zsidózás
A humor baloldali műfaj, ahol lehet cigányozni és zsidózni
Van ez az Aranyosi Péter nevű, nem túl vicces, ám annál alávalóbb alak. Egyébként ő humorista, legalábbis annak tartja magát. És mivel a baloldal kőkemény szekértolója, ezért azt is elnézik neki, hogy „humoristaként” cseppet sem vicces. De a legutóbbi cigányozására rátett egy alapos zsidózást, elvégre így kerek a történet, és neki ezt is lehet. Normális ember nem csinál ilyet, ha mégis, akkor elbujdosik, elnézést kér, csöndben marad. Aranyosi pedig még kispesti díszpolgár is, úgy látszik, hogy ott az ilyen ordas dolgokért kitüntetés is jár. Nem gyógyult ki az antiszemitizmusból Gyöngyösi Márton: szíve szerint „cionista bérencnek” nevezné Orbán Viktort
Bár már Vona Gábor elnöksége alatt néppártosodott a Jobbik, és az antiszemita, rasszista tagok kezét elengedte, úgy tűnik, a tisztogatás mégsem volt elég alapos a pártban. Olyannyira nem, hogy maradt egy olyan antiszemita a Jobbikban, aki a párt felett át is vette a hatalmat. Nem más ő, mint Gyöngyösi Márton, aki ugyan igyekszik lemosni magáról, hogy antiszemita megjegyzést tett volna, amikor listázni akarta a zsidó képviselőket a parlamentben, négy éve szíve szerint cionista bérencnek nevezte volna Orbán Viktort. Csak az tartotta vissza, hogy nem jött volna ki jól belőle. A jóslat bevállt, ebből ugyanis valóban nem fog jól kijönni. A hatalmasat zsidózó Gyöngyösi Márton szerint a Jobbik konzervatív, a Fidesz szélsőséges (Karanténvlog)
Ugyan több videó is napvilágot látott a déli határt szinte ostrom alatt tartó illegális bevándorlók tömegeiről, a honvédség és a mezőőrök pedig folyamatosan a határt illegálisan átlépő migránsokkal szembesülnek, a baloldal számára most sem jelent problémát ez a helyzet. Emlékszünk, hogy a 2015-ös röszkei események előtt is csupán álproblémának, hazugságnak, nem létező veszélynek tartották a migrációt. A helyzet láthatóan azóta sem változott, ahogy a baloldal hazaszeretete és taktikai érzéke sem, amit a Karantén most be is mutat nektek. Kicsinyes politikai haszonszerzésre használják a mostani veszélyt is, hiszen a határ védése helyett arról hadoválnak, hogy honvédelem helyett miért nem a belbiztonságra költ a kormány. Egyrészt a kettő nem zárja ki egymást, másrészt a tömegével, fegyverekkel érkező migránstömeg hihetetlen belbiztonsági veszélyt jelent, hiszen büszkén mutogatják fegyvereiket, miközben átmásznak a kerítésen, és ezt még videóra is veszik. A belbiztonságra a Karantén szerint inkább Kálmán Olga és a gyurcsányista csapat jelent igazi veszélyt, hiszen a szemkilövetőt szolgai módon kiszolgáló, magát függetlennek és objektívnek nevező egykori műsorvezető veretes köpködései magukért beszélnek, ezt pedig mi sem hagyhattuk ki. A Orbán Viktort minden mondatban legalább kétszer gyűlölettel kiejtő Kálmán Olga most is kitett magáért, ahogy Gréczy, a recskakirály, de nem maradt le tőlük Gyöngyösi Márton sem, a Jobbik új elnöke, aki hatalmas zsidózásáról híresült el, most mégis azt mondja, hogy a Jobbik a konzervatív, a Fidesz pedig a szélsőséges. Tartsatok most is velünk! Megszületett az ellenzéki összeborulás egyik legaljasabb, hazugságokkal telezsúfolt, közösen jegyzett halálvideója (Karantén-vlog)
Márki-Zay Péter lassan eléri a forrpontot, de mielőtt kidurran a lufi, megsérti a fideszeseket, zsidókat, és akit csak elér a nárcisztikus pusztító. Persze mindezt a szeretet jegyében, hiszen minden fórumon elmondja, hogy ő a szeretet országát építi. Csak éppen ezt a gyűlölet elhintésével teszi, vérig sértve milliókat, kisebbségeket és akárkit, aki szembe mer szállni a beképzelt vásárhelyi guruval. A Karantén persze résen volt, és akár egy másfél órás etűdöt is össze tudtunk volna állítani csak Márki-Zay legutóbbi hetéből, de a heveny hányinger érzetét szerintünk így is megtapasztalja mindenki, aki végignézi a mai adást. A baloldal egyre magányosabb agytrösztje a kemény zsidózást megspékelte azzal is, hogy az ATV-ben kijelentette: nem számít, kiről van szó, Orbán ellen minden szövetséges jó, ő aztán abszolút nem válogat. Így aztán bármilyen rovott múltú, akár bűnöző egyén is érkezhet a szövetségbe, aki Orbán ellen akar harcolni. De akkor hol van a tiszták koalíciója, hol van a szeretet országa? A saját magának is ellentmondó, egyre dühösebb, és igazi arcát egyre többször megmutató Márki-Zay a saját szövetségeseit is egyre jobban zavarja, de az elszabadult hajóágyú egyelőre célzás és tervezés nélkül lő mindent és mindenkit. A Karantén azonban a régi, megbízható kommunista csapatot, Gyurcsány bandáját is górcső alá vette, ahol az alufóliás koronával pózoló Varga Zoltán hazudozott ismét öblöseket, példaként állítva a baloldalt az egészségügyi problémák megoldására. Ezen a héten az ellenzék teljesen átadta magát a gyűlöletnek, a miniszterelnökre és a kormányra csak úgy záporoztak a gonosz és lelketlen jelzők, a valóság azonban most sem zavarta egyik megmondót sem. A Párbeszéd villás nyelvű szóvivője, Barabás Richárd is bekerült a Karanténba, aki képes volt haragosan percekig beszélni a semmiről, hergelni, majd megígérni a mennyországot. Végül az egyesült ellenzék közös halálvideóját mutattuk be, akik az egyik legelvetemültebb hergelést, halottgyalázást hajtották végre, csúsztatásokkal és egyértelmű hazugságokkal megspékelve. Nézzétek most is a Karantént!