Pesti Srácok

Faji alapú toborzásba kezdett a BBC, diszkriminálják a fehér embereket

Faji alapú toborzásba kezdett a BBC, diszkriminálják a fehér embereket

A BBC diszkriminációs vitát robbantott ki, miután csak etnikai kisebbségekhez tartozó személyek jelentkezhetnek az általuk meghirdetett gyakornoki állásra. A pozíció ugyanis „csak fekete, ázsiai és etnikailag különböző jelöltek számára nyitott”, az ideális jelölt tehát nem rendelkezik fehér faji örökséggel...

Alig két hónapja írtunk arról, hogy faji alapú toborzásba kezdtek Londonban – most a BBC állt elő egy olyan programmal, ami szerintük segíti az esélyegyenlőséget. A műsorszolgáltató egyéves, 17 810 font díjazású gyártásvezetői gyakornoki pályázatot hirdet Glasgowban, de az állás „csak fekete, ázsiai és etnikailag különböző jelöltek számára nyitott” – minderről a Daily Mail számolt be részletesen.

A lap azt írja, hogy a 2010. évi egyenlőségi törvény értelmében a pozitív diszkrimináció törvénytelen, de a „pozitív fellépés” megengedett a gyakornoki és gyakornoki szerepkörök esetében azokon a területeken, ahol alulreprezentáltnak számítanak. A hirdetést a Creative Access osztotta meg a neten, akik kifejezetten az „alulreprezentált” etnikai hátterű emberek elhelyezésében vállal oroszlánrészt a brit munkaerőpiacon. Az, akinek sikerül megszereznie a gyakornoki pozíciót, olyan népszerű BBC-műsorok elkészítésén dolgozhat, mint a Springwatch, a The One Show és a The Truth About sorozat – számol be a Daily Mail cikke a részletekről. Hozzáteszik: a Creative Access hirdetése alapján az a jelölt esélyes, aki a televíziózásban szeretne karriert építeni és persze élénken érdeklődik a BBC Studio iránt.

A vállalat bristoli székhelyű természettudományi osztályán a közelmúltban egy kutatói gyakornokpozíciót is meghirdettek, de csak az etnikai kisebbségi hátterű jelöltek pályázhattak arra. Ez persze ismerős lehet, hiszen ahogyan arról a PestiSrácok elsőként beszámolt a hazai sajtóban, a Transport for London (TFL) – a londoni közlekedésszervező hivatal – is megtiltotta, hogy fehér emberek jelentkezzenek szakmai gyakorlatra. A szervezet – amelynek elnöke Sadiq Khan londoni polgármester – már csak etnikai kisebbségekhez tartozók jelentkezését fogadja el. A honlapjukon található felhívás szövegében az áll, hogy a Stuart Ross kommunikációs gyakorlatra jelentkezéshez „fekete, ázsiai és kisebbségi etnikai hátterűnek kell lennie, aki valamilyen afrikai, afro-karibi, ázsiai vagy más, nem fehér örökséggel rendelkezik”. A Stuart Ross gyakorlati program ezzel nem kicsit valósítja meg a fehér emberekkel szembeni rasszizmust, azonban a diszkrimináció mégsem most kezdődött, hanem évekkel ezelőtt.

PestiSracok facebook image

Tegnap este a BBC nem hozta nyilvánosságra, valójában mennyi képzést hirdettek meg hasonló feltételekkel, de a szóvivő azt hangsúlyozta:

A BBC korábban arról beszélt, hogy „büszkén” segíti az alulreprezentált csoportokhoz tartozó embereket abban, hogy ismert médiaszakemberré váljanak. Hozzátették: bár komoly siker, hogy hatszázalékos bérnövekedést valósítottak meg az elmúlt négy évben, azonban a legmagasabb fizetéssel rendelkezők közül még mindig csupán 18 százalék fekete vagy etnikai kisebbséghez tartozó munkavállaló. Tim Davie, a BBC főigazgatója szerint a legjobban fizetett sztárok sokszínűségének hiánya azt jelenti, hogy a műsorszolgáltatónak „több tennivalója van” a kérdésben. Szavai szerint

Az intézkedés elég nagy port kavart – Joe Ventre, a TaxPayers' Alliance digitális kampánymenedzsere ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Az Adófizetők Szövetsége sem hagyta szó nélkül a BBC programját, közleményükben azt írták: a BBC licencdíja tisztességtelen azokkal az emberekkel szemben, akik már adófizetők. A Creative Access egyelőre nem válaszolt a sajtómegkeresésekre.

Mint arról korábban részletesen írtunk: a BBC 2021-ben már okozott kisebb botrányt azzal, hogy megtiltotta a fehér britek számára a jelentkezést az egyik médiagyakornoki pozícióra. Az Egyesült Királyságban a fehér jelöltek kizárása mégsem számít rasszistának, sőt, még diszkriminatívnak sem, mivel azt a jelenleg is hatályos, 2010-es törvény az egyenlőségről lehetővé teszi a vállalatok számára...

Forrás: Daily Mail; Fotó: BBC

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?