozóra május 13-án kora délután kerül sor Washingtonban, a tárgyalás szűk körben zajlik majd. Érdemes észrevenni, hogy a találkozó időpontja két héttel az EP-választás előtt van, ami jelentheti azt is akár, hogy az amerikai elnöknek ajánlata van Orbán Viktor számára. Majdnem biztos, hogy a magyar haderő fegyverzetfejlesztése is szóba kerül, hiszen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Sullivan amerikai külügyminiszter-helyettes nemrég aláírta a Magyarország és az Egyesült Államok katonai együttműködését szabályozó Védelmi Együttműködési Megállapodást.Donald Trump munkalátogatásra hívta Orbán Viktort
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta az Origónak, hogy Donald Trump amerikai elnök munkalátogatásra hívta meg Orbán Viktor miniszterelnököt Washingtonba.Washington több milliárdos vámot vetne ki az Európai Unió termékeire
Washington 11 milliárd dollár értékű vámot kíván kivetni az Európai Unió termékeire abban az esetben, ha az EU nem hagy fel az Airbus repülőgépgyártó vállalatnak nyújtott támogatással - jelentette be hétfő esti közleményében Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.Szijjártó Péter Washingtonban kitüntetést adott át Wess Mitchell volt helyettes államtitkárnak
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kitüntetést adott át szerdán Washingtonban Wess Mitchellnek, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős volt helyettes államtitkárának. Wess Mitchell a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.Pence az iráni atomalku felmondására szólította fel Washington európai szövetségeseit
Az iráni atomalku felmondására és az iszlám köztársasággal szemben életbe léptetett amerikai szankciók támogatására szólította fel az Egyesült Államok európai szövetségeseit Mike Pence amerikai alelnök a Közel-Keletről szóló varsói nemzetközi konferencián csütörtökön.Szijjártó: Magyarország erején felül teljesít a béke megtartásáért tett nemzetközi törekvésekben
Magyarország részvételével erején felül teljesít a béke, biztonság és stabilitás megtartására tett nemzetközi törekvésekben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán telefonon az MTI-nek.Fehér házi források szerint már tavaly decemberben egyeztetett Guaidó, a venezuelai ellenzék vezetője Washingtonban
Az ellenzéki többségű venezuelai parlamentet vezető Juan Guaidó tavaly decemberben Washingtonban járt, és amerikai kormányzati tisztségviselőkkel találkozott - mondta el egy névtelenül nyilatkozó fehér házi szóvivő az EFE spanyol hírügynökségnek.Ajánljuk még

















