Szeptember utolsó hétvégéjén tartják Szlovákiában az előre hozott választásokat és úgy tűnik az indulatok is kezdenek elszabadulni a nagy nap közeledtével. Robert Fico pártjának, a SMER-nek a sajtótájékoztatója zajlott ugyanis migrációs témában, amikor a volt miniszterelnök megafonnal és terepjáróval jelent meg a helyszínen, majd az őt fegyelmezni próbáló volt belügyminisztert mellkason rúgta.
A Smer jelöltjeit szerda reggel „lepett meg” egy terepjáró, amelyben Igor Matovič ült. Az OĽaNO elnöke mikrofonnal a kezében, megafonnal felszerelkezve hajtott el az ellenzéki politikusok mellett, és azt üzente a választóknak, „mi nem adunk el titeket a maffiának”.
A reakció nem váratott magára sokáig, a párttagok egy csoportja odament a járműhöz, Robert Kaliňák pedig először szóban vonta kérdőre Matovičot, majd fizikailag is nekiesett – írja a Markíza.
A volt belügyminiszter megpróbálta kitépni az exkormányfő kezéből a mikrofont, miközben ő folytatta a beszédét.
A felvételek tanúsága szerint ezután Matovič mellkason rúgta Kaliňákot – a Smer jelöltje, Richard Glück erre ököllel válaszolt. Az egész jelenetsort kamerák rögzítették.
Forrás: Újszó, fotó: videókivágás
úgyamintvan
2023-09-14 at 03:32
Sorosék ebben mesterek:remekül egymásnak tudnak uszítani embereket,népeket-méghozzá egy
nyomorult libsi firkász halála ürügyén(Ficot is azzal buktatták meg-a szlovákok is olyan
befolyásolható idióták mint az ukránok,lengyelek stb)
moliere
2023-09-13 at 20:33
Ahol ilyen indulatok vannak, ott talán nem kell attól tartaniuk a kormánypárti szavazóknak, hogy a kormányuk a számukra hányingerkeltő ellenzéket a közösből etetik…
(Pedig a szavazóik lehet, hogy nem is utálják egymást ennyire – nálunk pont fordítva van. Tömik egymás zsebét, tolják a színjátékot, a szavazók pedig inkább savazók.)
moliere
2023-09-13 at 20:30
Úgy látszik, hogy náluk nem tagja az ellenzék a helyi NER-nek. 😀 😀 😀 😀
(Vagy a kormány…)
Édi
2023-09-13 at 19:13
Ahogy elnézem a járgányt, nekik is gurítottak.
Nem is az a probléma, hanem a célországban a honi megbízott elosztó először lenyúl egy kicsit, aztán többet és a végén minden befut valahová. De nem pont oda, amire és ahová a demokraták szánták. Itt is azon állhat a balhé, a pénzen.
Miért? Nálunk a kampányra fordítottak? Inkább befutott egy “céghez”, akik vigyáznak rá állítólag.
Királytigris
2023-09-13 at 19:04
Ott is működnek Szaros Gyurka sameszai….
Szarosék nem akarják Ficót, ezért ráküldik egyik sameszát, hogy provokáljon.
2 ÉNAKI
2023-09-13 at 18:38
Na,azt azért el kell ismerni,hogy Robert Fico nyerne,nekünk jót tenne.
Mandula
2023-09-13 at 18:23
eltették a sorosi lovét ide vezetett.
Itt is ölhetik még egymást a guruló dollárokért.
lesi
2023-09-13 at 17:25
nem festem az őrdögöt a falra de figyeljétek meg nálunk is lesz ilyen
Szabadbőcsészek
2023-09-13 at 17:09
Ott is Mamuszos kezeli az átszállót?!😂
Hatot egy csapásra
2023-09-13 at 17:02
Nálunk pártalapon ment Hadházy főszereplésével. Lecsapták, mint szűcs a legyet.
Gullwing
2023-09-13 at 17:01
Bunkó vagy tót.😣
Mekkelek
2023-09-13 at 16:23
– Melyik a jó szlovák?
– Amelyik a párját ritkítja.
hozzaszolo
2023-09-13 at 16:20
Nagyon lájtos ez a szlovák választás. Semmi akasztás, semmi tarkólövés, semmi IFA plató, semmi lámpavas, semmi földönfutás, semmi Magukat is el fogják vinni. Illetve ez utóbbi azért van. Na, hiába a példa ragadós.
Lesz ez még így se!
2023-09-13 at 16:17
Jogállamisági eljárás, hetes cikkely?
Várom a mindenható unió reakcióját!
Theo
2023-09-13 at 15:43
Mostanában próbálják a parlament és a választások méltóságát lerombolni.
Ukrajnaban is parlamenti verekedesekkel kezdték, öltönyben, nyakkendőben. Láthattuk, hogy milyen minőségű embereké a hatalom.
Sztem nálunk is próbálkoztak, Szabó Tímea, az uvoltozesevel, Tordai a tenyerébemászó pofaval végrehajtott irritáló akcióival, Hadhazy módszeres cukkolasaival,a Baltafeju a padjaval, minden baloldali polgármester az autósok felesleges vegzalasaval, a buzik nyomultatasaval, annó a TV folyosóin való rohangalassal, mind-mind arra játszanak, hogy kiboruljunk és vágjunk be nekik végre egy nagyot.
Hogy erre miért akad önként jelentkező, az jó kérdés.
Orientál
2023-09-13 at 15:11
Ez ám a balliberális zöld trianoni mentalitás na ilyen helyi verekedős veretős csicskáik vannak Soroséknak ott is.
tyotya
2023-09-13 at 14:36
Nem a tótok voltak a legélesebb kések a fiókban. Sebaj, majd kitalálnak maguknak néhány magyar Nobel díjast és tótosítják. Az ilyesmiben van gyakorlatuk.
Alfonzó
2023-09-13 at 14:22
Nekiment, mint tót az anyjának.
Her
2023-09-13 at 14:18
Mi Magyarok vagyunk hülye türökèppes nèp Minden règi Trianoni rèszt már vissza kellett volna szerezni az ilyen ès az ukrániai primitivektöl. Akár uniós pènzekböl visszavásárolni. Minek ezeknek Ország mikor lehetnènek kisebsègbenis.
Rolo
2023-09-13 at 14:04
t2023-09-13 at 13:48
🤣🤣🤣🐛🐛🐛🧔♀️🧔♀️🧔♀️
Jaj már azt hittem kinőtted a fürdőrucid 😁😁🧔♀️🧔♀️
De nem jó meg rád…csak egy kicsit megint szorít…puncikába🤣🤣🤡🤡🐛🐛🧔♀️🧔♀️🤭🤭🤫🤫
Joris
2023-09-13 at 14:04
Azt csinálta ami a lényege.
chatillon r
2023-09-13 at 14:00
helyi hadházy vagy a régi kisgazda balhék szintje
Vackor
2023-09-13 at 13:34
Hát kéremszépen virágzó demokráciákban, ahol minden rendben van a jogállamisággal, így szokták!
Hadházy Lóf.sz Ákos meg Jakab Parizer Péter valami hasonlónak a meghonosításán fáradozik, szerencsére egyelőre kevés sikerrel.
gyozo2018
2023-09-13 at 13:32
Beköszöntött a szeptember. A szlovák kormányban alacsonyan
szállnak a pofonok és rúgások.
Nagy lehet a tét. Mintha a szomszédos U Krajinából vették volna a mintát.
DörrögZuldán
2023-09-13 at 13:11
Már csak egy kávét …
ViAM
2023-09-13 at 12:54
A félig “művelt fajankók”.
Cuki
2023-09-13 at 12:49
MI A FASZOM 🤣🤣🤣🤣
Ungarn über alles !
2023-09-13 at 12:45
ez csak a tót (politikai) kultúra igen keskeny szegmense
épp ezért üdítő ilyesmit látni
Tudományos libsizmus
2023-09-13 at 12:44
Teszik mindezt ősi magyar területen.
khm
2023-09-13 at 12:41
Tetszik,amikor a szlovák tolvajok ütik egymást.