Feje bekötözve, szemei bedagadtak, szája eldeformálódva – gyakorlatilag szétverték a fejét áldozatuknak a német antifák szombaton, Budapesten. A 60 éves férfi Dudog László, nemzeti körökben ismert rockzenész, akit mindenkit Csöpi bácsi néven ismer. Egy barátja osztott meg róla fényképet, már a kórházi ellátás után. Barátja azt írta, többen voltak a támadók, gázspray-vel is lefújták, majd viperákkal ütlegelték – nemcsak őt, hanem élettársát is, akin késsel is sebeket ejtettek.
Dudog László “Csöpi” barátom, akit az “ANTIFÁK” megtámadtak! Csoportosan rohanták le, viperákkal, gázspray-vel lefújták, majd agyba-főbe verték! Csöpi már a 60-dik évét is betöltötte! …jó, hogy nem történt nagyobb baj, tragédia!
– írja a közösségi oldalán Dudog barátja. Hozzáteszi: a férfi élettársát is bántalmazták. Nemcsak megverték, hanem késsel is megszúrták. Lábrészén két szúrt sebet találtak ellátása során.
Szinte évről-évre történik valamilyen atrocitás a nemzeti radikális által szervezett kitöréstúrán, és nem az ő hibájukból. Ezúttal is külföldről érkeztek nagyobb számban antifasiszták, akik a jelenlévők elmondása szerint szó szerint vadásztak a békés túrázókra, megemlékezőkre. A konfliktus a Bécsi kapunál indult, ahol tucatnyi magyar antifa tüntetett a Becsület Napja rendezvény ellen, nagyobb számú külföldi erősítéssel. A helyszíni tudósítások szerint már várták a kitöréstúra indulóit. Később a helyszínre kivonult rendőrök és a szintén a helyszínen megjelent Betyársereg választotta el a két tábort, megakadályozva, hogy baj történjen. Csakhogy az antifák közül többen szétszéledtek, és a város több pontján csaptak le.
A rendőrség vasárnap reggel közölte, hogy “egy fiatalokból álló társaság négy tagját vették őrizetbe, akik az előző napokban látszólag előzmény nélkül támadtak emberekre a főváros utcáin”. A külföldi férfit és két külföldi nőt közösség tagja elleni erőszak bűntett, illetve annak előkészülete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd vették őrizetbe.
Az ügy részleteiről a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2023. február 13-án 11 órakor sajtótájékoztatót tart a Rendőrségi Igazgatási Központban. A PestiSrácok.hu-nak sikerült kapcsolatba lépni az áldozatokkal, hamarosan ők maguk mesélik el, miként élték meg a történteket.
angelblind652
2023-02-22 at 08:34
NOS, EZT NEVEZZÜK TERRORCSELEKMÉNYNEK KEDVES BÍRÓ URAK.
Hátulról támadtak rá nyolcan!
2023-02-17 at 04:37
Hátulról támadtak rá nyolcan! A tetteseket minimum 10 évre el kell ítélni, mivel csoportosan elkövetett emberölési kísérletről volt szó! Itt keljen mindegyiknek letölteni a büntetését, és ne adhassák át őket a német hatóságoknak! Sajnos ilyen komoly ütéseknél előfordulhat, hogy vérrögök keletkeznek, és amíg azok nem szívódnak fel a szervezetben, addig a véráramban bárhol megakadhatnak,és tragédiát okozhatnak!
Solaris
2023-02-15 at 20:46
Lényeg, hogy Budaházy elkaszálva…
lesi
2023-02-15 at 16:40
nekiállok fegyverkezni biztos ami biztos
ja
2023-02-14 at 15:51
minek lehetne nevezni azt, amikor ártatlan embereket tömegesen gyilkolászó személyekről hősként megemlékezők felháborodnak, amikor őket éri támadás? lehet zsidók voltak a támadók, és így állnak bosszút a nácikon. ja pardon, most jutott eszembe, hogy ők mind megérdemelték a halált, aki nem halt meg, az is megérdemelte volna… hát most megtapasztala, mire vezet a gyülölet. gyógyulást neki, értelmi szinten is!
a
2023-02-14 at 14:45
Kedves L!
A kitoresert eppenseggel a nemet vezetest terheli a felelosseg, es meg ha nem is Hitlert szemelyesen, kurvara felesleges mosdatni. Mikozben senki nem allitja, amivel te vitatkozni probalsz, hogy “Hitler volt az egyetlen szemétláda a történelemben”, itt eppenseggel nem sokat tehettek az oroszok. A bekeritett magyar es nemet erok megadhattak volna magukat, ehelyett Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer elrendelte a kitorest. Ugyan meseld mar el, hogy mit kellett volna itt az ellenfelnek, a szovjet voroshadseregnek tennie? Hogy a tortenelem egyik legnagyobb meszarlasa lenne, az eros tulzas peldaul Sztalingrad es a Katyini erdo arnyekaban (hogy mast ne emlitsek a masodik vilaghaborubol, ami kiverne az erzekeny biztositekodat).
De valoban jo lenne, ha tanitanak az iskolaban. Valoszinuleg amugy tanitjak is, csak hozzad nem jutott el. Mindenesetre meg nem keso potolni. Ungvary Krisztian kulon konyvet is irt rola, de talan eloadasait is megtalalod a youtube-on.
https://index.hu/tudomany/tortenelem/2016/02/11/ungvary_krisztian_a_kitores_alulnezetbol/
Ja, es ennek az egesznek semmi koze ahhoz, hogy felhulye nacikat vernek felhulye szelsobalosok.
L
2023-02-13 at 23:45
angelblind6522023 itt egy rövid dokumentum film arról, hogy mi az a kitörés napja. https://youtu.be/YLNQ-9X7khs A történelem egyik legbrutálisabb tömegmészárlása. Hogy miért nem tanítják az iskolában és miért nem nemzeti gyásznap??? Ezek inkább a nagy kérdések. Lehet, hogy rájönnének az emberek, hogy nem Hitler volt az egyetlen szemétláda a történelemben. Nagyon rossz lenne ez azoknak akik, a jóság és szeretet attyainak, próbálják eladni magukat. Nos minden igyekezetük ellenére, van még pár száz vagy ezer ember az országban, akik igen is azt gondolják, hogy 40000 halomra lőtt ember akkor is megérdemli hogy megemlékezzenek róluk ha éppenséggel nem zsidók, csak a várban rekedt az éhhalál szélén bidergő, budapesti átlag civilek és zömében fiatal magyar és német a közkatonák voltak. Ezt a tisztelt baloldal, minden évben kihasználja arra, hogy megpróbálja bebizonyítani, hogy tombol a fasizmus az országban, idén kaptak némi külföldi erősítést is a drágák. Nos ezek után döntse el mindenki maga, hogy tényleg az e a fasiszta aki minden méltatlan megbélyegzés ellenére is megemlékezik a saját nagy és dédszülei szenvedéséről is, vagy az aki ártatlan emberekkel ilyet művel a nyílt utcán a szeretet zászlaja mögé bújva.
Karácsony.sk
2023-02-13 at 22:16
Dögölj liberálfasiszta=antifa=komunista=neomarxista=Samueli leninfiúk!
Szlovákiából…..
zsuzsa
2023-02-13 at 16:00
Antifa/antifasiszták/ képviselői egyenlőek a fasiszta nácikkal.Módszerük is hasonló.Ma antifasisztának lenni trendi,mert így elfogadja őket a világ és nem kell magyarázkodniuk sem,védelmüket pedig olyan szervezetek látják el akiket nyugodtan nevezhetünk anarchistáknak.
Orientál
2023-02-13 at 15:50
Aktívan Sorosék az egyes sztálinista kommunistáikat ideküldték hazánkba.
Tudományos libsizmus
2023-02-13 at 14:15
A német nácik már megint felforgatják Európát? Aztán még a világ legnagyobb atomhatalmával is hadban állnak.
A németek ismét teljesen meg vannak bolondulva.
Tudományos libsizmus
2023-02-13 at 14:13
Diese Nazis aus Deutschland gehören vor Ort zur Wand.
chatillon r
2023-02-13 at 13:45
mit keres Magyarországon ez a csőcselék?
Z a polgár
2023-02-13 at 13:40
Hol voltak a titkosszolgálatok?
Miért engedélyeztek (ha egyáltalán engedélyeztek) antifa gyűlést?
Hogyan mozoghatnak terrorszervezetek magyarországon ennyire ellenőrzés nélkül?
Királytigris
2023-02-13 at 12:18
Előre eltervezett, felfegyverkezve, csoportosan, orvul elkövetett gyilkossági kísérlettel állunk szemben.
Ha garázdaságról van szó, akkor a büntetési tétel: Súlyosabban minősül az elkövető cselekménye, ha a garázdaságot csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva, fegyveresen, felfegyverkezve vagy nyilvános rendezvényen valósítja meg. Ilyen minősítő körülmények miatt akár három évig terjedő szabadságvesztés is lehet.
Garázdaság lényege, hogy az elkövető a társadalmi és együttélési normákkal nyíltan szembehelyezkedik, cselekményével ezeket a normákat megszegi. Megállapításához szükséges, hogy az elkövető cselekménye, az elkövetési magatartás kihívóan közösségellenes, erőszakos legyen.
(3) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető súlyos testi sértés bűntette miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A súlyos testi sértés akkor is súlyosabban minősül, ha különös kegyetlenséggel követik el.
Papa Lima Papa
2023-02-13 at 11:23
Az Antifa mozgalmat terrorszervezetté kell nyílvánítani Magyarországon, tagjainak az országba utazását meg kell akadályozni, az itt most bűncselekményeket elkövető külföldi állampogárokat a törvény minden szigorával meg kell büntetni, őket Magyarország területéről egyszer s mindenkorra ki kell tiltani. Fel kell kutatni és bíróság elé kell állítani a német antifa terroristákat Magyarországra hívó és felbújtó személyeket, szervezetek vezetőit. Tiltakozunk a progresszív liberálbolsevik erőszak importja ellen!
Béla
2023-02-13 at 10:36
angelblind6522023-02-13 at 07:16
Az a sok tízezer ember, aki a kitörésnél életét vesztette, valamikor ember volt.
Miért ne lehetne megemlékezni?
Hesslerezredes
2023-02-13 at 10:35
Ez vegytisztán gyilkossági kísérlet volt.
Úgy mondják jogi nyelven pontosan, hogy: eshetőleges szándékkal elkövetett gyilkossági kísérlet.
Nem garázdaság, hanem olyan súlyos testi sértés, amelyben benne volt az emberhalál/emberölés lehetősége is, és amelybe az elkövetők belenyugodtak (magyarán: addig és úgy verjük, ahogy tudjuk és ha “beledöglik”, akkor úgy járt – elnézést kérek a ‘beledöglik’ kifejezésért az áldozattól, ezzel csak az ilyen állatok tipikus gondolkodásmódját jellemeztem).
apro_marosan_petergabor
2023-02-13 at 10:28
Ébresztő.
A kitörés évfordulója volt a “fedő” alkalom arra, hogy valamivel indokolni lehessen a CIA organizálta Antifa terrort (“felháborodásuk” a fasizmus ellen) Budapesten, legyen mire hivatkozni majd a méregdrága ügyvédeknek (Amnesty, TASZ és egyéb Soros szervezetek által finanszírozva) amikor kihozzák őket a sokéves börtön elől valamely háttér alkú keretében a jelenlegei magyar vezetéssel (pl. a SIEMENS mégis szállít vezérlést Pakshoz stb.)
Pedig a helyzet rosszabb ennél. Ez volt az első, komoly figyelmeztetés OV csapatának, mi várható Magyarországon nem oly sokára Majdan módra, mint ahogy a PS észrevette…
(Sajnos a dolgok öszefüggenek)
Judit
2023-02-13 at 09:03
A legsúlyosabb büntetésben részesüljenek, még azt is bánják meg hogy a világra jöttek, ezek nem emberek hanem kegyetlen állatok.!!! Kitiltani ezt a sátáni fajtát Hazánk területéről, a megbízóikkal együtt.!!! Karigeri ebben a te kezed is benne van, ezért is mentél abba az átkozott németbe.!!!
na4
2023-02-13 at 08:59
Az antifák a legnagyobb nácik. Megzsákolni az összes tetves retket!
K
2023-02-13 at 08:30
Egyszerű a megoldás …:
Ki kell utasítani Magyarországról Samantha Power USAID igazgatóját, Cseh Katalint, Soros Györgyöt és szervezeteit, az ANTIFA-kat, a CIA embereit.
Ha az amerikai követség tagjai az észt osztják, akkor őket is ki kell utasítani Magyarország területéről.
Oda kell figyelni arra hogy a magyar titkosszolgálatok és más hatóságok is hatékony védelmet alkalmazzanak.
Ha nincs normális védelem, akkor úgy járunk mint Ukrajna, ami a CIA által irányított USA gyarmat.
Rakovszky Istvan
2023-02-13 at 08:25
A kulfoldi terroristakat egy mely kutba kene dobni azonnal az elfogasuk utan!
Ha a terroristak egy part tagjai, akkor azt a partot terrorszervezette kell nyilvanitani es a valasztasokon valo resztveteltol eltiltani!!!
angelblind652
2023-02-13 at 07:16
Ha tudta a rendőrség, hogy mi fog történni, EGYETLEN RENDEZVÉNYT SEM KELLETT VOLNA ENGEDÉLYEZNI. Egyébként valami mondja már el, hogy mi ez a rendezvény, ahova agresszív rendbontók érkeznek külföldről???