Felkerült Novák Katalin hivatalos lemondó nyilatkozata az államfői pozícióról a parlament honlapjára, melynek értelmében innentől kezdve az Országgyűlésnél pattog a labda. A képviselők ugyanis visszaküldhetik még a köztársasági elnöknek a lemondását, hogy fontolja meg újra a döntését. Skrabski Fruzsina, Novák egyik tanácsadója pedig azt kéri az emberektől, hogy írjanak az országgyűlési képviselőiknek, hogy ne szavazzák meg Novák távozási szándékát. Mindeközben már több név is előkerült a kalapból, akik átvehetik az államfő szerepét.
Február 11-i keltezéssel írásban is benyújtotta lemondását Novák Katalin államfő az Országgyűlés Hivatalának. Innentől pedig a képviselők döntésén múlik, hogy azt elfogadják-e vagy sem. Elkerülvén a “hirtelen felindulásból elkövetett” lemondást a következő a menet:
- A lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozatára is szükség van.
- Az Országgyűlés tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg.
- Ha a köztársasági elnök az elhatározását írásbeli nyilatkozatával fenntartja, a lemondás tudomásulvételét az Országgyűlés már nem tagadhatja meg.
Mivel Novák nem jelölt meg időpontot a lemondását illetően, ezért a törvény szerinti megbízatása az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata meghozatala napján szűnik meg. Február végéig tehát formailag mindenképp marad a helyén Novák.
Az államfő sorsáról a továbbiakban az országgyűlési képviselők döntenek, nekik kell megszavazni, hogy elfogadják a lemondást, amire előreláthatóan a tavaszi ülésszak első napján kerül sor. Skrabski Fruzsina, az államfő egyik tanácsadója azonban küzd főnökéért. A dokumentumfilmes ugyanis egy bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán arról, hogy az emberek írjanak az országgyűlési képviselőiknek arra buzdítva őket, hogy ne szavazzák meg a döntést. Így a lemondás, mint gesztus megvolt, de mégsem kell távoznia Nováknak.
Kövér László veszi át átmenetileg a stafétát, de a lehetséges utódok is a kanyarban vannak
A képviselők, ha mégis úgy döntenek, hogy ne maradjon Novák a helyén, akkor a házelnök, Kövér László veszi át a helyét ideiglenesen. A találgatások persze már elkezdődtek, hogy ki lehetne a méltó utódja Novák Katalinnak.
A nevek között szerepel Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter és Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Továbbá felmerült a lehetséges jelöltek között az első Orbán-kabinet Miniszterelnökségét vezető miniszterének, Stumpf Istvánnak a neve is, aki 2019-ig alkotmánybíróként tevékenykedett, valamint Trócsányi László korábbi igazságügyi miniszter, aki jelenleg a Fidesz EP-képviselője.
Persze az ellenzék is töri a fejét, hogy kit nevezzenek meg államfőnek és a Mi Hazánk már meg is nevezte, hogy ők kit látnának szívesen. A jelöltjük nem más, mint Csath Magdolna professzor Szent-Györgyi Albert-díjas közgazdász, akit a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozattal is kitüntették. Csath Magdolna a 2002-es országgyűlési választásokon a MIÉP jelöltje volt.
Forrás: Index, fotó: MTI
István Kopasz
2024-02-13 at 01:43
A külpolitikai megnyilvánulásai miatt van csönd Novák Katalin körül. Ebben nem azt képviselte, mint a többség. A “pedofil ügy” lényegtelen, mert egy protokoláris gesztus volt a pápalátogatás kapcsán. 64 kegyelmet kapó ember közé keveredett akaratán kívül ezt a balhét okozó egy ember, aki nem is volt pedofil! Egyébként maradhatna tovább hivatalában, csak külpolitikai kérdésekben ne mondjon véleményt! Ha pedig mond, az legyen általános, és ne mondjon féligazságokat sem!
Rotyiszlav Pukinov
2024-02-13 at 00:57
Vajon a Novákné tábornok beadja a leszerelési kérelmet?
Csak_úgy
2024-02-13 at 00:16
Szerintem gyakoroljuk mi is a kegyelem jogát, maradjon Novák Katalin! De, Navra is jó ha mindenképpen választani kell, gyurcsány agyvérzést is kapna.
thmn
2024-02-13 at 00:12
Novák Katalin a lemondásához vezető ügyben ártatlan. (Aki vette a fáradságot és utánaolvasott, tudja, hogy a kegyelemben részesülő nem volt pedofil, az elkövetett bűncselekményhez képest pedig aránytalanul súlyos volt az ítélete.)
Ugyanakkor el kell mondani, hogy a kezdettől fogva alkalmatlan volt a feladatára, nem is lett volna szabad a köztársasági elnöki pozícióra jelölni. Elszabadult hajóágyúként viselkedett, folyamatos kényszert érzett, hogy külpolitikai – rá nem tartozó – kérdésekben megnyilvánuljon. Amit Szíjjártó hetek, hónapok alatt felépített, Novák egyetlen nyilatkozatával lerombolta.
A köztudatba dobott utódokról. Egyik sem jobb, mint Novák. (Navracsicsot már rég el kellett volna zavarni a Fidesz környékéről.) Életveszélyes korban élünk, NEM KIRAKATBABÁKRA VAN SZÜKSÉG, hanem kemény, határozott, nagy politikai rutinnal rendelkező, nemzeti elkötelezettségű “államférfire”. Személy szerint két ilyen embert ismerek: Kövér Lászlót és Földi Lászlót.
slm
2024-02-12 at 23:07
El se tudok számolni addig, ahány közt. elnök volt már. Mire volt jó ez a lemondási parádé? Értelme mi? Sag schon?!
Egyik pillanatban megválasztják, a másikban olyat hibázik, mint aki nem gondolja át. Azután meg lemond!
Nem nagyon értem!
zsike
2024-02-12 at 23:02
Ifj Dr Lomnici Zoltánt még korai lenne – szerintem – bevetni a farkasverembe!
Majd a jövő vagy azt követő ciklusra kell őt bevetni, nagy esélye lehet!
De azt gondolom, h sem Navracsics, sem Merkely, Semjén pedig végképp nem erre a posztra való lenne.
Theo
2024-02-12 at 22:34
Borzasztó jelölt nevek! Navracsics, brrr! Még Trocsanyi a legkevésbé rossz, de hát olyan kéne, akiben legalább mi megbízunk. Akkor már inkább ifj Lomniczi, vagy Semjén. De ezek után a legjobb lenne mégiscsak, ha maradna Novák, csak kegyeskedjen a Fidesz végre kommunikálni, hogy NEM pedofilnak adott kegyelmet. Erre mindenképpen szükség lenne, -már csak magunk miatt is.
T.rex
2024-02-12 at 22:31
A felsorolt nevek közül, egyértelmű Merkely professzor!A tudományos munkájától nem kellene elvonni!
Veletek
2024-02-12 at 22:29
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán képes rendbe hozni a köztársasági elnöki renomét ! Most ez a legfontosabb, a többi szempont másodlagos ! Az valószínű, hogy a törvények nem mennének át, mint a zsír, de ez nem baj, kicsit tolódnának. Remélem vállalná !
amintazvagyon
2024-02-12 at 22:27
T.rex 2024-02-12 at 22:11
Dehogyis akart bölcsebb lenni a bölcseknél-egyszerűen egy naiv,jóhiszemű,jóravaló fehér
(szőke) nő.Ezek kiváló tulajdonságok egy családanyának,családügyi államtitkárnak és
népszerűséget is adnak.De a mai (világ)politikában szinte öngyilkosság,ön- és közveszélyesség.Egészen biztos hogy valójában nem a kegyelmi ügy miatt mondott-mondatták
le.
zsike
2024-02-12 at 22:20
Trócsányi úr kitűnő közt. elnök lenne!
Kiváló jogtudós, tekintélyes, ismert és elismert ember.
Diplomáciai gyakorlata van, megtisztelné az államfői posztot és fordítva!
Jobboldaliként – úgy gondolom -, jobb közt. elnököt nem is kívánhatnánk az országnak!
Arról nem is szólva, h ha már az EU-s elvtársaknak Trócsányi úr nem felelt meg biztosként, majd megfelelne Mo-nak közt. elnökként!
ezislehet
2024-02-12 at 22:16
nem lennék nagyon meglepve ha a Nobel-díjas,azaz az amerikai megszállók által így megvett/lekenyerezett Karikó Katalin váltaná…
T.rex
2024-02-12 at 22:11
amintazvagyon / Maradnánk annyiban hogy a közt.elnöki funkció, meglehetősen egzakt elfoglaltság!Itt nincs mellébeszélés,improvizálás, pontosan és jól kell cselekedni!Sajnos Nk meglehetősen hektikus volt! Rossz volt a belépője(gondoljunk csak a beiktatásán elmondott beszédére, amikor vagy nyolc percig csak az oroszokat ekézte, anélkül hogy átnaulmányozta volna a helyzetet!)!Bölcsebb akart lenni a bölcseknél!Ez nem csak az Ő hibája,azoknak az embereknek kellett volna Őt figyelmeztetnie,akik profik és mellette voltak!
amintazvagyon
2024-02-12 at 21:45
a jelenlegi (világ)politika amerikai elit által uralt és lezüllesztett mocskos,álnok, korrupt,könyörtelen érdekérvényesítő mocsarába kár is volt egy ilyen tisztességes, jóhiszemű,jóravaló családanyának beleavatkoznia-eleve kudarcra volt ítélve!Itt ravasznak, dörzsöltnek,pókerarcú álnoknak és kíméletlennek kell lenni-különben eltaposnak!
B
2024-02-12 at 21:02
Gxurcsány nem gondolod e,hogy a Szentatyának iródik egy másik levél is,amit a nemzetközi sajtóban egyidejüleg le is közlik.
Dr. Oelberg Gusztáv
2024-02-12 at 20:33
A jelenlegi párizsi nagykövetünk György is lehetne köztársasági elnök, a családjának van ebben több száz éves gyakorlata, csak akkor nem köztársasági elnöknek hívták, a nagypapa Magyarország apostoli királya volt, Mellesleg osztrák császár, neve Boldog IV. károly
TalEle
2024-02-12 at 20:08
Karikó Katalinnak nincs, véletlenül, kedve magyar köztársasági elnöknek lenni?…
O.L.
2024-02-12 at 19:31
Nézzük már meg hova van a az a bizonyos kutya elásva!!!!
Utazzunk vissza az időben!!!
Menjünk vissza a tárgyalás első napjához… és kezdjük az elején!!!!
Ahogy a meséknek, a mondáknak, a regénynek is kell hogy legyen:
bevezető része
fő része és
befejező része is!!!
Ennek az esetnek is kell, hogy legyen!!!
A tanító mesét pedig érdemes többször is elolvasni!!
Talán ezt az egészet is az elejéről nem pedig a végéről kellene kezdeni!!!????
víg gyula
2024-02-12 at 19:16
Vissza!
Nahát
2024-02-12 at 19:02
Nagyon örülnék, ha Novák Katalin maradna a köztársasági elnök. Rendes, tisztességes ember, rendkívül sokat tett mind a hazájáért, mind a családokért. A családokért felelős államtitkárként, majd tárca nélküli miniszterként hozzájárult 180 ezer gyermek megszületéséhez. Soha nem támogatta a pedofilokat, ezt az ellenzék kente rá teljesen méltatlanul. Reményeim szerint ő lesz az, aki köztársasági elnökként aláírja a gyermekvédelmi törvényünk szigorítását, hiszen bejelentette, hogy ezt szívesen fogja megtenni. Lehetséges utódjai között két gyanús alakot is felsorolnak: az egyik Navracsics Tibor, akit, ha Orbán Viktor jót akar magának, soha nem fog maga fölé helyezni, mert egyszer már megjárta vele. A másik a köpönyegforgató Stump István. Merkely Béla professzor úr kiváló orvos és kiváló ember, de a szakmájában nagyobb szükség van rá, mint köztársasági elnökként. Én Novák Katalinra szavazok! Most a Fidesz dolga közvéleménykutatást végezni, mert a szavazói tábora véleménye nagyon fontos. Sokan nincsenek tisztában az ügy tényleges szálaival. Sajnos nem írhatok az országgyűlési képviselőmnek, mert az illető egy guruló dolláros ellenzéki nőszemély. Az ezen az oldalon írogató, azelőtt soha nem látott ellenzéki kommentelők véleménye nem számít, őket is a dollárpapa fizeti.
Dodo
2024-02-12 at 19:01
Persze megy a pletyka, de a pletyka nem bizonyosság. Nyilván van más is, ha a FIDESZ nem védi meg a “két nőt” Szerintem a kegyelem megadásával, nem lettek pedofil tettes társak, ahogy ez a szemét baloldal súgalja. Ez ugyanaz a szégyenletes baloldali duma, hogy orosz párti a magyar jobboldal, mert így lehet lejáratni azokat, akik ukránoknak és oroszoknak is egyenlő jogokat kívánnak. Nem hiszek benne, hogy így lesz, de jó lenne legalább Novák Katalin lemondását visszaküldeni megfontolásra.
rajmund 007
2024-02-12 at 18:56
Merkely Béla nevét nyilván azért dobták be, hogy nevetni is tudjunk ezekben a drámai napokban.
Vízöntő
2024-02-12 at 18:43
Trócsányi László a legjobb, ha valamiért nem ő, akkor Merkely Béla rektor úr!
Megtisztulást a jobboldalon!
2024-02-12 at 18:38
Rogán, először Orbán félre nézésével, később (mikor már az ő bőre is veszélyben forgott) asszisztálásával csinálta ki a két politikusasszonyt.
Sumer
2024-02-12 at 18:30
A legjobb köztársasági elnökünk a 34 év alatt. Egy 1 IQ-s baloldali firkász szerint ugyan egyszerre akart Mátyás király és Sissi lenni. De hát az idióta libsi agymosási kísérletekkel nem kell foglalkozni . Innen civil oldalról,minden azt diktálja,hogy Novák Katalinnak kellene maradnia a köztársasági elnöknek,de sajnos nem így fog történni. A nagypolitika mást akar.
KG
2024-02-12 at 17:53
A kurvapecér Merkely, és a “honvédelmi” Mária Terézia Kristóf katasztrófa lenne – a Fidesznek is.
Sarolta
2024-02-12 at 17:45
A tavaly elött a tanár segéd hogy fenyegetözött a Ebirossággal a Helszinki Bizotság segitségével , miaz hogy ő nem élheti az életét tetszés szerint.
Mi visszaakarjuk a Köztársasági elnökünket
amikor látta az ember repült a lelke a boldogságtól. A pedofiloknak meg legyen kötelező a kiherélés.
nemzeti
2024-02-12 at 17:39
“Borítsd szememre szoknyád ”
Somlyó Zoltán verse a 30-as évekből.
X2
2024-02-12 at 17:36
Sajnálnám Novák Katalint,de az az érzésem,hogy semmi képp sem vállalja el.Ha ez bekövetketik én is Szili Katalinra gondolnék.Semmi képp a honvédelmi miniszterre. SZili szakmaiságával Gyurcsány es az ellenzék is tisztában van.
nemzeti
2024-02-12 at 17:36
Novák Katalin több mint köztársasági elnök.
Az eddigi magyar köztársasági elnököktől mindenképpen több.Volt politikai világlátása.Nem szeretjük pl.
Ukrajnát,de a lakóházakat alattomosan éjjel bombázó Oroszországot sem.
Talán a politikai nézeteiért kellett távozni. Mert nem csak az Amazonasi őserdőket akarta itt, megmenteni
itt kis Magyarország klímapolitikájával és vízpolitikájával.Jó lenne ha Orbán Viktor nem ültetne több elnököt a Sándor palotában.
Sarolta
2024-02-12 at 17:28
A libsi kommcsik zöldek már a héten
követelhetik az ovodásokat a pedofiloknak
mert joguk van hozzá.
K
2024-02-12 at 17:25
Reménykedjünk abban hogy a liberális ellenzéknek nem sikerül belekergetnie és beleterelnie az országgyűlést a Novák Katalin lemondásának elfogadásába.
Reméljük az országgyűlés nem fogadja el Novák Katalin lemondását, és így megspórol egy köztársasági elnök újraválasztást.
Novák Katalinnak semmi oka sem volt lemondania, mert az őt jogosan megillető kegyelem adási jogával élt, amit még meg se kell indokolnia.
X3
2024-02-12 at 17:17
Ha ezt az országgyülési képviselőknek meg kell írni,az nagyon szomorú. Vannak önalló gondolataik,cselekedjenek.
Matu
2024-02-12 at 17:16
Szili Katalin nem jutott eszébe senkinek? Igazán megtestesíti a nemzeti egységet az MSZP-től a Fideszig. Volt Házelnök és majdnem lett Köztársasági elnök is. Normális, higgadt nő, nagy rutinnal. (Kérdés persze, hogy hol és mi a gyenge pontja, ahol támadható…)
Cser Borbála
2024-02-12 at 17:10
Igen, maradjon a hivatalában a köztársasági elnök asszony. ha személyes okból tényleg nem vállalja, a felsorolt lehetséges személyek közül, én Trócsányi urat venném szívesen.
Tartok tőle, hogy az elnök asszony nem vállalná, hogy amerre megy, a csőcselék igaztalan vádakkal, táblákkal, és különféle performanszokkal fogadják gyerekei vannak,családja van, akiket nem hiszem, hogy kitenne ennek.
Az a tiszteletlenség, amit földije a szegedi polg.mester Botka , ma bemutatott, az ált, intelligencia hiánya. Le “Katizta” és felrótta, hogy 10 évvel ezelőtt “titkárnő” volt. Mintha egy 16 éves gépíró nőről beszélne.
Magyar Gyula
2024-02-12 at 17:10
Arató András “kurvák cseréje” című írása is arra kell hogy sarkalljon bennünket, hogy Novák Katalint és Varga Juditot nem szabad elengedni.
Milyen jobboldaliak vagyunk, hogy a libernyákok ránk fogják a vizipisztolyt és mi feltartott kézzel megadjuk magunkat?
Röhögnek rajtunk amiért ilyen könnyen ment. Fel vagyok háborodva.
EZ AZ ÜGY NEM A PEDOFILIÁRÓL SZÓL.
BELE KELL ÁLLNI A HÁBORÚBA
balfék
2024-02-12 at 16:43
Ezek közül egyik se! Egy-két név megjelenése nagyon fura kérdéseket vet fel az emberen. De hát, mit tudjuk mi, hogy milyen játszmák vannak a háttérben. Viszont van közötte olyan, akit kifejezetten nem szeretnék elnöki pozícióban. Kivéve, ha egy világháború készül, csak még nem szabad bejelenteni…
Csongrádi
2024-02-12 at 16:43
Tudom, hogy kicsi a valószínűsége, de azért bízom benne, hogy Novák Katalin marad Magyarország államfője. Szürnyű látni, hogy még a nemzeti oldalról is vannak olyanok, akik megkérdőjelezik az alkalmasságát és támogatják a lemondását.
Emellett remélem, hogy tanulunk a hibáinkból, mert hiába keltjük azt a látszatot, hogy az ellenzék teljesen súlytalan, mégis képes arra, hogy olyan dolgokból csináljon botrányt, amelyeknek a hírekbe sem szabadna bekerülniük.
1. tanulság: A botránynak a RTL ágyazott meg, amikor kamera elé állította az állítólagos áldozatokat. Ha megfelelő kezekben van az RTL vagy ha van olyan szabály, ami az ilyen interjúk elkészítését tiltja, akkor a közvélemény nem is hallhatott volna az esetről.
2. tanulság: A 444.hu bizonyítékot szerzett az elnöki kegyelem tényéről. Ha a nincs 444.hu vagy ha a bíróság jobban ügyel arra, hogy ki férhet hozzá az információkhoz, akkor még ezen a pontos is megelőzhető lett volna a botrány. A bíróságok nyilvánvalóan nem a nemzeti oldalt képviselik.
3. tanulság: Az emberek hajlamosak elhinni minden vádat, amiben szerepet játszik a pedofília, és bele sem gondolnak, hogy olyan állami gondozott fiatalok váadskodásáról van szó, akik amúgy is gyűlölik a nevelőket.
A megoldás: Sokkal szigorúbban kell felügyelni az információk terjedését és az ellenzéki média működését. Emellett pedig minél előbb példát kellene statuálni, hogy az emberek láthassák, nem milyen következményekkel jár, ha valaki szerepet vállal az ilyen államellenes botrányok kirobbantásában. A 444.hu, Illés Levente és Pop Mert, a két állítólagos áldozat, akik most is szítják a kedélyeket, nem úszhatják ezt meg következmények nékül! Szerintem ezt akár az ország szuverenitása elleni támadásnak is lehet tekinteni, hiszen a cél nyilvánvalóan Novák Katalin emozdítása volt.
regőrejtő
2024-02-12 at 16:42
“Vérszagra gyűl az éji vad”
Dr. D. J. László
2024-02-12 at 16:41
“Nyavalyavracsics” és “Zagyvay-Babóczaviczky” kész katasztrófa.
Stumpf és Trócsányi már reálisabb jelöltek.
Szerintem Trócsányi lenne a legalkalmasabb: Stump túl langyos, Trócsányiban még van spiritusz és persze alapos szakmai tudás is (ő ugyanis volt – elég sokáig – gyakorló ügyvéd is!, Stumpf viszont egy percig sem).
kérdés
2024-02-12 at 16:40
Nem minden tudó de jó akaró,
Biztos benne, hogy a Fideszesek is ezt így akarják??? Tudja, milyen parancsot fognak kapni???
POROSZLAI RÓBERT
2024-02-12 at 16:38
Nem kell elfogadni a lemondását! Hibázott,de rászedték! Ő a Köztársaságunk Elnöke! A kommunisták halálos bűnöket követtek el nemzetünk ellen és semmi következménye nincs!
Agi
2024-02-12 at 16:37
Maradjon Novak Katalin!
Biztos,hogy lelkiismeretes ember.
Hibazott, beismerte,bocsanatot kert.
Inkabb,az ellenzeki sajtosoknak kene lemondani,mert ragalmalmazzak.
Biztosan ok informaltak felre a kulfoldi
sajtot. Szexbotrany stb.
Eleg udorito,de van az a penz!
Nem minden tudo de jot akaro
2024-02-12 at 16:36
Tudja valaki, hogy mi az email cimuk a fideszes es KDNPs kepviselöknek? Egyeni cimek a nev, ekezet nelkul, pont a vezetek es keresztnev között, kukac parlament.hu
Pl. [email protected]
Valami rövidites biztos van, hogy ne kelljen több mint szaz nevet beirni.
Mindenkit szepen kerek, irjon a kepviselöknek, hogy azert se szavazzak meg Katalin lemondasat. Köszönöm!,,
púpos pityu
2024-02-12 at 16:32
Hú de nagyon gyorsan megy ez minden!
Mintha valakik nagyon örülnének..sokat tudott, igaz.
Enteriőr
2024-02-12 at 16:29
Nem pedofil, de aktívan segített egy pedofilt. Mennyivel jobb ember már! Nem? Nem!
Logikus
2024-02-12 at 16:28
Nem kellett volna lemondania.
Macera
2024-02-12 at 16:26
Akinek kegyelmet adott, az NEM PEDOFIL. De sajnos az állandó pedofilozásban még a mieink is bevették az ellenzék hazugságait. Hiba volt, hogy egy pedofil ügyében egy nempedofil mellékszereplők kegyelmet adott, mert az emberek csak a pedofília szót hallják ki az egészből, és ez felháborodást kelthet/keltett.Lemondott,köszönjük meg az eddigi munkáját, tartsuk tiszteletben a felelős döntést. Nem kell, hogy éjjel-nappal pedofilozással tereljék el a mocskaikról a figyelmet az ellenzéki aberrált hazaáruló tolvajok.
Patriot
2024-02-12 at 16:17
Merkely meg Stumpf, na még mit nem! Követeljük vissza a Köztársasági Elnökünket. Bárki jelölt idáig felmerült, cipője talpáig nem ér Novák Katalinnak! A Hir tv-n azz hazudják a magyarok elfogadták a lemondását. Nem fogadják el! Tessék feltenni szavazásra elfogadnánk-e mást helyette! Minden nap van valami hülye szavazás , tegyék fel ezt, lássuk mi az igazság!
Miklós
2024-02-12 at 16:14
Én kívánom,hogy maradjon az Elnökasszony a hivatalában! Viszont még jobban szigorítsák meg a pedofíliával vádolt beteges bűnözők büntetését!