Elon Musk és Mark Zuckerberg életpályája legkevésbé sem hasonlít, azonban van bennük valami közös: mindketten birtokolnak egy vezető közösségi oldalt. Míg Musk a Twittert, addig Zuckerberg a Metát, ezzel együtt a Facebookot, Instagramot, WhatsAppot és ki tudja, még mit ural. Kettejük között azonban van egy óriási különbség: amíg Musk maga a patás ördög, addig Zuckerberg egy földre szállt angyal. Ugyanazért ünneplik Zuckerberget, amiért Muskot korábban keresztre akarták feszíteni. Ha kíváncsi vagy rá, hogy pontosan miről is van szó, nézd meg a teljes videót!
Elon Muskot és Mark Zuckerberget azért is nehéz összehasonlítani, mert nem egy ligában játszanak. Elon Musk egy feltaláló, Zuckerberg pedig egy szerencsés fickó, akinek volt egy jó ötlete (ha valóban az ő ötlete volt). Amióta azonban Elon Musk uralja a Twittert, joggal hasonlíthatjuk őt a Facebook-császárhoz.
Elon Musk mikor vált közellenséggé?
Korábban még a liberális mainstream is hősként tekintett rá a világmegváltó Tesla és SpaceX miatt, ma azonban az egyik leggyűlöltebb név ugyanezen körökben. Ennek főleg az az oka, hogy Elon Musk végtelenül kártékonynak tartja a woke vallást, amit a liberálisok vakon és kérdés nélkül követnek, a Twitter felvásárlása (és felszabadítása) után ennek pedig hangot is adott. Erről bővebben itt olvashattok.
Miután megszüntette az ideológiai alapú cenzúrát a Twitteren, és bebizonyította, hogy a Twitter valójában a demokraták meghosszabbított keze (és füle) volt a választások alatt, Musk közellenséggé vált. A CNN egészen odáig ment, hogy kijelentette: a Twitter leleplezése veszélyt jelent a demokráciára. A hazugságra épülő demokrácia elvégre sokkal fontosabb, mint az igazság. Aki pedig ezt kétségbe vonja, az szintén a demokrácia ellensége.

Forrás: barrons.com
De Elon Musk itt nem állt meg. Elkezdte átszervezni a Twittert: kirúgta a haszontalan munkatársakat, az önkényes cenzorokat és mindenkit, akire szerinte nem volt szükség. A korábban szó szerint ugyanezzel lebukott CNN persze azonnal azt kezdte terjeszteni, hogy Musk megbolondult, nem ért a Twitterhez, egy kontár, nagyra nőtt gyerek, és ami a csövön kifért. Annak idején Trumpról is ezt terjesztették, de egy kiszivárgott felvételen beismerték, hogy ezt csak kitalálták (a videót ide kattintva tudod megnézni). A Musk elleni hecckampánynak köszönhetően a Twitter-részvények esni kezdtek, amit a liberálisok az igazuk bizonygatására használtak.
A Twitter köszöni szépen, jól van
Mark Zuckerberg nagyon melléfogott a Metaverzummal, a Facebook részvényei pedig esni kezdtek. Zuckerberg tízszer annyi embert rúgott ki, mint Musk, és hozzá hasonlóan rengeteg pénzt bukott. Zuckerberg ettől persze még nem lett dilettáns, kontár vagy infantilis. Akkor sem szidták, amikor Musk módszereit kezdte el másolni, hiszen ő egy remek ember.
Amiért Elon Muskot keresztre akarták feszíteni, az Zuckerberg esetében meg sem kottyant nekik. Zuckerberg egy kedves fiatal üzletember, akit sajnálunk, mivel 20 ezer embertől kellett elbúcsúznia. Elon Musk azonban maga a patásördög, amiért kirúgott 2000 mihasznát. Elon Musk ostobasága csődbe viszi a Twittert, Zuckerberg azonban nem ostoba, mindössze kipróbált valami újat, ami sajnos nem jött be neki.
proton
2023-06-09 at 15:56
Első körben átmenekülni a twitterre a faceról.
Aztán figyelni. Mert lehet hogy Naprózsának megint igaza lesz.
Addig viszont időt nyerni.
apro_marosan_petergabor
2023-05-03 at 13:50
Cukorhegy bácsi nem akar nyugdíjba menni? Esetleg elköltözni egy lakatlan szigetre, s kukorica és czukornád termesztéssel foglalkozni?
Puncius Pinatus
2023-05-03 at 05:45
Meg a fitymájuk sem egyforma.
Q
2023-05-03 at 01:35
Vannak itt még egyéb szálak is…
Fölfuttatták Muskot, különféle – köztük katonai – megrendelésekkel, de “törököt fogtak, nem ereszt”.
A twitter eladásával sok pénzt zsebeltek be, de arra nem gondoltak, hogy mindez a nyakukba visszafolyik…
Az ukrajnai háborút mobiltelefonozást műholdjaival támogatja, szinte ingyen.
Megpróbált pénzt kérni érte, rossz fiú lett belőle, gyorsan vissza is lépett.
Naprózsa
2023-05-03 at 01:07
Musk férfiszabó. Vagyis csak fiúgyerekei születtek. Attól pöccent be a woke ellen mert állítólag az egyik fia most kitalálta, hogy ő nő akar lenni.
Amúgy nehéz eldönteni, hogy Musk valójában velünk, emberiséggel van, vagy csak egy gyűjtőplatformot üzemeltet, ahova menekülnek a normálisok, aztán a Bilderberg könnyedén levadászhatja őket.
Tetszik ugyan amit Musk csinál, de sem az elektromos önvezető autó, sem agyhoz kapcsolható chip sem tetszik, mert gyanús, hogy a Bilderberg is ezeket akarja megvalósítani, s mi csak egy színjátékot látunk.
X atkák
2023-05-02 at 23:57
Ádám, ez egyáltalán nem “kettős mérce”, csak nagyon felszínesen nézve az. (mivel az esetleges szándékra utalna). Hanem szisztematikus marxista-maoista megsemmisítés. (mivel az tervezett hibrid háborúra utal [5GW])
“A baloldal által felvetett ügyek soha nem magukról az ügyekről szólnak — mindig a forradalomról szólnak.” (Stephen C. Coughlin, unconstrainedanalytics.org
Egy permanens globalista-kommunista világforradalomról van szó.
Ezért amikor az ellenség által felvetett ügyekre azok szó szerinti kontextusában reagálunk máris defenzívában vagyunk. És az ellenség tervei szerint kötjük le az energiáinkat, önkéntelen kontrollált ellenzékként.
Egy kreált marxista ideológiai ügy ellenzése és támogatása ugyanúgy hízlalja magát a hamis ügyet — miközben az ellenség stratégiai terveit az egész folyamat előmozdítja.
Musk is kontrollált ellenzék — aki az egyén mint olyan és a nemzetek megsemmisítéséhez asszisztál középtávon az ENSZ Agenda 2030 célrendszere alapján.
FRICZ TAMÁS cikke:
magyarnemzet.hu/velemeny/2023/05/a-veszelyek-amelyek-a-kovetkezo-evekben-varnak-rank
X atkák
2023-05-02 at 23:31
Globalista kommunista bábszínház.
Musk projektjeit a Pentagon fizeti. Kontrollált ellenzék. Neuralink agycsip — út a totalitárus uralomhoz a WEF agenda szerint.
Semmivel se jobb mint a Cukker (és az is csak egy birkaterelő bábu, akit ugyanígy ajnároztattak 15 éve).
Cukker vs Musk = Jó rendőr vs rossz rendőr mese. Aki beveszi az bégessen is.
moliere
2023-05-02 at 23:24
Behozhatatlan hátrányok:
– nem eccájggal keresztelték, no comment
– nem úgy lopta mások ötletét, termékét – ez egy tolvaj világban megbocsáthatatlan, nem zsarolható
– nem egy középszerű fasz, hanem van egyénisége – ez egy agymosott világban maga a gonosz
😀
Vajon melyikükről van szó?
Egyik kutya, a másik eb
2023-05-02 at 21:57
“Elon Musk végtelenül kártékonynak tartja a woke vallást”
/
És ugyanolyan irtást rendez a Twitteren, mint a másik a fb-on.
A napokban sorra takarította ki a hívő keresztények posztjait!
víg gyula
2023-05-02 at 20:44
Hát az üzlet, az üzlet. Ja ez az azonosság!:) Akkor mi a külömbség? Ezek nem azok, akiknek láttatják magukat. Lehet, hogy nem is tudják mi az azonosság és a külömbség. De van terük mutatni ezt is, azt is.
Tudományos libsizmus
2023-05-02 at 20:15
Más különbség is van közöttük, de az nem píszí.