washington
Moszkva kész felújítani a párbeszédet Washingtonnal
Oroszország kész lesz felújítani a párbeszédet az Egyesült Államokkal John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó javaslatával összhangban, amint erre Washington is készen áll majd - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a Rosszija-1 állami televíziónak nyilatkozva.Washingtonban magyar startupokat és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik
Magyar startup cégeket és innovatív kisvállalkozásokat segítő központ nyílik Washingtonban a magyar nagykövetségen. Szabó László washingtoni nagykövet a csütörtöki jelképes alapkőletételen elmondta, Magyarország a tudományos felfedezések és újítások hosszú történetével dicsekedhet. Hozzátette, a magyar nagykövetség elsődleges feladatának tekinti a "legjobb és legcsillogóbb elmék amerikai megjelenésének elősegítését".Washington újabb szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben
Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben csütörtökön. A vállalatokat és egyéneket sújtó büntető intézkedéseket a Krím-félsziget megszállására hivatkozva hozta meg az amerikai kormány.A Trump-kormány bezáratja a palesztinok washingtoni képviseletét
Az Egyesült Államok arról tájékoztatta Palesztinát, hogy bezáratja a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) washingtoni diplomáciai képviseletét - közölte hétfőn Száeb Erekat, a PFSZ főtárgyalója. Erekat elmondta: hivatalos tájékoztatást kaptak a képviselet bezáratására vonatkozó döntésről. Majd hozzátette: a Trump-kormányzat ezzel bünteti a palesztinokat, amiért továbbra is együttműködnek a Nemzetközi Büntetőbírósággal az izraeli háborús bűnök elleni fellépésben.Fehér fajvédők vonulnak ma Washingtonban – Óriási a készültség
Az amerikai fővárosban, Washingtonban nagy a készültség a fehér fajvédők hétvégi demonstrációja előtt. A demonstrációt a tavaly augusztus 11-én a virginiai Charlottesville városában kitört zavargások évfordulóján tartják. A rendfenntartó erők mintegy 400 tüntetőre és másfélezer ellentüntetőre számítanak.Közép-Kelet-Európa veheti át az irányítást
Lengyelországban is meghatározó személyiségek lobbiznak azért Washingtonban, hogy az Orbán Viktor által megfogalmazott közép-európai egység megvalósuljon - mondta Deák Dániel, politológus, a Figyelő munkatársa a Kossuth Rádióban.Moszkva javítaná a kapcsolatot Washingtonnal, de az amerikaiak térfélen pattog a labda
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint hazája kész javítani kapcsolatait az Egyesült Államokkal, de - mint fogalmazott - "most az amerikaiak térfelén pattog labda". Az orosz elnök a Rosszija 1 televízióban beszélt erről szombaton, az interjú teljes szövege megjelent a vesti.ru hírportálon.Washington Szíriában enged szabadon egy állítólagos amerikai dzsihadistát
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán bejelentette, szabadon enged Szíriában egy amerikai állampolgárt, akit azzal gyanúsítottak, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet oldalán harcolt, és akit az iraki amerikai erők őrizetbe vettek 8 hónappal ezelőtt.Szijjártó: Magyarország nem csatlakozik az USA-t hisztérikusan bíráló európai kórushoz
A mai hivatalos washingtoni látogatással és az amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszéléssel megerősítjük, hogy "Magyarország nem kíván az Egyesült Államokat hisztérikusan bíráló európai kórus tagjává válni" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban, mielőtt amerikai kollégájával találkozott.Ajánljuk még

















