„>Az ügyvédem szerint valószinüleg vissza kell még ülnöm egy pár hónapot, node nem érdekes a dolog inkább a börtön, mint egy >>Kaméliás hölgy<< előadás< – mondja és nevet” – jelentette Szabó „Képesi” István Mensáros Lászlóról 1959 tavaszán. A színészt ekkoriban ítélte 2 év 2 hónapra a bíróság az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepe miatt. Mensáros László biztosan nem volt boldog, fiának írt visszaemlékezése szerint félt, és már saját tehetségében sem volt biztos. Emberségét viszont végig megőrizte, hitét a börtönben találta meg, ahol – saját és Tolnay Klári visszaemlékezése szerint is – jobb emberré vált. A sok ügynök, vérbíró, ávéhás és munkásőr, hamis és valódi forradalmár mellett szükségünk van valódi, emberi, nem hamis hérosszá dagasztott hősökre is. Ilyennek érzem Mensáros Lászlót.
„Augusztus 4. Fiacskám! Megszakítom a fentieket. Ma inkább panaszkodni vágyom, mint gondolkozni. […] Úgy érzem, mintha a tétlenség üres órái kiszívnák minden gondolatomat, érzésemet, képességeimet.
Néha csak álomnak tűnik, hogy valamikor állítólag jó színész voltam, és azontúl voltak elképzeléseim mindenről, ami a színházat illette.
Ma semmim sincs, úgy érzem, ha arra kerülne a sor, hogy megint valami jót játsszak, nem tudnám eljátszani. Mintha nem is én lettem volna az, aki Debrecenben annyit dolgozott, tanult, tervezgetett. […]
Hiába járok és élek egyre óvatosabban, egyre növekvőbb félelemben, mintha csak állandóan figyelnének.
[…] Súlyosbította helyzetemet rendőrségi ügyem is. Beláthatod, az ilyesmi nem egyszerű dolog. Az ember idegrendszerét az ilyen megpróbáltatás olyan mértékben igénybe veszi, hogy bármennyire is sikerül egy ideig lelki fölényét és nyugalmát megtartania, előbb-utóbb engednie kell idegrendszer túlfeszítettségének. Azt az ilyen összeomlás után az ember újból regenerálódik. Úgy ébred fel belőle, mint egy gennyes fekély felfakadása után.” (Részlet Mensáros László: Intelmei fiához, Péterhez című írásából).
Latinovits Zoltán, Mensáros László és Gózon Gyula színművészek az Aranysárkány című film forgatásán / Fotó: Fortepan.hu
A fenti bejegyzést legendás színészünk 1958 nyarán jegyezte le, alig több mint két héttel ezután, augusztus 22-én tartóztatták le Budapesten, a testvére lakásán. A családja e borzasztóan nehéz időszakban Debrecenben élt. A visszaemlékezések szerint ezt megelőző kihallgatására barátja, pályatársa, Tolnay Klári kísérte be a Markó utcába.
Nem véletlenül idézték be: Mensáros László kiemelkedő szerepet játszott Debrecenben az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban (és utána is), tagja volt a városi forradalmi bizottmánynak, és kulcsszerepe volt abban, hogy színházban nem fajultak el az események. Ezt még a vele szemben elfogult bírósági ítéletben is elismerték.
Mensáros a Gyűjtőfogházban összekerült a zseniális Darvas Ivánnal, akivel színházi esteket szerveztek. Nem sokáig. „A fővárosból vonaton szállították Debrecenbe. A kísérő őr – szabályellenesen – nem bilincseli meg a művészt, az utasok előtt nem akarja nehéz helyzetbe hozni, Mensáros pedig becsületszavát adja, hogy nem szökik meg. A debreceni börtönbe 1958. augusztus 26-án fogadják be. A 497-189 törzsszámot kapja” – írták arra az 1990-es interjúra alapozva, amit Ablonczy László, Mensáros életének, ’56-os szerepének avatott kutatója készített a színészlegendával.
Tüntetők az Alföld palota előtt / Forrás:Debreceni Városi Könyvtár
Látjuk, hogy a színészt viszonylag későn érte el a megtorlás, de nem véletlenül. Meg volt tervezve az egész, lépésről-lépésre: „1958. június 16-án, amikor Nagy Imrét kivégezték, őrületes döbbenet ült rám, de fel nem merült bennem, hogy a dolgok csak most kezdődnek – mondta az előbb említett Ablonczy Lászlónak már 1990-ben (forrás Arcanum.hu). – Ma már tudjuk, az országos közhangulatra vártak.” Ablonczy: „És Kádárék megnyugodtak: elkezdhetik a bosszúhadjáratot”. Mensáros:
„Igen, most már úgy látták, bátran előszedhetik az összes kis csirketolvajt is.”
Csirketolvajokat összegyűjteni, horthystákat kivégezni
Csirketolvaj. (Nagyjából egy évvel ezelőtt követte el Kádár János emlékezetes kirohanását az Ideiglenes Intéző Bizottságon: „körmenetben kell [a volt „horthystákat”] bíróság elé állítani, halálra ítélni és kivégezni.”). Mensáros körül már 1958 tavaszától szorult a hurok. Ablonczy remek tanulmányához (és az abban idézett korabeli iratokhoz) fordulok: „1958. március 29-én […] Debrecenben >Összefoglaló-jelentés< készült >Mensáros László ügyében<. Az iratból kitűnik: a debreceni forradalmi bizottmány más tagjai ellen folytatott korábbi nyomozásban többen >Mensárosra mint hangadóra hivatkoztak<. Formálódott a rágalom-dramaturgia, mert a jelentés megállapítja: >… cselekménye bizonyítható, így a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel büntetési tétele 5–15 évig terjedhető börtön<. Egy megjegyzés is olvasható az irat végén:
Mensárost már őrizetbe kellett volna venni, de: >készülő magyar filmben szerepet játszott, így az őrizetbe vételből kimaradt. […] <”.
A Fortepan.hu-nak hála láthatjuk azokat a fotókat, amelyek 1957-ben, Fábry Zoltán: Bolond április című filmjének forgatásán készültek.
Kép a filmforgatásról / Fotó: Fortepan.hu
A képen túllépve, az időben visszalépve, megállapíthatjuk, hogy Mensáros Lászlót ’56 előtt sem hordta tenyerén a kommunista diktatúra. Bár a tehetséges fiatalember már 1946-tól színészetet tanult – közben a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színház ösztöndíjasa lett –, hiába került „polgári származásával” éppen Várkonyi segítségével a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, onnan 1949-ben politikai okokra hivatkozva eltávolították.
Ezután 1949. november 17-én Körmendnél tiltott határátlépést kísérelt meg, de letartóztatták, és 13 hónap börtönbüntetést kapott. Szombathelyen, majd a kaposvári börtönben raboskodott, kisfia és felesége közben otthon várták.
A tehetséget így sem lehetett elnyomni, 1952-ben Debrecenbe került, ahol 1957 szeptemberéig Csokonai Színház tagja volt. A debreceni forradalmi napokról Fülep Tibor újságíró írt hiánypótló munkát (tényleg, valahogy így kell elképzelni egy főszereplőket megszólaltató, bátor, ugyanakkor nem elfogult művet) ebből világosan megismerhetjük az eseményeket. Természetesen a bírósági iratokat is mankóként használhatjuk, ezeket az ÁBTL egyik dossziéjában találtam, amikor teljesen más kerestem, de világosan kiderül a sorokból Mensáros szerepe:
„A vádlottnak a debreceni >Forradalmi Bizottmány< ülésein több felszólalása hangzott el. – Azt, hogy pontosan mikor szólalt fel megállapitani nem lehet, csak azt nagyjából, hogy milyen kijelentések voltak.
Felszólalásai feltétlen uszitóak voltak, amelyeken hangoztatta, hogy >a szovjet csapatok azonnal hagyják el Magyarország területét, a Forradalmi Bizottmány addig ne ismerje el Nagy Imre kormányát, amíg szovjet csapatok vannak Magyarország területén. Beszédében utalt arra: >hogy a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok Budapesten tüzet nyitottak a szabadságharcosokra.”
Mensáros azt is hangoztatta, hogy „Magyarországról anyagi javakat, élelmet, gépeket, urániumot szállitottak ki ellenszolgáltatás nélkül, vagy csekély értékü ellenszolgáltatásért. A volt magyar kormány a szovjet kormány utasitására elzárta az utat a fejlett nyugati kultúra elől, az MDP. alá volt rendelve az SZKP.-nak. Követelte a varsói szerződés felbontását, –”.
Mensáros László / Fotó: Mensaros.hu
Azt hiszem egyet érthetünk abban, hogy a színész még a bírósági irat szerint is csak az igazat mondta el. „[…] követelte vádlott, szinte szinészi mozdulatokkal hangsulyozva mondókáját, hogy az Államvédelmi Hatóság tisztjeivel és sorkatonáival szemben egyaránt radikálisan járjanak el és kijelentette, hogy
>itt valami sötét aknamunka folyik, mert az ÁVH.-ok nemzeti szinü szalaggal takarják el a kék szint a sapkájukon és géppisztolyosan, oldalkocsis-motorkerékpárral járöröznek az utcákon. Addig nem lesz békesség, míg ezek fegyveresen járkálnak az utcán. […] <”.
Kirakták a téeszcsés szerelem dalnokát
Voltak egyéb bűnei is: „A szinházi >Forradalmi Bizottmány] 1956. november 1.-én határozatot hozott Péteri Lajos függetlenitett szakszervezeti funkcioniárus elbocsátására kommunista magatartása miatt. […]”. Ne restelljük leírni, hogy az eltávolított elvtársban egy elfelejtett nagy költőt, ködlovagot tisztelhetünk, erre a versre az Arcanum varázslatos folyóirat-adatbázisában találtam rá:
„Tszcs-ben arattunk tegnap,
Tűzkévéket szórt a meleg nap
Ránk s a forró eltikkadt tájra –
Gondoltam rád kis, szőke lányka.”
Péteri Lajos rímfaragó funkcionárius verse az Építünk debreceni folyóiratban jelent meg, 1952-ben, de nyilván nem „kultúrarombolásért” távolították el Mensáros Lászlóék.
Ami szép, az szép /Forrás: Arcanum.hu
A művész a tárgyaláson szembesült azzal, hogy mennyien (köztük sok színész) vallottak ellene. „Elmondhatom: sok kolléga vallomása meglepett – mondta erről a már idézett 1990-es interjúban. – Valószínűleg nem tudták, hogy ez valamikor az én kezembe juthat. A későbbiekben senkinek nem tettem ezért szemrehányást.
De fönntartottam magamnak azt a jogot, hogy akik megérdemlik, azoknak majd nem fogok köszönni.
És nagyon csodálkoztak ezen, amint visszahallottam.” Ablonczy: „Hosszú volt a lista?” „Hosszú. De egyébként nem foglalkoztam velük, semmiféle bosszú nem élt bennem. Én úgy fogtam fel, hogy a Jóisten ezt így akarta, ezen az úton nekem végig kell menni, és én ezt nem akartam feszegetni”.
Több színész vallott ellene
A bírósági iratok szerint Csorba László alezredes, Mervó Zoltán, Zeke László és Pogány Árpád is terhelő adatokat mondott Mensárosra, de a legszélsőségesebb vallomást az iratokban kommunistaként ismertetett Angyal Sándor és Siménfalvi Lajos művészek tették. Tény, hogy – ha minden igaz – a hajuk szála sem görbült. Igazságot nem tehetünk, az mindenesetre különös, hogy a többiek közül a debreceni „események” sűrűjébe keveredő Mervó Zoltán 1958. október 6-án jogerősen egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, de már 1958. november 3-án szabadult. Tehát egy hónapot sem volt bent. Lehet, hogy más oka volt, első látásra mindenesetre furcsa.
Angyal Sándor / Fotó: Operett.network.hu/
Ha őket megemlítettük, feltétlenül ki kell emelnünk Kerekes Gábor (a debreceni opera művésze) szerepét is. Ő kifejezetten védte Mensárost: „Kerekes tanu hangsulyozottan emelte ki a vádlott >baloldali< magatartását. Ez az állitás csupán a tanú nem tisztánlátására és elfogultságára jellemző” – söpörte le a bíróság:
„Nem csupán fasiszták fáradoznak a népi demokratikus rend megváltoztatásán, de azon fáradozik a munkáshatalom mindenrendű és rangu ellensége.”
Mensáros: Csöndesíteni a szélsőségeket
Az világos, hogy a színész mindkét szélsőség ellen fellépett, 1990-ben erről is szimpatikus önkritikával beszélt: „Voltak, akik a rendszer teljes fölbomlását ajánlották, nagyon komoly fölszólalások hangzottak el. Három embert tudok, aki él, vezető pozícióban van, aki ezeken jelen volt, s aztán a tárgyaláson is tanúsította, hogy hogyan történtek a dolgok.
Ma szégyellem, de a jó ég tudja, mitől, valóban hittem, hogy népi demokrácia. Én mindig amellett álltam, hogy ez a rendszer életképes. Hogy ez a rendszer teljesen életképtelen, arra később jöttem rá.
Abban a helyzetben úgy éreztem szükségét, hogy csöndesíteni kell a szélsőségeket. Legalább színházon belül.”
A bírósági ítéletetben erről ezt írták: „A debreceni Csokonai Szinházban az ellenforradalom idején különféle csoportosulások voltak. Volt egy baloldali csoport, idetartoznak a kommunisták, volt egy szélsőséges jobboldali csoport. [Nyilván az ő értelmezésükben szélsőséges – szerk.] Görbe Jánossal az élen és volt a vádlotték [Mensáros Lászlóék] csoportja, amelyik bár egyetértett a rendszerváltozással, de elitélte a szélső jobboldali csoport fasiszta izü kirohanásait és törekvéseit.”
Görbe János / Fotó: Manda.hu
A színész tagja volt annak a küldöttségnek is, amelyik a forradalmi napokban Budapestre ment. „Mentünk a Parlamentbe, de Nagy Imrével nem sikerült beszélni – mondta ugyanebben az interjúban. – Nagy Imrét láttuk, amint szép lassan, komótosan bejött, odamentek hozzá emberek, beszélgetett velük; aztán láttuk Maléter Pált. Losonczy Géza fogadott bennünket. Arra határozottan emlékszem, milyen megnyugtatóan beszélt.
Elmondta: ők, kommunisták, belátják, hogy nem sikerült az országot vezetniük. Nem érett meg a helyzet arra, hogy a kommunisták átvegyék az uralmat. Elrontották a dolgot, ezt be kell látniuk, már megoldás nincs, mint egy kisebbségbe visszavonulni, mint ahogy mindig is voltak, és átadják a terepet.
De nem adják föl a harcot, csak nem olyan eszközökkel folytatják, mint addig. Arról teljes mértékben letesznek, mondta, hogy vezető szerepet játsszanak a magyar politikában. Le kell vonniuk a tanulságot.”
Losonyczy Géza / Forrás: Cultura.hu
Munkástanács és sztrájk
A művész azok közé tartozott, akik a szovjet hadsereg bevonulása után sem adták fel a küzdelmet. Ítéletében kulcsszerepet játszott, hogy részt vett a debreceni munkástanács „szervezkedésben”. „Rövid idő múlva meghallottam, hogy Pesten a munkástanácsokat kezdik szervezni, éppen Kádár intenciójára. Akkor én ezt saját felelősségemre elkezdtem Debrecenben, úgy, hogy elmentem az embereket megkérdezni, hogyan indítsuk meg a munkástanácsokat. Vass Imrével [ Vass Imre MÁV ellenőr 5 év börtönt kapott – MG] beszéltünk erről.
Nagyon sok helyen jártunk, Kiss Tamásra emlékszem, Nagy Jánosra, Kulinékra [Kulin László]. Nem tudom, hogy honnan szedtük a neveket, címeket. Iskolákba mentünk.
A pesti munkástanácsokat szervezni kezdték, így az embernek az volt az érzése, hogy valamiféle változás fog történni. Ez decemberig tartott” – emlékezett az interjúban.
Ez és a sztrájk súlyos ítéletében is kiemelt szerepet kapott. Az iratok szerint Szedő Lajos színész lakásán „szervezkedtek”, ott találták ki, hogyan fognak sztrájkolni.
Két ítélet között Budapesten
Mensáros Lászlót ekkor 2 év hat hónapra ítélték, de ügyét 1958 decemberében a feljebbviteli tárgyaláson visszatették első fokra, ezután szabadlábon védekezhetett, és visszatért Budapestre. Tavasszal, 1959. április 9-én a debreceni megyei bíróság – a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében –négy hónappal mérsékelte korábbi büntetését, és 2 év 2 hónap börtönre ítélte. Ezután a Legfelsőbb Bíróság döntésére vártak.
Korábbi kutatásomból tudom, hogy ekkoriban találkozhatott Szabó „Képesi” István filmrendezővel, akit nem sokkal korábban szervezett be az állambiztonság. A múltjával nyilvánosan soha szembe nem néző Oscar-díjas rendező ezt jelentette:
„Mensáros László szinész – aki az ellenforradalommal kapcsolatos politika bünügyben vád alatt áll, szabadlábon védekezik. Jelenleg Budapesten tartózkodik, testvére – akivel nyáron egy nyaralóhelyen voltam – bemutatott neki az Egyetem espressoban. Filmekről szóló semleges beszélgetés után kijelentette, hogy nem játszott szivesen Pesten. Egy kedves szerepe volt csak, az >Anna Frank< Pétere, a többi csak olyan, hogy szivesebben ült börtönben, mint játszott. Kérdésemre, hogy mit vár a tárgyalástól, azt válaszolta:
>Az ügyvédem szerint valószinüleg vissza kell még ülnöm egy pár hónapot, node nem érdekes a dolog inkább a börtön, mint egy >>Kaméliás hölgy<< előadás< – mondja és nevet. Nagyon jó a hangulata.
Megjelent a főiskola Lumpácius Vagabundusz főpróbáján és nagyon vidáman viselkedett. Egy régi ismerőse ment el mellette, s csak hüvösen köszönt. Mensáros gúnyosan megjegyezte: >Fél idejönni hozzám<”.
Szabó István / Montázs: PS
A színész nyilván szerepet játszott. Nem hinnénk, hogy annyira jó volt a hangulata akkor, amikor már minden menthetetlennek tűnt, amikor százával akasztották fel a forradalmárokat, legyenek azok „fasiszták” vagy „kommunisták”. Ettől függetlenül jellemző Szabó István tartótisztjének értékelése: „Ugy látszik Mensáros biztos az enyhe itéletben, ezért viselkedik ilyen arcátlanul.” (Jelentés Budapest, 1959. május 5.). Enyhe ítéletről szó sem volt: a 2 év 2 hónapot 1959. szeptember 15-én a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa helyben hagyta. Az előzetesben töltött hónapokat beszámítva, a művész végül 1960. július 20-án szabadult Márianosztráról.
Kiegészíti ezt a hullámzó élettörténetet, hogy Mensáros László a fogságban „tért meg”. Addig sem volt ateista, de bent minden megváltozott, Tolnay Klári szerint is jobb emberré vált. Mensáros maga így írt erről: „És akkor, 1958 őszén a debreceni börtönben, ahol az egyik cellából a másikba helyezgették át az embert, egyszer csak összekerültem egy katolikus plébánossal. Sokat beszélgettünk és vitatkoztunk egymással. A keresztény hit igaz megértéséhez és átéléséhez ekkor még nem volt igazi affinitásom. Ez a pap minden reggel titokban misézett a cellában, felhasználva az édesanyja által küldött szőlőt és kovásztalan kenyeret, amit élelmiszercsomagban kapott. Egyik nap így szólt hozzám: – Holnap reggel az utolsó misémet mondom, mert megvonták a csomagkedvezményemet, holnapra marad még egy szőlőszem és egy kovásztalan kenyérdarabocskám. Ha részt akarsz venni ezen a misén, előtte meggyóntatlak.
Ez a felszólítás olyan volt számomra, mintha maga Jézus kínálná fel nekem a lehetőséget. Megrendítő hatással volt ez a nyilvánvalóan nem véletlenül kialakult helyzet. Döntenem kellett.
És akkor rájöttem, hogy nem filozofálgatni és okoskodni kell, vannak titkok, amelyeket el kell fogadni. Jézust nem logikával, hanem feltétlenül odaadással és szeretettel kell követni.
Gyóntam, megáldoztam. […] Ez az utolsó mise az én utolsó lehetőségem is volt arra, hogy visszatérjek és segítségével megváltozzam.” (Részlet a „Lázadó voltam” című írásból).
Egyedül Latinovits kereste meg. Színészlegendák a filmforgatáson / Fotó: Fortepan.hu
Kint a többi ötvenhatossal együtt sokáig a kitaszítottak életét élte. Mégis megtalálta az útját. Újabb részlet Ablonczy László 1990-es interjújából: Ablonczy: „Amikor kijöttél, a kollégák hogy viselkedtek?” Mensáros: „Sehogy, mert nem találkoztunk.
Amikor a Lónyai utcában dolgoztam, senki sem keresett meg, kivéve Latinovitsot.
Én se kerestem senkit, tudomásul vettem a helyzetemet, nem érintkeztem senkivel.” Ablonczy: „Az emberek befogadtak a börtön után?” Mensáros: „A Lónyai utcában írni-olvasni nem tudó emberekkel dolgoztam a pincében, ahol patkányok szaladgáltak. Ennél mélyebb már nincs. Ott is visszahúzódtam. Könyveket vittem, és olvastam. Borzasztó diskurzusok folytak körülöttem. Két hónap múlva, egy téli napon, egyszer csak megszólal valaki:
Mondd meg már, mit olvasol, baszd meg. Olyan jó ez? Mi ez? Olvass már föl valamit!
És elkezdődött az, hogy rendszeresen föl kellett olvasnom. Készültem mindennap, mint az előadóestre, Shakespeare-darabokkal, Arany János-, József Attila-, Szabó Lőrinc-versekkel, Shaw-darabokat olvastam fel, aztán az Oidipuszt és az Élektrát – elképesztő hatással! Mindegyiket egy kicsit magyaráztam. Ha én ezekén nem megyek keresztül, nem hiszem, hogy ez az átalakulás létrejött volna.”
Vörös Eszter, Szacsvay László és Mensáros László színművészek, 1974 / Fotó: Fortepan.hu
Mensáros Lászlót hosszú vezeklés után visszafogadta a “szakma”, még megélhette a rendszerváltást, emlékezetes szerepet kapott Nagy Imréék újratemetésén. Utólag olvasva különösen visszatetsző, hogy a Népszava Démon és angyal volt című cikkel emlékezett nagy színészünkre. Mácsai Pál színész-rendezőt idézték: „Mácsai szerint démoni és angyali alak volt egy személyben. Nem vált el benne a sötét és a világos lélek”.
Írták, mondták ezt Mensáros Lászlóról abban a közegben, ahol egy Major Tamást, egy Kardos Györgyöt csupán „ellentmondásos” emberként jellemeznek.
Ha arra gondolunk, hogy Mensáros Lászlót nem lehetett sem szélsőjobboldalisággal, sem társutassággal vádolni, talán megértjük, honnan jöttek ezek a jelzők. Hadd zárjam soraival a cikket: „A szeretet mindenki számára kötelező, kemény gyakorlat naponta, minden olyan órában, amikor az ember mások megértésével, meghallgatásával, figyelmességgel, tapintattal, alkalmazkodással, megbocsátással és végső fokon önzetlen segítséggel kerül szembe. Ez a küzdelem idestova harminc éve tart bennem, kisebb-nagyobb eredményekkel.” (Részlet a Lázadó voltamból).
Hamvasintezet.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS