Németországban július végéig 655 bűncselekmény történt menedékkérőket ellátó intézmények ellen a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) kedden közölt adatai szerint.
A hivatal kimutatása alapján erőszakos bűncselekmény 118 esetben történt, ezek között 55 gyújtogatásos és 4 robbantásos támadás is van. A bűncselekmények 40 százaléka – 262 eset – rongálás volt, nagyjából 20 százaléka – 148 eset – pedig úgynevezett propaganda bűncselekmény, például alkotmányellenesnek minősített szervezetek jelképeinek használata. A 655-ből 613 bűncselekmény “egyértelműen szélsőjobboldali indíttatású” – közölte a BKA.
Tavaly egész évben tavaly 1031 menekültszállás elleni bűncselekményt jegyeztek fel, ami 418 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 199-hez képest. A legtöbb esetet – 472-őt – a menekültválság eddigi legsúlyosabb szakaszában, az utolsó negyedévben regisztrálták.
A bűncselekmények számának növekedési üteme az idén némileg lassult, de továbbra is “fenyegető méreteket ölt a szélsőjobboldali erőszak” Németországban – mondta Holger Münch, a BKA elnöke egy júniusi interjúban, amelyben kiemelte, hogy a menekültek témája révén a szélsőjobboldali szubkultúra olyan embereket is elér, akik eddig nem voltak szélsőségesek és nem voltak hajlamosak erőszakos bűncselekményekre, és ez a folyamat akár “terrorista struktúrák” kialakulásához is elvezethet.
A BKA kedden a menedékkérők, menekültek esetleges terrorista kapcsolatairól szóló értesülések számának alakulásáról is közölt új adatokat. Markus Koths szóvivő közleménye alapján az előző heti 410-ről 413-ra emelkedett azoknak az információknak, értesüléseknek a száma, amelyek külföldi terrorszervezetek Németországban tartózkodó feltételezett harcosaira vagy támogatóira, illetve feltételezett iszlamista háborús bűnösökre vonatkoznak.
Az értesülések többsége nem bizonyult megalapozottnak, sok esetben lejáratásról, hamis híresztelésről van szó – áll a közleményben, amely szerint 59-ről 62-re emelkedett az információk alapján indított nyomozati eljárások száma.
Forrás: MTI, Fotó: eurodenik.cz
khm
2016-08-03 at 11:09
Alex,Alex
A sóval beszántás helyett inkább valami totális fertőtlenítőszert,ha kérhetném….
Hátha azt a területet,még később is használnák az Emberek.
khm
2016-08-03 at 11:07
Ok,és okozat.
Vagy az arrafelé a “vezetésből” senkinek nem piszkálja a fejében levő valamit?
Példának ott van a szélsőbalos migráns. Természetesen reakciót vált ki a helybéliekből. Mivel a szélsőbal foglalt már, így csak a másik oldal jöhet szóba. 🙂
Braun
2016-08-03 at 00:37
Ugyan nem jó ezzel viccelődni, de meg kell állapítani, hogy ezeknél a németeknél már a koncentrációs tábor se olyan, mint régen.
Alex
2016-08-02 at 21:18
Inkább azokkal az erőszakos dolgokkal kellene foglalkozni amiket a befogadottak a menekülttáborokban és azon kivűl elkövetnek. Ami azt illeti és az összes “menekültet” kikergetném Európából és a táborok helyét sóval beszántanám.