A DK sajtóosztály „Nyugati Fény” néven futó alegységének nyilatkozott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője. Mindez annyiban érdekes fejlemény, hogy Magyar Péter színre lépése óta Gyurcsányné látványosan kerülte a nyilvánosságot – ebbe a sormintába még éppen beleillik a Nyugati Fénynek adott interjú is –, azonban most ismét a magyar közéletről alkotott vízióinak immáron közismerten rémisztő tárházába engedett újabb bepillantást. Ennél is érdekesebb azonban, hogy Dobrev rehabilitálta, és újra a Gyurcsány-körbe emelte Karácsony Gergelyt. Úgy tűnik, a főpolgármester megfelelően teljesítette főnöke utasítását, miszerint nem tárgyalnia, hanem harcolnia kell a kormánnyal – még akkor is, ha ennek a budapestiek isszák meg a levét.
Természetes, hogy voltak vitáink, ám a közös eltökéltségünk, hogy az Orbán-rendszert lebontsuk, mindent felülír
– fogalmazta meg a DK elvi-politikai nyilatkozatát Dobrev Klára a Nyugati Fény számára.
Emlékezetes: Gyurcsány Ferenc még tavaly márciusban üzent Karácsony Gergelynek, hogy össze kell szednie magát, ha a DK kegyeibe kíván férkőzni, ehhez pedig a kormánnyal való hadakozáson, illetve Budapest érdekeinek az ellenzéki politika akaratának való alárendelésén keresztül vezet az út. Karácsony úgy tűnik, hogy teljesítette az elvárásokat, néhány napja ugyanis fizikailag, most pedig verbálisan ölelgette meg Dobrev Klára. Karácsony Gergely dicsérete után a többi pártnak is üzent: megnyugtatta őket, hogy (legalábbis egyelőre) a DK nem akarja beolvasztani őket.
A partneri tiszteletkörök után aztán Dobrev belevágott az európai demokraták különböző jogállamilag releváns fejtegetésébe, megismételve: ha sikerül nem kiesniük az EP-ből és az eddig általuk irányított önkormányzatok nagyobbik részéből, az akkora siker lesz, hogy már megint mögöttük lesz a többség (a magyarok 99%-a, Karácsony Gergely után szabadon). Ennek megfelelően Dobrevék előrehozott választást fognak követelni, ezen igényüket pedig arra alapozzák, hogy szerintük az Orbán-kormány az utóbbi hónapokban meggyengült. Ugyanakkor az, hogy 2022-ben mennyire nem jött be ez a számítás, arról Dobrev maga is beszélt az interjúban, csak ő éppen stratégiai hibák sorozata vagy a háborúpártiság helyett Márki-Zay Pétert nevezte meg elsődleges felelősnek.
Dobrev az interjú egy pontján maga is bevallja, hogy a kegyelmi ügy elült (vélhetően azért, mert a baloldallal ellentétben a jobboldalon lettek következményei a hibás döntésnek, lemondott az igazságügyi miniszter és a köztársasági elnök), de szerinte azért az emberek még emlékeznek rá. Éppen ezért az áldozatsegítés helyett a kihűlt vasra veti a DK a vörös pörölyt, és megpróbál még Szikrát (sic!) csiholni a dologból. Más kérdés, hogy ha már az emberek emlékezetéről van szó, mindannyiunk fejébe beleégett a soha le nem mondatott Gréczy Zsolt, kultúráért (és szintén sic!) felelős árnyékminiszter „fotósorozata”. Nem beszélve ugye Dobrev kedves férjének áldásos miniszterelnöki tevékenységéről.
A logikai önellentmondás után a Nyugati Fény (?) feldobja a mentő kérdést Dobrevnek, mondván, a Momentum az életéért fog küzdeni az önkormányzati és EP-választásokon, így pedig ki lesz az ellenzék vezetője? Na ki? Igen, a DK magánújsága 6–8 ezer karakternyi szenvedés árán végül megállapította, hogy valóban a DK lesz az ellenzék egyetlen meghatározó erő a baloldalon. Dobrev ehhez képest – a klasszikust helyesbítve – önnön mértéktartásától megdöbbenve kijelentette: a DK és a vele most éppen közvetlen szövetséget vállaló/arra kényszerülő MSZP–Párbeszéd páros azért lehet sikeres, mert mint fogalmazott,
nem árulunk zsákbamacskát.
Nos, ez valóban igaz: 7+1 év kormányzás, 2 éve tartó háborús uszítás, kell még valamit mondanom, Ildikó?
Klára azért még mondott egyet és mást. Többek között megerősítette: továbbra is az Európai Birodalomban (demokrata újbeszél szerint Európai Egyesült Államokban) hisz, amely végre megakadályozza, hogy holmi nemzeti érdek szembe mehessen a globalista–liberális elit szupranacionális vágyaival. Ehhez az érvelés parádés, Dobrev szerint ugyanis Magyarország jelenleg egy gyenge EU-ban kicsiny ország, de egy egységes Európában erős lehetne.
Pontosan mitől lenne erős az egységes EU, ha most is saját szervezetei gyengítik? Ha az egyébként demográfiai súlyuknál erősebb és potensebb országokat felszámoljuk és beolvasztjuk, mitől is éledne fel hirtelen Európa immunrendszere? Ezek nem derültek ki, az viszont igen, hogy a „merjünk kicsik lenni” elv még nem veszett ki a baloldalból. Sőt, szeretnének kisebbek lenni, mint valaha.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS