Nyolc nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt a szélsőségek elleni mozgósításra kérte a választókat Emmanuel Macron francia államfő-elnökjelölt szombaton, az első és egyetlen választási nagygyűlésén, amelyen 35 ezren gyűltek össze Európa egyik legnagyobb sportlétesítményében, a Párizshoz közeli Nanterre városában található Défense Aréna stadionban.
A francia elnök két és fél órás beszédet tartott a francia tévékommentátorok által a Super Bowl, az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga döntőjét idéző hangulatban. Míg legfőbb riválisa, Marine Le Pen, a szuverenista Nemzeti Tömörülés jelöltje a franciákat leginkább foglalkoztató gazdasági kérdésekre, mindenekelőtt a vásárlóerő javításának ígéretére építő kampányával járja az országot, a jelenlegi elnök elsősorban az elmúlt ötéves mandátuma szociális eredményeit helyezte előtérbe.
A projektünkből lett az eredményünk. Megcsináltuk!
– mondta a francia nemzeti színekbe öltözött tömeg előtt Emmanuel Macron.
A haladás küzdelme a befelé fordulással szemben, a patriotizmus és Európa küzdelme a nacionalizmusok ellen. Ilyen egyszerű a választás áprilisban
– fogalmazott.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok
korrupt européerek
2022-04-03 at 13:17
Macron a transzszexuális szadomaz metroszexuális mosómedvéket, az iszlamista migránsokat és az Európai Egyesült Állatok híveit kéri, hogy lépjenek fel a szélsőségesek ellen.
Ungarn über alles !
2022-04-03 at 09:56
NOmentum
21:51
…egyre kevesebbet hallunk a “Prime Madam”ról – lehet hogy már a legjobb restaurátorok sem tudják médiaképes állapotba hozni ?
Torockó
2022-04-03 at 08:51
Emanuel Macron önmaga, azaz a szélsőséges Macron ellen pofázott. Ahogyan hétről-hétre szétverette a demonstráló franciákat, az terrorizmusnak is nevezhető. Zsebdiktátor.
A Nagy Testvér figyel téged
2022-04-03 at 04:24
Mit csináltak meg? Agyonverette a sárgamellényeseket, el Iszlamizálta az országot, egekben az infláció, megfizethetetlen az élelmiszer, az üzemanyag, stb, stb! Ezeket? Nagy alakítás volt!
Orientál
2022-04-03 at 00:28
Macron miatt franciáknál – mint általában nyugaton – egyre több a dolgozni nem akaró ismeretlen gazdasági migráns.
NOmentum
2022-04-02 at 21:51
Az szélsőség, ha egy kisfiú elveszi az őt megrontó tanárnénit feleségül?
Csak kérdezem.
na4
2022-04-02 at 21:48
Késö. Hajrá LePen!