A nukleáris katasztrófa forgatókönyvét ismerteti egy ijesztően megalapozott könyvben Annie Jacobsen amerikai biztonsági szakértő. Ha pedig ez bekövetkezik, pillanatokon belül a dinoszauruszok időszakában találhatjuk magunkat.
Lehet, hogy az amerikai elhárító rakéták célt tévesztenek, így nem semmisítik meg az észak-koreai atomrakétát. Lehet, hogy Washingtonból nem érik el telefonon Moszkvát, és tévedésből az oroszok is beszállnak az atomháborúba. Lehet, hogy Amerikából már az orosz rakéták célba érése előtt megsemmisítő válaszcsapást indítanak Oroszország ellen. Sok lehet, de ha bekövetkezik, a Föld nagyjából olyan katasztrófát szenvedne el, mint 66 millió éve, amikor egy hatalmas meteorit pusztítása kiirtotta a dinoszauruszokat – írja Nuclear War: A Scenario című könyvében Annie Jacobsen. Az író több mint egy évtizeden át rengeteg amerikai illetékessel, köztük volt védelmi miniszterekkel, elnöki tanácsadókkal, atomkutatókkal beszélt az anyaggyűjtéshez. Megismerkedett olyan iratokkal is, amelyeknek a titkosítását nemég oldották fel. A forgatókönyv tehát, amelyet felvázol, egyáltalán nem légből kapott, bár igaz, hogy ennyi véletlen szerencsétlen összejátszásának a valószínűsége nem túl nagy.
Tévedések, rossz helyzetfelmérések vagy akár egy diktátor őrült pillanatai elegendőek a katasztrófához. William Perry, aki Bill Clinton elnök idején volt védelmi miniszter, úgy véli:
Ma közelebb vagyunk egy – akár véletlen – atomháborúhoz, mint a hidegháború idején.
Jacobsen azzal kezdi a hátborzongató történetet, hogy Észak-Korea egy interkontinentális rakétát indít Washington felé. Az amerikai SBIRS műholdas felderítő hálózat hamar észleli a rakétát. Tíz perccel a felbocsátás után már a pályáját is kiszámították: a Hvaszong-17 Washingtonba tart, és húsz perc múlva odaér.
Forrás: HVG; Fotó: EPA/RUSSIAN DEFENCE MINISTRY PRESS SERVICE
Beleskapitány
2024-04-22 at 17:20
Emlékeim szerint itt egyedül a ruszkik fenyegetnek atomcsapással. Ki is akkor az agresszor?
amintazvagyon
2024-04-22 at 02:00
a parazita agresszor amerikai elit világuralma atomvillanással kezdődött és amilyen görcsösen ragaszkodik hozzá-valószínű hogy azzal is végződik
Talpra magyar!
2024-04-21 at 19:11
Ahogy egymásután a balliberális zöld Bidenék Sorosék … költik a milliárdokat más nemzetek belügyeikbe beleavatkozásaikra lázításaikra országok közötti feszültségek háborúk szervezésükre elindításikra na ezek miatt nem volna meglepő.
Béla
2024-04-21 at 17:39
Egy amerikai biztonsági szakértő szerint 72 perc alatt újra a kőkorszakban találhatjuk magunkat, ha jön egy atomháború.
Robert Merle Malevil című regénye az ismeretlen okból váratlanul kirobbanó, az emberi civilizációt szinte teljesen elpusztító atomháború utáni világba visz el minket. A háborút csak kevesen élik túl véletlenül olyan helyeken, ahol ahol a kedvező földrajzi adottságok bizonyos védelmet tudtak nyújtani. A regény hőseinek a világégés okozta gyakorlati nehézségeken kívül meg kell küzdeniük a környéken felbukkanó túlélők fosztogató bandáival is, amelyek a megmaradt erőforrásokért élet-halál harcot vívnak és pusztulással fenyegetik az éppen csak újra kezdődő emberi együttműködést.
El kéne kerülni az atomháború felé sodródást.
Tüzszigeti
2024-04-21 at 17:05
Amit most Orbi posztolt a vilàghàborùs örvényröl azt nem nekünk magyaroknak kelett volna posztolnia hanem Brüsszelbe. A cpacon. A mégis engedélyezett jobbos gyülésen akkor a fél világ olvasta volna es lehet ébresztöként hatna. Mi tudtuk ezt eddig is ….mert eggyek vagyunk, egy nép ,egy vezetö,egy gondolkodas…maskepp nem lenne 60%
Gia
2024-04-21 at 16:27
Hiába a bunkerek , a nagy hatalmak oda bujnak, azok is megsülnek. Akkor lesz béke, a kibujjik a zöld ág a földböl.
x³👀
2024-04-21 at 15:52
Gayfaschiszta gendernáci pedofil buzi segg és szarbaszó spermanyelö liberalis kriminális rühes patkány diktatúra!
mirti
2024-04-21 at 14:33
talán nem kellene provokálni azt aki semilyen okot nem adott rá !!!!!…Per pillanat csak Európában legalább 400 mill. állampolgár látja úgy ,hogy itt háborút az USA jelenlegi vezetése, a Nato valamint egyes Nato tagállamok akarnak …de nagyon !!!! Ha el szabadul a pokol mindannyian odaveszünk még azok is akik olyan marhára akarják a háborút….Nem tudom milyen középkorról beszélnek ? ….Szent Péternél nincs középkor !
huda
2024-04-21 at 14:14
Ha kitör egy atom pusztulás az a kibaszott liberálisok miatt lesz ,de akkor ti is rábasztok selejt agyuak mert velünk együtt fogtok ti is megdögleni !!
TS
2024-04-21 at 14:13
Elég sok esetlegességet tartalmaz ez a forgatókönyv.
TalEle
2024-04-21 at 13:58
A rossz hír, hogy ez az “opció” közelebb van, mint gondolnánk…
ViAM
2024-04-21 at 13:30
Az utóbbi időben egyre többen írják ki magukból ebbéli vágyálmukat, avagy félelmüket, miközben az olvasók többségében utóbbit még jobban fokozzák. Szintén az utóbbi hetekben sok-sok cikk jelent meg arról, mit csomagoljunk be háború esetén, mit vigyünk magunkkal, vagy üljünk az asztal alá vészhelyzetben.
Volt, van és lesz annyi vészhelyzet, baj, gond ezen a Földön, hogy azokkal is nehéz megküzdeni, nem még a tudatosan “csinálttal”. Vagy nyomjátok meg azt a rothadt piros gombot, vagy a hülyék helyett helyett nagyon gyorsan üljenek össze azon józan gondolkodásúak, akik képesek visszaállítani a viszonylagos békét.