Régen sem állt távol, de mára már szinte tökéletesre fejlesztette a politikai pedofíliát a DK. Úgy tűnik, nagyon bejött nekik a 2006-ban még a csattogós lepkét toló korosztály hülyítése, akik közül többen komolyan elhiszik, hogy ha Gyurcsányék kerülnek hatalomra, akkor a fiatalok fellélegezhetnek. A napokban például egy tinédzser lányt állítottak maguk mellé kampányeszközként, aki a tandíj miatt sopánkodik, amit sokan nem tudnak kifizetni – de arról persze nem tesz említést a a lány, hogy a felsőoktatást Gyurcsányék tették fizetőssé. Miért is tenné, hiszen akkor még csak hétéves volt. Majd a diákhitellel riogat, ami miatt sokan külföldre mennek mosogatni szerinte, de itt sem kerül szóba, hogy a diákhitelkamatok Gyurcsányék ideje alatt szöktek az egekbe, majd a Fidesz-kormány csökkentette, nem mellesleg a hitelmoratórium alatt ezt sem kell fizetni. Arról nem is beszélve, hogy a teljes diákhitelt elengedik három gyermek világrahozatala esetén, de már kettőnél is búcsút inthet a felének az édesanya.
Az ember meglepődve tapasztalja, hogy a Gyurcsány-házaspár milyen gátlástalanul használja ki az ország politikai múltját hiányosan ismerő fiatalságot. Politikai marketing szempontjából tökéletes embert választottak a minap arra, hogy a fiatalokkal elhitessék: a tiétek lesz a világ minden kincse, ha ránk szavaztok. Ezt egy dekoratív, 19 éves lányon keresztül próbálják átadni a Gyurcsány-korszakban még csillámpónival játszó korosztálynak. Biztos sokan el is hinnék, de mi, akik főiskolások voltunk Gyurcsányék alatt, csak borzongunk.
A szocialisták vezették be a tandíjat
A Horn-kormány idején, a hírhedt Bokros-csomag részeként vezették be még 1995-ben a tandíjat a szocialisták. Ekkor minden hallgatónak tizenkétezer forint alapdíjat kellett fizetnie szemeszterenként, de további kiegészítő tandíjat is kiszabhattak az intézmények. Az első Orbán-kormány viszont eltörölte a tandíjat, de amikor jöttek megint a szocialisták – akkor még Gyurcsány Ferenccel az élen –, megint erőltetni kezdték és végül megszavazták a parlamentben. Ennek értelmében pedig 2008-tól az államilag finanszírozott felsőoktatásban a hallgatóknak tandíjat kellett volna fizetniük, nem is akármennyit: az alapképzésben évi 105 ezer, a mesterképzésben évi 150 ezer forintot. Végül azért nem vezették be, mert a Fidesz népszavazást kezdeményezett, ahol leszavazták az emberek Gyurcsányék ötletét. Senkinek ne legyenek kételyei afelől, hogy kormányra kerülésük után ne vezetnék be a fizetős felsőoktatást, ugyanis 2013-ban újra előrukkoltak ezzel az ötletükkel.
A diákhiteleseket is sarcolták Fletóék
A DK kampánylánya a diákhitelekről is beszélt és azon sajnálkozott, hogy egyesek ekkora hitellel a hátuk mögött kezdik el a nagybetűs életet. Azért fontos megjegyezni, hogy a diákhitel is csak egy lehetőség, ami egy jobb hitelkonstrukció, mintha az embernek mondjuk személyi kölcsönt kellene felvennie. Bár Gyurcsányék azért tettek róla, hogy regnálásuk alatt ez is elszálljon. Nem elég, hogy Fletóék idejében hatalmas volt a munkanélküliség (6,1 százalék, 2019-ben pedig 3,5 százalék), nem kis túlzással kijelenthető, hogy mindenki kapaszkodott a székébe – legalábbis, akinek volt –, a diákmunka akkoriban leginkább egy fogalom volt, ezért sokan a diákhitelt választották vagy otthagyták az iskolát. A kamatok azonban Gyurcsányék alatt az egekbe szöktek. 2004-ben volt a csúcson, akkor a kamatláb 11,95 százalékon állt, azóta pedig (2019) visszament 1,99 százalékra. Ugye, hogy mennyire nem mindegy? Ettől függetlenül azok, akik még a kétezres évek diákhitelét fizetik, a gyurcsányi kamatlábakat nyögik.
Most a hitelmoratórium alatt azért a diákok is kaptak egy szusszanásnyi időt, ugyanis nekik is halasztható a törlesztés, de ami ennél is jobb hír, hogy azok a nők, akiknek még van diákhitelük, de a második gyermeküket hozzák a világra, a tartozás felét elengedik, a harmadik utód után viszont az egészet.
Gyurcsányék most is csak a szavakban erősek, nem véletlen, hogy egy olyan lányt kérnek fel a propaganda elmondására, akinek nem lehetnek emlékei ebből a korszakból, de társai – akik szintén nagyon kicsik voltak ekkor még – elhiszik neki. Ne tegyék! A fiatal lány mögött ugyanis egy politikai cukrosbácsi áll, aki a legkiszolgáltatottabb réteget szereti először kivéreztetni.
Vezető kép: Index
Facebook
Twitter
YouTube
RSS