Pesti Srácok

Ez az igazi háromszázhatvan fokos fordulat: visszaveszi régi nevét a Jobbik

null

A Jobbik új elnöksége mindent megtesz, hogy levetkőzze magáról Jakab Péter örökségét, és a jelek szerint a Gyöngyögyösi Márton féle új megújulás sem az a vonal, amit szívesen követnének, ezért jobb híján fogták magukat a legutóbbi elnökségi ülésükön, és visszavették a régi nevüket.

A Jobbik 34. kongresszusának küldöttei megszavazták a párt korábbi nevéhez való visszatérését, ismét Jobbik Magyarországért Mozgalom néven folytatja munkáját – közölte Adorján Béla, a párt elnöke szombaton az MTI-vel.

Az ellenzéki politikus a pénteken tartott kongresszus döntéséről beszámolva azt írta: a régi névhez való visszatérés azt a szándékukat fejezi ki, hogy legfontosabb céljuk, és közösségük egyetlen kijelölt útja a nemzeti érdekképviselet.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Adorján Béla.

– írta a pártelnök a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Jobbik