Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Új elnöke van Nigernek

A katona junta bejelentette, hogy új miniszterelnöke van a nyugat-afrikai országnak. Ali Mahaman Lamine Zeine közgazdász és sokáig Csádban dolgozott pénzügyi szakértőként az Afrikai Fejlesztési Banknál. Ez fontos szempont lehetett a kinevezésében, mivel a katonai vezetés bejelentette, hogy le akar szakadni a Franciaország által diktált gazdasági és pénzügyi rendszerről. Zeine számára nem újdonság a politika sem, mivel 2003 és 2010 között már pénzügyminiszterként tevékenykedett Mamadou Tandja elnök kabinetjében. Az elnöki posztra Habibou Assoumane vezérezredes nevezte ki a politikust.

Franciaország és a Nyugat-Afrikai Gazdasági Közösség (ECOWAS) nehéz helyzetbe manőverezte magát, mivel vasárnap 23 órakor lejárt a katonai juntának adott ultimátum, hogy helyezzék vissza posztjára a megpuccsolt elnököt, Mohamed Bazoumot. Ezt Abdourahmane Tiani tábornok azért sem hajtaná végre mivel tudomást szerzett róla, hogy az ex-elnök le akarta váltani őt a posztjáról, amely az elnöki gárda parancsnoksága volt. Vannak szakértők, akik azt fejtegetik, hogy törzsi oka is volt a puccsnak, mivel Bazoum az ország arab kisebbségéhez tartozik, Tiane tábornok pedig a szintén szunnita Hausza népcsoport tagja.

Eközben az amerikaiak is megpróbálják a békés rendezést az országban. Victoria Nuland politikai ügyekért felelős amerikai külügyminiszter-helyettes hétfőn Nigerbe látogatott, ahol “őszinte és meglehetősen bonyolult” megbeszéléseket folytatott az országban a hatalmat átvevő felkelők vezetőivel – írja a CNN.

A csatorna szerint Nuland a nigeri fegyveres erők kinevezett vezérkari főnökével, Moussa Salaou Barmou-val, valamint három legközelebbi társával folytatott megbeszélést. A helyettes államtitkár állítólag több mint két órán át folytatott “rendkívül őszinte és időnként meglehetősen nehéz beszélgetést” a nigeri lázadók katonai parancsnokságával. A Wall Street Journal szerint viszont Nuland fő feladata látogatása során az volt, hogy diplomáciai megoldást találjon az afrikai országban zajló válságra. A lap szerint a magas rangú diplomata többször kérte a megbuktatott elnökkel, Mohamed Bazummal való találkozás lehetőségét, de a lázadók nem tettek eleget kérésének.

PestiSracok facebook image

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője keményen támadta Washingtont azon állítások miatt, hogy Moszkva elutasította a Kijevvel folytatott béketárgyalásokat. Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy “jelenleg nem folynak béketárgyalások Oroszországgal, mert Oroszország elutasította az értelmes béketárgyalásokat”. Zaharova saját telegramcsatornáján kiposztolta a tényt, hogy a Fehér Ház azt tanácsolta Zelenszkijnek még tavaly októberben, hogy hagyjon fel a kétoldalú béketanácskozással. Zaharova azt is tanácsolta Millernek, hogy olvassa el Antony Blinken amerikai külügyminiszter áprilisban adott interjúját. Nyilvánvalóan Blinkennek a Funke Media Groupnak adott megjegyzéseire utalt, amelyben azt mondta, hogy nem támogatja a tárgyalások megkezdésének gondolatát, miközben üdvözölte Kijev ellentámadását - számolt be az oroszhirek.hu hírportál.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.