Pesti Srácok

Farkas Örs: Orbán Viktor 2020-ban már tizedik éve fog kormányozni

Március közepén indul a nemzeti konzultáció. Immár 9. alkalommal kéri ebben a formában az emberek véleményét a magyar kormány. Mik lesznek a mostani konzultáció legfontosabb kérdései? – többek között ezt is megtudhattuk A nyolcasból. G. Fodor Gábor vendégével, Farkas Örssel, a Kormányzati Tájékoztatási Központ frissen kinevezett szóvivőjével rendhagyó hétértékelőt tartott, amelyben szó volt a magyar miniszterelnök berlini látogatásáról, a balatonfüredi kihelyezett frakcióülésről, és az országértékelő is terítékre került.

– jegyezte meg feladatairól a beszélgetés elején Farkas Örs, aki az elmúlt években főként elemzőként vett részt a politikai életben, most azonban egy másmilyen szerepben igyekszik hasonlóan helytállni a Kormányzati Tájékoztatási Központ frissen kinevezett szóvivője.

– folytatta beszélgetését Farkas Örs G. Fodor Gáborral az Európai Unió, valamint a tagállamok helyzetét elemezve. Az Európai Unió erőviszonyai a britek kilépésével megváltoztak. Ez az erőviszony a forrásokban és azok elosztásában egyaránt megmutatkozhat.

– fejtette ki Farkas Örs, majd folytatta gondolatait:

Az Európai Unió, Németország ügyeit követően Berlinről Balatonfüredre helyeződött át a beszélgetés a kihelyezett frakcióülés kapcsán. Majd a közelgő, immár kilencedik nemzeti konzultáció is szóba került.

– fogalmazott Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője, majd Orbán Viktor miniszterelnök 22. évértékelő beszédéről is tett említést:

Forrás: Hír TV

PestiSracok facebook image