woke
A woke-ság aláássa az EU céljait
Azt gondolnánk, hogy a népszavazás által bizonyított erős legitimitás után megszűntek az alaptalan támadások. Ám az ukrajnai háború és a fenyegető gazdasági válság közepette Lengyelország és Magyarország – amelyek a legnagyobb számú ukrán menekültet fogadják be – nem kapott pénzügyi támogatást az EU-tól– írta Orbán Balázs, a The Federalist című lapban megjelent írásában. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarországnak hónapokig kellett érvelnie amellett, hogy az eredetileg a világjárvány gazdasági utóhatásaiból való kilábalásra szánt forrásokat nem szabadna a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos brüsszeli álláspont egységes betartásához kötni. Az EU valódi prioritásairól árulkodik, hogy miközben Magyarország több mint 1 millió, a háború elől menekülő menekültet fogadott be, Brüsszel azzal volt elfoglalva, hogy visszatartsa a magyar emberektől a forrásokat.A chileiek nem eléggé haladók és nemet mondtak a népszavazáson az új, liberális alkotmányra
Hosszú cikkben kesereg a 24.hu, miután Chilében az emberek döntő többsége nemet mondott az új alkotmány tervezetére. A dél-amerikai ország lakosainak nem tetszett, hogy az új alaptörvény a többi között biztosította volna az identitás szabad megválasztásához (beleértve a nemi identitást és és önkifejezést) való jogot. Továbbá az alkotmány lehetővé tette volna a terhességmegszakítást, és persze előírta volna a nemek közti egyenlőséget a kormányban. Nem is meglepő, hogy a teljes woke étlap bekerült a szavazásra bocsátott szövegbe, mert az alkotmányozó nemzetgyűlésben valahogy ügydöntő többségbe kerültek a liberális és balos szélsőségesek. Azonban a szavazók másképp gondolták.Amikor a liberális rájön, hogy a gyermekkori kedvenc könyvét betiltják az elvbarátai
Valamelyik, a nyolcvanas években az ötvenes évekről készült magyar filmben volt egy jelenet, amelyben a közepes főelvtárs az intézmény udvarán celebrált könyvégetés során, miközben ő is lelkesen dobálja a máglyára a burzsoá irodalmat, konstatálni kénytelen, hogy Hasek Svejkjét készül éppen a tűzre hajítani. Felháborodva kérdezi a mellette sürgölődő beosztottjától, hogy ez hogy kerül ide? Mire az közli vele: Ön írta alá a listát, igazgató elvtárs!A Sátán taktikát váltott?
Egész konkrétan igen. És ha a cím alapján valaki azt hinné, hogy ez valamilyen metafora, átvitt értelmű megfogalmazás vagy valami ilyesmi lesz: nem. Konkrétan a Sátán „munkáját” követjük nyomon az alábbiakban...Georg Spöttle: Nix indián, náci - Uff, én beszéltem
Ha a hülyeségnek is lenne egy mérőműszere, akkor azon most kiakadna a mutató. A németországi woke hatalom ismét lesújtott, mint a munkásököl, ám pont elszegényedett munkáscsaládok gyermekeire. A rászoruló gyermekektől a hivatal megtagadja a nyaralási támogatást a táborozáshoz az „indián” szó miatt.Ellenzéki ötletbörze a rezsicsökkentésről – Nincs új a nap alatt, csak a szokásos bolsitempó
Forró ősz vár Magyarországra: tüntetéshullámot ígérnek azok, akik a kampányban bírói eljárás nélküli perekről, ítéletekről és erőből végigvitt alkotmánymódosításról beszéltek. Gyurcsány Ferenc már készül, a Momentum pedig rezsit csökkentene.Beismerte a Starbucks, hogy haladónak lenni káros – persze az egész nem az ő hibájuk
Mindig könnyeket csalnak a szemünkbe az olyan esetek, amikor bizonyos haladók, vagy woke vállalatok rájönnek arra, hogy mindvégig tévedtek, és/vagy beismerik, hogy az általuk – főleg a profit kedvéért – meglovagolt divathullám még nekik is csak károkat okoz. Néha az ilyen beismerések olyan meglepő helyekről jönnek, mint a Starbucks. A haladók kedvenc szójalatte- és túlárazott teljes kiőrlésű műszendvics-elosztója 16 üzlet bezárását jelentette be. Indokként a woke politikusok és városvezetők elhibázott döntései által brutálisan megugrott bűnözést hozták fel, a cég vezetője pedig kijelentette: nem tudja már bizonyos helyeken garantálni a dolgozók és a vendégek biztonságát.A gyermekvállalás ellen hergel a világ egyik leggusztustalanabb cége, hogy eladhassa a kutyaeledelét
Egyre messzebbre merészkednek a posványban azok a woke-vállalatok, amelyek a gyermekvállalás ellen hergelnek, akár üzleti/divat okokból, akár meggyőződésből. A gusztustalanság dobogós helyére új játékos került a Better Choice Company – Jobb Választás –, akik a legújabb bio-állateledelüket szeretnék azzal a nagyon egyszerű üzenettel eladni, hogy a gyermekvállalás sokkal nehezebb és rosszabb, mint a háziállattartás, és különben is egy kutya sokkal hálásabb, mint egy hisztérikus kisgyerek, vagyis mindenki tartson inkább állatot és vegyen nekik a Halo Elevate nevű készítményükből. Az egyetlen pozitívum a vállalat reklámjával kapcsolatban az, hogy egy szivárványos zászló sincs benne, ugyanis azt még nekik sem sikerült belemagyarázni, hogy a kutyák bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy babázzanak, vagy fakarddal hadonásszanak, de várjuk ki a végét!Ukrajna: a pokol kezdete vagy tisztítótűz?
Ezzel még tartoztam... Mert hogy a múlt keddi vezércikk első fele olyan hosszú lett, hogy végül - az olvasók túlterhelését elkerülendő - a második fele erre a hétre maradt. Akkor végigvettük, hogy ki miért áll valamelyik fél pártján ebben a konfliktusban. A mostaniban pedig óvatos optimizmussal szeretnék arról elmélkedni, milyen eredménye, rejtett pozitívuma lehet a háborúnak.Ajánljuk még