Pesti Srácok

Szita Károly: Érdemes erőt meríteni az igaztalanul meghurcoltak erkölcsi fölényéből

null

A magyarságnak érdemes erőt merítenie az igaztalanul meghurcoltak erkölcsi fölényéből, az elmúlt száz év heroikus küzdelméből, valamint az utóbbi évtized magyart a magyarral összehozó, igazi nemzeti politikájából – hangoztatta Kaposvár polgármestere a somogyi megyeszékhelyen, csütörtökön.

A nemzeti összetartozás napján, a trianoni békediktátum századik évfordulóján a Berzsenyi parkban álló trianoni emlékműnél rendezett városi megemlékezésen Szita Károly hangsúlyozta: a jövő minősége múlik azon, hogy a magyarok miként gondolkodnak a múltjukról, arról, ami velük, őseikkel, a hazájukkal történt.

– fogalmazott. Szita Károly közölte: amikor 1920. június 4-én 16 óra 32 perckor megkondultak a harangok, "a szövetségesek azt gondolhatták, temetjük önmagunkat, és talán mi is úgy éreztük akkor, de abban a pillanatban valójában egészen más történt: hallható jelét adtuk annak, hogy a köztünk levő kötelék nem anyagi természetű, a magyar emberek könnyezve ölelték meg egymást".

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a polgármester. Hozzátette: "ezért nem engedtünk a fasisztáknak és a kommunistáknak sem, ezért éltük túl a német és a szovjet megszállást is, ezért nem engedjük ma sem, hogy politikai kalandorok, önjelölt megmondóemberek, pénzéhes bankárok és szélhámosok diktáljanak új trendeket nekünk, hogy mások mondják meg, hogyan, s kivel éljünk együtt, mit tartsunk követendőnek, miért lelkesedjünk".

– jelentette ki. Szita Károly úgy vélte, Trianonnal "azt akarták, hogy erőnk mások erejévé váljon, megszűnjön az ezeréves állam, megszűnjön a magyar szó".

– vetette fel. A politikus értékelése szerint elődeink "csodát tettek, összekapaszkodtak, megerősítették hitüket, magyarságukat, mert az életet tovább kellett vinni a családban nevelkedő gyermekek, a szülőföldjükön idegenné lett rokonok, barátok, nemzettársak miatt, s azért, hogy megmutassuk: a magyart nem lehet megroppantani, nem lehet kiűzni a Kárpátok bércei közül, mert ez a mi otthonunk".

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt