Pesti Srácok

Czeglédy ügyvédi irodájával szerződtek le meglévő szerződések átvizsgálására újonnan megválasztott baloldali polgármesterek (Frissítve)

Czeglédy ügyvédi irodájával szerződtek le meglévő szerződések átvizsgálására újonnan megválasztott baloldali polgármesterek (Frissítve)

Budapest két kerületi önkormányzata, Erzsébetváros és Rákospalota új polgármestere is a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízta meg a meglévő önkormányzati szerződések átvizsgálásával – tudta meg a PestiSrácok.hu. Mindkét kerületben ellenzéki, baloldali politikusok ültek a polgármesteri székbe. Erzsébetvárosban a DK-s Niedermüller Péter, míg Rákospalotán a DK által támogatott Németh Angéla. A két politikus szinte azt sem várta meg, hogy a tinta megszáradjon megbízólevelén, máris szaladt Czeglédyhez – akinél alkalmasabbat bizonyára nem is találhattak volna a közpénzek utáni vizsgálódásra. A birtokunkba került megbízólevél szövege szerint a gazdasági bűncselekmények miatt már büntetett, jelenleg súlyos bűncselekményekkel vádolt ügyvéd politikus nemcsak az önkormányzati hivatal, hanem szervezetei, sőt, gazdasági társaságai szerződéseibe, sőt, minden ügyiratába, gazdasági rendszerébe is jogosult belenézni, a dokumentumokról másolatot készíteni. (Rákospalota polgármestere, Németh Angéla tagadja a megbízást.

Erzsébetvárosban a Niedermüller Péter által személyesen aláírt megbízólevelet november 5-re datálták. A megbízás december végéig szól. Szövegezése szerint a Czeglédy Csaba és Társai Ügyvédi Iroda feladata az önkormányzati hivatal, az önkormányzati szervek, intézmények és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok már megkötött, jelenleg is hatályban lévő szerződéseinek áttekintése, megvizsgálása, javaslattétel, valamint a folyamatban lévő jogi ügyek áttekintése. A megbízólevél felmutatásával az ügyvédi iroda (annak gyakorlatilag bármely tagja, hivatalos képviselője) jogosult teljes betekintésre minden ügyiratba, gazdasági rendszerbe. A hivatal, intézmények, cégek helyiségeibe beléphet, dokumentációkat kérhet ki elektronikus úton vagy személyesen, sőt, azokról másolatot is készíthet. A birtokunkba került dokumentumból az nem derül ki, hogy mindezért mekkora javadalmazást, kvázi közpénzt fizet ki a polgármesteri hivatal, illetve az önkormányzat.

Információink szerint Rákospalota polgármestere, Németh Angéla hasonló tartalmú megbízást adott a Czeglédy-féle ügyvédi irodának.

PestiSracok facebook image

Napokkal ezelőtt írásban kerestük meg mindkét polgármestert egy, a kabinetvezetőiknek küldött e-mailben; ezekre a megkereséseinkre a mai napig semmilyen válasz nem érkezett. Tüzetesen átnéztük mindkét önkormányzat honlapját, hogy a közérdekű adatok között vagy az üvegzseb menüpont alatt megtaláljuk-e a megbízást, vagy arról legalább valamilyen beszámolót, de nem. Erszébetvárosban egyelőre csak Niedermüller Péter arcképét szerepeltetik friss adatként, mint az új polgármestert. Az üvegzseb menüpont alatt a következő szöveg áll: "feltöltés alatt". Rákospalotán kicsit kacifántosabb úton lehet eljutni a törvényben előírt közérdekű gazdasági adatokhoz, szerződésekhez, kifizetésekhez, de ezek között sem találtuk nyomát a Czeglédy irodának adott megbízást.

A polgármesterektől azt kérdeztük, "mi indokolta, hogy sebtében éppen egy hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt, rovott múltú ügyvéd irodájával leszerződjenek", illetve mi garantálja, hogy az a vezetés, amelyik pont egy költségvetési csalás miatt korábban már elítélt, jelenleg vádolt ügyvédnek ad megbízást, átláthatóan és törvényesen kíván bánni a rábízott közpénzekkel.

Emailben kerestük meg Czeglédy Csabát is. Azt kérdeztük, mekkora javadalmazást kap a vállalt feladatért az irodája a két önkormányzattól, személyesen fogja-e ellátni a feladatot, szerinte nem aggályos-e, ha éppen egy költségvetési csalással vádolt személy kap teljes betekintést önkormányzati szerződésekbe és vizsgálja át azokat, illetve elfogadhatónak tartja-e az ő helyzetében, hogy közpénzből foglalkoztatva, önkormányzatok bármilyen jogi ügyletei felett őrködjön. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy bármely más önkormányzattal kötött-e még hasonló tartalmú szerződést a választás óta. Czeglédy Csaba rekordgyorsasággal válaszolt is a megkeresésünkre, természetesen kikerülve az érdemi válaszadást.

Kíváncsian várjuk, mit szól majd az ügyhöz Karácsony Gergely főpolgármester, aki a korrupciómentességért és átláthatóságért még külön főpolgármester-helyettest is kinevezett Kerpel-Fronius Gábor személyében. Kíváncsian várjuk, Kerpel-Fronius Gábor vajon Czeglédy önkormányzati ténykedését és annak átláthatóságát is figyelemmel kíséri-e, vagy elhessegeti, mint a kispesti zűrös ügyeket, mondván, nem biztos benne, hogy éppen neki kellene azt vizsgálnia.

Frissítés:

Rákospalota polgármestere, Németh Angéla cikkünk megjelenése után egy nappal helyreigazítási kérelmet küldött szerkesztőségünknek, melyben tagadja, hogy megbízást adtak volna a Czeglédy féle ügyvédi irodának. Azt is tagadja, hogy megkerestük volna az ügyben. Állítása szerint nem kapott lehetőséget, hogy cáfolja értesüléseinket. Ezzel szemben a valóság az, hogy a cikk megírása és megjelenése előtt egy héttel írtunk, méghozzá nem is a hivatal központi címére, hanem a kabinetvezetőjének, hogy biztosan célba érjen, de arra semmilyen válasz nem érkezett. Ezt követően, a cikk megjelenésekor közérdekű adatigényléssel is éltünk, amelynek teljesítésére igaz, még van bőven ideje a polgármesternek, illetve a hivatalnak, de reakció ezidáig erre a megkeresésünkre sem érkezett.

Időközben a sajtóhírekben megjelent az is, hogy a Czeglédy Csaba és Társai Ügyvédi Irodának a XI. kerület polgármestere is megbízást adhatott.

Helyreigazító közlemény

Valótlanul állítottuk a 2019 november 7. napján közzétett "Czeglédy ügyvédi irodájával szerződtek le meglévő szerződések átvizsgálására az újonnan megválasztott baloldali polgármesterek" című cikkünkben, hogy "Rákospalota új polgármestere is a hatmilliárdos csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízta meg a meglévő önkormányzati szerződések átvizsgálásával (...) A két politikus szinte azt sem várta meg, hogy a tinta megszáradjon megbízólevelén, máris szaladt Czeglédyhez - akinél alkalmasabbat bizonyára nem is találhattak volna a közpénzek utáni vizsgálódásra." A valóság ezzel szemben az, hogy Cserdiné Németh Angéla polgármester nem bízta meg Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját a meglévő önkormányzati szerződések átvizsgálásával. A valótlan állításért elnézést kérünk."

Vezető kép: mno.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.