Pesti Srácok

Felültek a hazugságnak: Megszavazta az Európai Parlament a Magyarország elleni Sargentini-vádiratot

Felültek a hazugságnak: Megszavazta az Európai Parlament a Magyarország elleni Sargentini-vádiratot

Az Európai Parlament 448 igen, 197 nem szavazattal, 48 tartózkodás mellett megszavazta a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést. Orbán Viktor miniszterelnöknek a keddi vitában elmondott nagy erejű beszéde, és a magyar kormány által készített, 108 oldalas cáfolat sem gyakorolt komoly hatást a végeredményre. Mindez azt sugallja, hogy a kormányfő nem járt messze az igazságtól, amikor azt mondta, a vitától és a tényektől függetlenül ezt a ítéletet már előre meghozták. Az Európai Néppárt frakciója kedden este még külön is meghallgatta Orbán Viktort, amelyet követően Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője igencsak langyos nyilatkozatot tett. Közölte, hogy ő ugyan nemmel fog szavazni a jelentésre, de nem írták elő a frakciótagoknak az egységes voksolást; a képviselők lelkiismeretére bízták, milyen gombot nyomnak. Ez aztán az eredményben is megmutatkozott. A néppárti képviselők olyan megosztottan szavaztak a jelentésről, mint amilyen megosztott ma maga a néppárt.

Több néppárti képviselő is felvetette még a keddi vitanap kapcsán, hogy Luke Flanagan ír képviselőt és Ujhelyi képviselőt büntessék meg az Európai Parlamenthez méltatlan megnyilvánulásért, a házszabály megszegéséért. Flanagan szennynek, szemétnek nevezte bekiabálásában a magyar miniszterelnököt, Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője pedig Goebbelshez hasonlította a magyar kormányfőt. Szankcióról, büntetésről nem született döntés.

A magyarországi demokrácia helyzetéről szóló Sargentini-vádirat szavazása 13 órakor kezdődött. Először a módosító indítványokról szavaztak, amelyek nagy részét elutasították.

A jelentésről név szerinti szavazást tartottak. A szavazáson 693 képviselő vett részt, így a 448 igen szavazattal adott volt a kétharmados többség. A szavazás eredményét a balliberális frakciók felállva tapsolták meg.

PestiSracok facebook image

A zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

Sargentini dobogós a hazugságok versenyében

Az Európai Unió parlamentje kiállította a bizonyítványt magáról - így értékelte Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a Sargentini-jelentésről tartott szerdai szavazást az MTI-nek. A kormánypárti politikus szerint olyan szervezet mondott ítéletet, amelyik képtelen megőrizni a kontinens kultúráját, megvédeni a határait és növelni versenyképességét. Azt a tagállamot ítélték el, amelyik képes minderre - mutatott rá a KDNP frakcióvezetője. Harrach Péter szerint nem nevezhető elegánsnak, hogy az ítélet egy fércmű alapján történt, ami a politikai hazugságok versenyében is dobogós helyre számíthat. Mint fogalmazott: az is tény, hogy a 2/3-os eredményt csak a tartózkodások kizárásával érték el. Megjegyezte: ellenfeleik megnyilatkozásai során magas hőfokú gyűlöletet tapasztalhattak, de "ez természetesen nem befolyásolhat minket abban, hogy igazságunk tudatában folytassuk a küzdelmet és a belső építkezést."

Ebben a harcban jó magyarnak lenni

Európa ma nagy veszélyben van, mert parlamenti képviselői tévednek Európa gyökerei és pozíciója tekintetében - mondta Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese szerdán újságíróknak. A kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerint az érintett képviselők Európa keresztény gyökereit nem veszik tudomásul, sőt, kifejezetten tagadják, egyidejűleg azonban óvakodnak attól, nehogy bármivel is megsértsék a muzulmánokat, akikről azt képzelik, hogy örömmel veszik majd át az ő világi, multikulturális világképüket.

Európában ma a hamis szabadság eszméje uralkodik, mert olyan emberek irányítják Brüsszelből és Strasbourgból, akik felszabadítónak érzik magukat, túlkapásaikat pedig erkölcsi vívmányok módjára ünneplik. Európa fővédnökei ma nem a keresztény értékekből, hanem az általuk alkotott, úgymond egyetemes emberi jogokból "ácsolnak" maguknak hamis kereszténységet, hamis kereszténydemokráciát - értékelt Vejkey Imre. Álláspontja szerint olyannyira elvakította ezeket az embereket egy utópikus jövő hiú és öntelt ábrándja, hogy már ösztönből is elfojtják a nemzeti-keresztény véleményeket a "szabadság és a tolerancia" nevében.

Vejkey Imre kijelentette: az igazi Európa a kereszténység jegyét viseli magán, az igazi Európa védjegye a nemzetállam. Arra szólított fel, hogy "ne adjuk fel alapelveinket és mércéinket, vagyis ne adjuk fel a szabadságunkat és Istenbe vetett hitünket, még akkor sem, ha az Európai Parlament és a bizottság hangja hangosabb a miénknél", ők ugyanis nem a többség, csak egy hangos kisebbség. A KDNP-s politikus úgy fogalmazott: ebben a harcban jó magyarnak lenni.

"Büszkék vagyunk arra, hogy támadnak minket ezeréves értékeink miatt" - folytatta, hozzátéve: az igazság a mi oldalunkon áll. Kijelentette: "nem kérünk progresszív jövőjükből, nem kérünk a gondolatrendőrségükből, mely már a mai szavazáson is büntetni akar". Ők attól félnek, hogy egyre több követőnk lesz a velük szembeni ellenállás területén, s ezáltal egyre több nemzet fog nekik ellentmondani - mondta Vejkey Imre.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.