Pesti Srácok

Fekete-Győr András: Szeretnénk rendszert váltani Magyarországon

null

"Várjuk ki a végét! Még nem tudjuk, a DK képes lesz-e belátni az ordas nagy hibát, amelyet ebben az ügyben elkövetett" – mondta a Momentum elnöke, Fekete-Győr András Czeglédy Csaba megbízásaival kapcsolatban a valaszonline.hu-nak. Az interjúban Fekete-Győr elmagyarázza azt is, szerinte miért nem hazaárulás románt támogatni magyarral szemben.

– nyilatkozta Fekete-Győr András a valaszonline.hu-nak. A pártelnök szerint ő nem az RMDSZ jelöltjével szemben támogatta a román liberális Dan Barnát, és mint fogalmazott, bűnnek tartja, ha valaki figyelmen kívül hagyja a kisebbségek ügyét.

PestiSracok facebook image

– magyarázta. Arra a felvetésre, miszerint a Momentum pozícióba segített régi szocikat, gyurcsányistákat, Fekete-Győr a következőt mondta:

A Momentum elnöke bevallotta, hogy szeretnének rendszert váltani Magyarországon, de ehhez szövetségesekre van szükségük.

– mondta. A DK-ról azt gondolja, hogy ott is vannak szép számmal jót akaró, tisztességes politikusok, de szerinte ilyenek a Fideszben is vannak. Arra a felvetésre, miszerint 2022-ben ő és a DK jelöltje mérkőzik majd az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségért, Fekete-Győr a következőt mondta:

Hadházy Ákos lófaszos parlamenti akcióját nem mondaná elegánsnak; inkább az jut eszébe róla, hogy a politikus 700 ezer aláírást összegyűjtött az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért a szövetségeseivel, köztük a Momentummal. Fekete-Győr szerint Ligeti Miklós, a Transparency International itthoni jogi igazgatója lenne a legalkalmasabb legfőbb ügyésznek.

Forrás: valaszonline.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS